Az egri vár kémeinek nyomában...
Sugár István írása 1976-ban
A katonai hírszerzésnek a végvári harcok korában rendkívül nagy volt a jelentősége, hiszen ennek a révén értesülhettek a végvári kapitányok a törökök hadi mozgolódásáról, annak irányáról, erejéről, s nem utolsósorban szándékukról. A magyar végvárak parancsnokai megbízatásuk alkalmával legtöbbször megkapták a hírszerzésre vonatkozó utasításaikat is. A várakba befutott híreket azután sebesen közölték az érintett szomszédokkal, s ha jelentőnek látszottak, akkor gyors futárral küldték meg a hírt a bécsi hadvezetőségnek, vagy éppen a kassai főkapitánynak. Ennek a meglehetősen jól dolgozó apparátusnak a révén volt csak biztosítható, hogy a nagy kiterjedésű török hódoltság minden részéből meglehetősen gyorsan érkeztek az értesülések magyar földre. Az egri vár is kiterjedt és pontosan működő katonai hírszerző rendszerrel dolgozott, hiszen kulcsfontosságú szerepe erre mintegy hatványozottan kötelezte is a kapitányokat. Mielőtt megismerkednénk az egri vár kémeivel, olvassunk bele egyikük 1560-ból fennmaradt titkos jelentésébe.
„Kegyelmednek ezt adom tudástokra, hogy mind az basáknak, bégeknek és terek uraknak ez az Budára menések, gyűlések, tanácsuk. Továbbá bizonyosan tudom, hogy most magokban félelmek vagyon és az Szolnoknak árkát igen ásattyák, az vízen és az földön törökök félnek. Továbbá (Török) Szentmiklósnak az külső palánkjának nincsen semmi töltése.” Az egri várnak kémkedő férfiak minden rendből, s rangból verbuválódtak. Akadtak közöttük szegény jobbágyok, papok, plébánosok, de kivált a sokat utazgató kereskedő emberekből adódott a legértékesebbje, hiszen azok bátran mozogtak a törökök között Budán, vagy egyebütt és beszélve nyelvüket, könnyűszerrel megtudhattak egyet s mást, vagy éppen jártukban-keltükben sok olyat láthattak, aminek ismerete rendkívül hasznos volt a magyarok számára. Akadtak természetesen, akik csak apróbb, lényegtelenebb, de semmiképpen sem mellékes hírekkel szolgáltak a maguk erejéhez mérten a várnak. Kivált háborús időben voltak nagy mozgásban a szemfüles egri hírszerzők. Így például tudjuk, hogy egy Fejes nevű 1552-ben ötször fordult meg Eger és a török Buda között, de ő volt az is, aki hírül hozta a Szolnok felől közelgő oszmán hadat is Dobónak. Sokszoros és jó szolgálatokat tett hírszerző tevékenysége révén az egri várnak a hatvani plébános. Érdekesen alakult Saáry András sorsa. Őt a nagy ostrom alatt a törökök egy megadási ajánlattal küldték be a várba, ahol Dobó nem sokat kukoricázott vele: vasra verette és tömlöcbe vettette. 1553 nyarától azonban a vár egyik legtöbbet foglalkoztatott hírszerzője lett és én egészen 1557-ig találtam adatokat működésére. „Jó szolgálataiért „ , „ tapasztalt szolgálataiért ” nyugtázták sokszor a részére kifizetett bért. Mint agyafúrt kémnek, beépített embere is volt Budán, egy bizonyos Adrianus nevű diák személyében. De máskor meg két budai lakostól sikerült értékes adatokhoz jutnia. Egyébként Adrianus még Saáry működése után is fenntartotta részére is profitáló hírszerző szolgálatát az egriekkel. 1558-ban például a nagytályai Varga Gergely tartotta vele a kapcsolatot. Sován István a Kisújszállás melletti Tótturgonyban lakott, s első adata hírszerzői tevékenységéről 1556-ból maradt fenn, de még 1561-ben is működött. Az ő „munkaterülete” Szolnok várának környéke volt, de többször megfordult Nándorfehérváron, a mai Belgrádban is. Kezdetben Sován csak Szolnok várának dolgozott, majd annak eleste után épült be az egri kémek sorába. Még 1552 előtt Zay Ferenc szolnoki kapitány Nándorfehérvár felé küldte, de az útra ő magával vitte fivérét is, aki azonban életével fizetett vállalkozásáért: a törökök elevenen megnyúzták a szerencsétlen embert. Fivére, István ezután életfogytiglan való adóelengedést kapott az uralkodótól a család által hozott áldozatért. Vállalkozó szellemű bátor férfiak behatoltak egészen a Konstantinápoly melletti Drinápolyig is. Egyébként az egri vár hírszerző apparátusa révén tudott szinte az egész ország a török katonai mozgolódásáról Budától Székesfehérváron át Szegedig, Debrecenig, az Alföldig és a Tiszántúlig. A vár kémeit készpénz jutalomban részesítette egy-egy újonnan hozott hír, adat után. Egy budai, hatvani vagy pesti útért általában csak 1 forint járt, de gyakorta csak 50, vagy 75 dénár fizetséggel járt. Saáry egy-egy budai útja alkalmával azonban, amikor török adatszolgáltatóit meg kellett fizetnie, 9, 12 vagy éppen 15 forintot vett fel Egerben. A Budán tevékenykedő egri kémnek, Adriánus diáknak egy-egy alkalommal 15—15 forintot küldtek a kémek útján Egerből. Akadt olyan emberséges eset is, hogy a Budára indult felderítőnek a vár kapitánya 20 forintért paripát vásárolt. Elképzelhető, hogy minő fontos és sürgős feladattal indult útnak a bátor férfiú. A kémkedésre fordított kiadásokat is pontosan elkönyvelték, és éppen a fennmaradt várszámadások ennek az izgalmas kérdésnek a fő forrásai. 1549 és 1562 között egy-egy esztendőre 76 forintot költöttek az egriek — s ez a summa pénz azonos volt egy gyalogos 38 havi zsoldjával, az alvárnagy 3 évi és 9 hónapi készpénzbeli fizetésével — vagy éppen 1200 liter bor árával. S a katonai hírszerzésre fordított összeg egyre emelkedett. Mert amíg például 1551-ben 25 forintot tett ki, addig 1561-ben már elérte a 93 forintot. Egy-egy vár kémei alaposan hozzájárultak az erőd és az egész térség védelméhez, s működésük szorosan hozzátartozott a végvári katonaélethez, a végvári védelemhez. A végvárak hírszerzőinek működésére a bécsi Haditanács is nagy gondot fordított, hiszen a birodalom katonai központjában is csak a sok-sok befutó kisebb-nagyobb hír és adat alapján ítélhették meg egy-egy helyzet jelentőségét. S éppen ezért szerettük volna felhívni a figyelmet az eleddig mellőzött egri kémek jelentőségére.