RONTÓ PÁL EGERBEN A 18. SZÁZADBAN

Dr. Kapor Elemér írása 1971 januárjában

Egerben még a század elején is így dorgálta gyermekét az édesanya: te rontó Pál — ha történetesen a nagy reményekre jogosító csemete elsinkózta a „cipe’’ talpát, vagy a nadrágja fenekén csúszkált le a Cifraparton síkos időben, netán „befödött” egy ablakot. (Máshol betörik, beütik az ablakot a labdával, vagy gumipuskával, Egerben befódják. Nem néztem utána, hogy táj szótárunk szerkesztői figyelemre méltatták-e ezt a kifejezést, mindenesetre szívet szomorító folt egy ilyen cikcakkos lyuk az ablaküvegen.) Akárhogy is, rontó Pál kijárt minden esetben, mintha ez a rontó Pál valóságos Rontó Pál lett volna valamikor, a rosszaság mintaképe, akire hivatkozni lehet adott esetben a késői utódok előtt nemzedékről nemzedékre. Hát ez a Rontó Pál csakugyan volt. Illetve volt is, meg nem is. Írott ember volt Rontó Pál, Gvadányi József írta, Mária Terézia nyugalmazott lovasgenerálisa, aki mint a Firenzéből ideszakadt Guadagni család sarja, 1723-ben született. Tízéves korától az egri jezsuita gimnázium diákja volt, s mind az öt osztályt kiváló eredménnyel végezte. Életrajziról megemlítik, hogy igen eleven eszű diák volt, előfordult, hogy egyetlen óra alatt száz latin distichont is írt jókedvében, ami nem kis teljesítmény még akkor sem, ha tudjuk, hogy egy distichon mindössze két sorból áll, egy hatlábas (hexameter) és egy ötlábas (pentameter) sorból. Kora ifjúságában beállt katonának, részt vett a harmincéves háborúban és negyvenhat évi katonáskodás után 1783-ban nyugalomba vonult. Életét ezután az írásnak szentelte, s rendkívül termékenynek bizonyult. 1790-ben jelent meg egyik legtöbbet emlegetett műve: Egy falusi nótárius budai utazása. Hőse, Zajtay István, Peleske község jegyzője útnak indult Budára, sok kaland után meg is érkezik, s megdöbbenve látja, hogy a magyarok mennyire majmolói az idegen divatoknak, viseletben és szokásokban. Három év múltán Pozsonyban jelent meg egy újabb költői elbeszélése, a kor szokása szerint a következő kígyótekervényű címmel: „Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszky Móricnak életek, földön, tengereken álmélkodásra méltó történettyeiknek, s véghez vitt dolgaiknak leírása, melyet hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt gróf Gvadányi József lovasgenerális.” A tizenkét énekből álló versezet együgyű leírása Rontó Pál életeitek, kinek az anyja Sárkány Judith, keresztapja Tüzes András, keresztanyja Aczél Kata, aki születésekor egy kard alakú anyajegyet hoz világra a szíve fölött, amiből nyilvánvaló, hogy katonának kell lennie. Persze a fiú nem akart tanulni, inkább gyümölcsöt lop. Később betör egy kalmárhoz a pénzéért, aztán egy vak koldushoz szegődik, de árokba gurítja és otthagyja gazdáját, mert nem ad neki eleget enni. Végül katonának áll, s küzd a poroszok ellen. Persze a katona akkor nem a hazáért harcol, legfeljebb a vitézi névért, meg a zsákmányért.

Látván több pajtásom érvén kuruczokat

Nem vágják, hanem csak fogdossák azokat.

Pénzekből megfosztják, lovukat elveszik.

Tiszteknek óráját, pixissét elteszik.

Ő is utolér egy menekülő főtrázsamestert:

Kardomnak lapjával megcsaptam a hátát.

Mindjárt is hallottam itt illy kiáltását:

Pardon Krigsz kamerád! Nyojtotta erszényét.

Óráját is; hogy az arany, láttam fényét.

Később kilövik a lovát alóla, s olyan rossz gebét adnak helyette, hogy bánatában — átmegy az ellenséghez. Vesztére, mert elfogják és halálra ítélik, de az akasztófa alatt „pardont kap”. Lengyelországba szökik, ott gróf Benyovszky Móric seregéhez szegődik. Fogságba esik gazdájával együtt, majd sok szibériai didergés és viszontagság után megszöknek Kamcsatkából, Párizsba mennek, majd Becsbe. A kamcsatkai hajóútnak szívet és gyomrot facsaró részletét így írja le Gvadányi: mikor már minden élelem elfogyott és Rontó Pál is megrogyott, kérdi tőle gróf Benyovszky: miért lézengsz, mint tavaszkor a légy? Rontó így válaszol:

Eddig azt tartottam, hogy a zabkenyérnél

Nincs rosszabb étel és a sváb kenyérnél.

De sárga csizmámat, hogy kéntelen lettem

Halzsírba megfőzni, az tán abból ettem,

Ó, milly nehezen ment talpa le torkomon.

Mert olly fojtás vala, bár nem ettem mohón,

Hogy mind a két szemem az erőlködésbe

Kidüllyedt, mint juhnak, ha esik döglésbe,

Megrekedt gégémben, már csomoszló fával

Le akartam nyomni, mégis nagy munkával

Gyomrombataszítám, de nem kis erővel,

A flintámba levő szokott vasvesszővel

Persze a technika és az ízlés fejlődik. Ez jár az ember eszébe, ha látta Chaplint Aranyláz című filmjében, amint egy bakancsot falatozgat és a levált talp faszögeit utánozhatatlan előkelőséggel szopogatja le. Végre is hazaér Rontó Pál Miskolcra, de már nem találja életben sem szüleit, sem ismerőseit.

Pénze volt, elméne Eger városába

Egy szép házat megvett ott a Ráczutczába

Két szép szőlőt is vett és három réteket

Földeket, mellyekbe jó bőven vethetett,

Tízezer forintot adott uzsorára,

Jól élt, nem is szorult mások asztalára

Tehát kezdte, mint gyümölcstolvaj, folytatta, mint cégéres gazember, aztán csatában verekedett, hadizsákmányt ejtett nem is keveset, s végül, mint tiszteletreméltó agg uzsorás halt meg Egerben. Hogy ezt a kiváló jellemű férfiút miért tette versezete utolsó hat sorában Gvadányi Eger város cipőjébe, nem tudjuk. Valószínűleg diákköri élményei kísértették meg. Nosza, megindult a keresés, találgatás, Egerbe élt-e, ki volt, ki látta? Akadtak a múlt században, s még a század elején is öreg emberek, akik szót váltottak vele, sőt paroláztak is, csak éppen az volt a baj, hogy az egyik szerint a Szálában, mások szerint a Csurgóban, vagy a maklári hóstyán lakott. Végül aztán jöttek a kutatók, irodalomtörténészek, s közülük Széchy Károly kikutatta-kimutatta, hogy Gvadányi két alakból gyúrta össze Rontó Pál figuráját, egy Erdélyi nevű huszáréból s egy Wlokolinszky nevű, Szibériát is megjárt kalandoréból, akik itt laktak Egerben Gvadányi diákkorában. Hát ilyen írott-gyúrott ember volt Rontó Pál. Elgondolni is borzasztó, mire képes egy öreg lovasgenerális „hazánk dámáinak kedvekért.”

Híres korcsma volt a régi Felső-Csurgó utca (ma: Horánszky Nándor utca) 4. sz. házában a „Bárány”, vagy „Fehér bárány”, mely sok galibát látott, s nem egyszer kellett rendet csinálnia a korabeli fertálymesternek az akkor is bicskázó egri legények között, mint arról a városi protokollumok is gyakran megemlékeznek. Különben ide járt mulatni Rontó Pál is, akit ezért kicsaptak az egri jezsuita gimnáziumból. Ez a szálló igévé lett név tulajdonosa azután hűséges kísérője és társa lett Benyovszky Móric gróf madagaszkári királynak világkörüli kalandozásaiban. Kár, hogy nevét semmi nem örökíti meg városunkban.

Könyv Rontó Pálról: