A PÜSPÖKSÉG VISSZAÁLLÍTÁSA, A BAROKK EGERBEN 1687. UTÁN

1596-ban elesett az egri vár, amit 91 éves török uralom követett. A megszállásból és az egyházmegye kettéosztottságából adódó nehézségeket tovább súlyosbította az, hogy a reformáció fő bázisa Erdély mellett a Felvidék volt. Kisdi Benedek (1648–1660) püspök legfőbb vágya volt, hogy papnevelő intézetet, szemináriumot alapítson az egyházmegyében, így enyhítve a protestantizmus térhódítása miatt égető szükséggé vált paphiányt. Kisdi 1657-ben ennek érdekében alapította meg a kassai akadémiát, melyet a jezsuiták vezetésére bízott. Sajnos a szemináriumot már nem tudta létrehozni, csak tekintélyes összeget hagyott erre a célra végrendeletében. Az ő támogatásával jelent meg az első nyomtatott magyar katolikus egyházi énekes könyv is 1651-ben. Utóda, Pálffy Támás (1660–1669) Kisdi hagyatékát felhasználva megalapította a Szent László királyról elnevezett szemináriumot, mely a későbbi egri papnevelő intézet alapja lett.
1687-ben Eger majd száz éves hódoltság után felszabadult a török uralom alól. A város kincstári birtok lett, és I. Lipót 1688. augusztus 6-án szabad királyi várossá nyilvánította mellőzve az egri püspökök régi földesúri jogát, ami ellen Fenesy György püspök (1686–1699) és a káptalan tiltakozását fejezte ki. A per 1694-ben zárult le, amikor is a király visszavonta Eger városától a privilégiumokat és visszaállította a püspök régi birtokjogát. Eger és a püspök végül egy egyezményt kötött egymással, mely a szabad királyi városokéhoz hasonló privilégiumokat biztosított a lakosságnak, de voltak bizonyos megszorításai a földesúri jogok érvényesítése érdekében, például a város életét a magisztrátus irányította, de a főbírót mindig a püspök által kijelölt három személy közül kellett választani.
Ennek ellenére Fenesy püspöksége alatt sem ő, sem a káptalan nem költözött vissza Egerbe, csak néhány kanonok tért vissza a meglehetősen rossz állapotban lévő régi székvárosba. Telekesy István (1699–1715) püspök költözött vissza Egerbe, ahol megkezdte az állapotok konszolidálását. Helyreállíttatta a megrongálódott templomokat és újakat építtetett, valamint kijavíttatta a Szent Mihály plébániatemplomot, amely ettől kezdve püspöki székesegyházként működött, ugyanis a várbéli gótikus templom a török ostromkor megsemmisült. A súlyos paphiány orvoslására 1705-ben megnyitotta az egri szemináriumot és megkezdte a mai püspöki palota építtetését. Jelentős adományokkal támogatta a jezsuitákat, akik patikát és gimnáziumot létesítettek a városban. Telekesy püspök támogatta a Rákóczi-szabadságharcot, és a fejedelemnek is atyai jó barátja lett, aki a fejedelmi esküt is Telekesynek tette le. 1707-ben az ónodi országgyűlésen a püspök elsőként írta alá a Habsburg-ház trónfosztását. A szabadságharcban való aktív részvétele miatt azonban Keresztély Ágost esztergomi érsek 1709. december 18-án felfüggesztette főpapi méltóságából, bár 1711-ben visszahelyezték püspököt jogaiba. Telekesy 1715-ben bekövetkezett halála után gróf Erdődy Gábor (1715–1744) lett Eger püspöke, aki már 1713-tól koadjutora (utódlási joggal felruházott helyettese) volt az idős püspöknek.

Elődjével szemben Erdődy jó kapcsolatot ápolt a bécsi udvarral. Püspöki tevékenységét a harcos ellenreformáció jellemezte, nem ok nélkül nevezték a „protestánsok pörölyének”. Több helységből elűzte a református lelkészeket és elvette templomaikat, melyeket a katolikusoknak adott. Erdődy 1734-ben egyházmegyei zsinatot tartott, ahol az egyházmegye aktuális kérdéseiről tárgyaltak és hoztak határozatokat. Erdődy új barokk székesegyházat építetett a Szent Mihály templom helyén és folytatta az egri szeminárium építését is. Munkájának eredményeként 1737-ig 133 új plébánost állított munkába. Egyházszervező, térítő munkájában a szerzetesrendekre is támaszkodott, Egerben az ő támogatásával telepedtek le az irgalmasok és a trinitáriusok, az egyházmegyében hat-hat helyen működtek a ferencesek és a minoriták, öt helyen a jezsuiták, két-két helyen pedig a pálosok és a premontreiek. Számos új templomot is építtetett. Erdődy tervbe vette a hatalmas, 12 vármegyére kiterjedő püspökség felosztását és Nagybánya központtal egy új püspökség kialakítást, de terve a székeskáptalan ellenállásán megbukott.

Erdődy Gábort a püspöki székben gróf Barkóczy Ferenc (1744–1761) követte, aki a magyarországi barokk egyik legjelesebb mecénása volt, egy sor jeles művészt és mesterembert foglalkoztatott nagyarányú építkezései során. Barkóczy megreformálta a papképzést, 1760-ban pedig beolvasztotta azt az egri szemináriumba a kassai Kisdiánumot. Barkóczy Ferenc nevéhez fűződik a püspöki nyomda megalapítása is 1755-ben és tőle származik az egri egyetem alapításának terve is.
Miután 1761-ben Mária Terézia az esztergomi érseknek nevezte ki Barkóczyt, gróf Eszterházy Károly került az egri püspöki székbe. Elődjével szemben szigorú, aszketikus életet élt és tartózkodott minden fényűzéstől. Eszterházy a püspöki uradalom éves bevételének 92%-át templomok és plébániák építésére, egyházi és kulturális célokra, művészi alkotások készíttetésére és segélyezésre fordította, csak a maradék nyolc százalékot használta fel saját céljaira. Azonban ezt az összeget sem saját személyére fordította, hanem például ebből fizette a csillagvizsgáló Angliában készült eszközeit és a könyvtár számára vásárolt könyveket.
Az ő nevéhez fűződik Barkóczy grandiózus tervének, az universitas épületének a megvalósítása 1762–1782 között. Az egyetemet a hagyományos négy fakultás – filozófia, teológia, jogtudomány és orvostudomány – alapján kívánta megszervezni. Elődje már terveket is készíttetett Gerl József építésszel, ő azonban néhány hónapos együttműködés után Fellner Jakabbal kívánta a munkát folytatni. Felépítette a ma Líceumnak nevezett monumentális épületet, megvásárolta a szükséges felszereléseket, és egy hatalmas könyvtárat létesített, amelyet 1793-ban adtak át rendeltetésének. Azonban sajnos a királyi udvar nem engedélyezte az egyetem megnyitását.

Irodalom:
Balázsné Fodor Edina: Eger érsekei voltak 1804-1943. Andornaktálya, 2011.
Kovács Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987.
Löffler Erzsébet: Az Egri Főegyházmegye rövid története. In: Az Egri Főegyházmegye ünnepi sematizmusa 2004. Eger, 20004. 19–37.
Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történtének áttekintése.