Szolárcsik Sándor utca

Hevesy Sándor írása 1962-ben!

A Knézich Károly utca keleti oldalán, valahol az egykori káptalani magtárral — ma Faipari Vállalattal — szemben keskeny kis rés húzódik meg a szerény, nagyobbrészt földszintes házak kanyargó vonalában. A hézag még a két méter szélességet sem éri el, de új névtábla árulkodik róla, hogy itt egy utca nyílik — utca, amelyet talán az egriek nagyobb része sem ismer, és — szégyen ide, szégyen oda —, a város lakosai közül talán ötvenen sem tudják, ki az, akiről a régi, öreg utca a nevét nyerte.

Ennek az utcának Szolárcsik Sándor utca a hivatalos neve. Útvonalunk — ha szabad így nevezni! — a Knézich Károly utca középső részét köti össze azzal a kis terecskével, amely a Dayka Gábor és a Szaicz Leóutcák találkozásánál keletkezett.

Az utca talán a török időkben is létezett, de kétségtejen, hogy a XVIII. század közepén már teljesen a mai alakjában volt található. Ezt bizonyítja például a városról az 1750-es években készített Hazael-féle térkép is, amely egészen pontosan rögzíti a kétszáz év előtti állapotot. Ami pedig az elnevezést illeti, kis utcánkat egy 1787-ben készült „földabrosz” szerint régebben „Liliom-köz”-nek titulálták (talán olyan sok ártatlan ember lakott a környéken?) — majd a házsornak hosszú évtizedeken át „Nyár utca” volt a neve, így szerepel az 1890. évi kataszteri — majd még az 1930 és 1943. évi várostérképeken is. Az utca csak a felszabadulás után kapta a Szolárcsik Sándor nevet.

Ki is volt hát Szolárcsik Sándor?

Az 1790-es években Európa, egét a nagy francia polgári forradalom fénye ragyogta be. A francia felvilágosodás, a mindinkább erősödő revolúció eszméi elől nem lehetett elzárni az utat,, hiszen a feudalizmus, a születési előjogok, a korlátlan egyházi tekintélytisztelet kora ez időben már magában hordta a bomlás csíráit.

Nálunk, Magyarországon, a műveit, demokratikusan gondolkodó értelmiség ekkor az új világszemléletnek a hordozója, írók, költők, fiatal ügyvédek és hivatalnokok, nevelők és tanárok keresik a kiutat. Felfogásuk természettudományos és tele van mély emberi és emberbaráti gondolatokkal.

1793-ban a francia forradalom új szakaszához ért. A hatalom a jakubinusok kezébe került. Ekkor alakult ki a mi demokratikus értelmiségünk, a magyar jakubinusok előtt is: milyenné kellene az elavult országot formálni.

A titkos szervezkedés Martinovics Ignác vezetésével 1794 nyarán kezdődött el, de néhány hónap múlva felfedezték és egy nagyszabású politikai perrel igyekeztek azt kíméletlenül felszámolni.

Az ítélet végrehajtása elrettentő volt. 1795. május 20.-án a budai Vérmezőn kivégezték Martinovicsot és négy társát. Néhány nap múlva, június 3-án, még két fiatal: Őz Pál és Szolárcsik Sándor feje hullott a porba.

Az 1795. június 3-án kivégzettek egyike az a Szolárcsik Sándor, akiről az egri utcát elnevezték. Szolárcsik 1769 körül született Göncön, később Egerbe került és kispap lett az egri egyházmegyében. A papi pályát csakhamar otthagyva jogot végzett, majd a fiatal „jurátus” a kúriánál írnokoskodott. Gondolkodásmódja a Martinovics-féle összeesküvéshez sodorta és elfogták.

Az egykorú feljegyzések szerint „kihirdetett ítéletet nyugodtan hallgatta végig, felemelt fővel ment a kivégzés elé — és a vesztőhelyen beszédet tartott az összegyűlt néphez”.

Úgy hisszük, megérdemelte, hogy utcát nevezlek el róla!

A fentiekben említettük, hogy Szolárcsikot egy Őz Pál nevű sorstársával együtt végezték ki. Most tehát kérdezhetjük: ki volt Őz Pál — mit tudunk róla?

Őz Pál — Kolacsovszky Lajos, városunk múltjának nagy ismerője szerint — Heves megyében, hihetőleg Egerben született. Iskoláinak elvégzése után az ügyvédi pályára lépett. A következetes befelé fordulás jó példája a nagy tehetségű fiatal ügyvéd pályafutása. Ő az 1790-es évek legelején még — úgy látszik — egyaránt bizakodott mind a nemesség, mind az uralkodó reformjában.

A politikai viszonyok alakulása azonban hamarosan meggyőzte arról, hogy a legfőbb feladatok megoldását: a dolgozó nép életének megjavítását más úton kell keresnie. Így került ő is kapcsolatba a Martinovics-féle összeesküvéssel.

Az 1794. év őszén fogták el, de Őz Pál nem tartozott a mozgalom vezetői közé, de a bíróság előtt is bátran vallotta a köztársaság hívének magát: ezért kellett meghalnia! „Nem tagadom — mondotta —, hogy én a republikánus elveket helyeseltem, és nem voltam mentes attól a vágytól, hogy az hazámban is megvalósuljon”. Úgy hisszük, ezek után, hogy ha Szolárcsik Sándorról utca van elnevezve városunkban — Őz Pál is megérdemelné, hogy nevét az utódok hasonlóképpen megörökítsék!