Petőfi Egerben.
Krónika az Úr 1844. esztendejének februárius havából.
- februárius 18. Nevezetes dátum Eger és a szeminárium történetében. A lerongyolódott, mindenéből kikopott költő levele nem volt hiába. A megjelölt időben találkozott Tárkányi Bélával. A két ifjú melegen összeölelkezett. Egyik legtisztább és legszebb ölelkezés irodalmunkban. Tárkányi, az idősebb jogán, tegezi Petőfit. A mindig gyanakvó, önérzetes költő fölenged. Hisz leveléből is kicseng már, hogy koldulni nem tud, nem is lehet, hiszen neki joga van mindenhez. Ha nem kap, hát inkább beléhal, de nem alázza meg magát. 21 éves. Rajongó. Álmodó. A legmerészebb, aki ezen a földön élt. A kispapok között futótűzként terjedt el a hír: Itt van Petőfi! Itt van Petőfi! Valamennyien látni akarták. Különösen forró volt akkor az egész magyar ifjúság. A protestáns iskolák önképzőköreiben éppúgy pezsgett az élet, mint a szemináriumok magyar társaságaiban. Egerben már 1833-ban volt magyar társaság a kispapok között. Később az önképzőkör is csatlakozott hozzá. Ezekben a kis körökben készült az „ifjú Magyarország.“ Lelkesen szavaltak, folyóiratokat járattak, pályamunkákat dolgoztak, s adtak ki. Könyvtárukba gyűjtötték a legfrissebb sajtótermékeket. Érthető tehát a nagy lelkesedés, mellyel Petőfit, ezt a merészhangú, jórészt bordalaiból, s öngúnyoló zsánerképeiből ismert költőt fogadták. Hisz akkor már nem egy verse jelent meg az Athenaeumban. Tárkányi megvendégelte a költőt, aztán visszasietett az érseki irodába. A költő együtt maradt a kispapokkal. Költeményei után mindenki merész, dacos, vásott ifjúnak gondolta, akivel alig lehet szót váltani. Szertelen, borissza egyéniségnek, aki nagyhangúságával uralkodik majd mindenkin. Ehelyett egy szerény, legalább is annak látszó, szótlan, fáradt ifjú embert kaptak. De csak az ebéd elején volt ilyen Petőfi. A fáradtságtól agyoncsigázott költő a bor és főként a baráti környezet hatására lassan föloldódik. Úgy érzi, hogy otthon van. „Lankadt fejét magasra emeli“ s egyszer csak fölugrik, s elszavalja Ivás közben című versét. Kiömlik jókedvének, humorának gyöngyözése, — s a kispapok most már ráismernek a nagy költőre. A lángész tüze elkapja valamennyiöket. A kispapok, s maga Tárkányi is marasztalják. Minden szabadidejüket együtt töltik a költővel. S ha Petőfiben, csak egy pillanatra is, megcsappant volna hivatásába, főleg a közönségbe vetett hite, akkor itt teljesen visszanyerte. Úgy érezte, hogy hódító útra megy tovább innen. Szobájából boldogan tekintett ki a várbástyákra, majd íróasztalához ült, s írni kezdte az Egri hangokat (e korszakának egyik legszebb költeményét). A félig-kész versei a vacsoránál felolvasta, — a lelkesedés nem ismert határt: ölelgették a költőt, versét újra meg újra elszavaltatták vele, aztán másnap is maguknál tartották. Tárkányi igyekezett költőbarátját komolyan lebeszélni a színészi pályáról, — s ez sikerült is neki. Az idő gyorsan szaladt, Petőfinek nem volt már nyugta, bármennyire jól érezte is magát a baráti körben. Célja sürgette, hóna alatt égett kiadandó versei gyűjteménye. Neki Pestre kell mennie. A kispapok Tárkányi vezetésével gyűjtést rendeznek pesti útjára, hogy ne kelljen tovább gyalogolnia, sőt a legközelebbi állomásig szekeret is fogadnak neki. Petőfi lelkében mély nyomot hagyott az Egerben töltött pár nap emléke. Április 28-áról ezt írja Tárkányinak: „óh, Béla barátom, be szép napok voltak, melyeket körötökben tölték; istenemre sohasem feledem“. Az Úr 1844. esztendejének februáriusa nemcsak azok lelkében marad értékes emlék, akik akkor a világ egyik legnagyobb lírikusát magyar szívvel magukhoz ölelték, hanem azok számára is, akik az óta járnak nyomában. A szeminárium emléktáblája büszkén hirdeti, hogy ott írta Petőfi az Egri Hangokat. Ezelőtt száz esztendővel. S az óta ez az út zarándokútja a magyar gondolatnak és magyar érzésnek. Sokszor nem is gondolunk rá. De így néha-néha — nagy emléktüzek gyújtásának idején — fölködlik szemünk előtt a magyar Utak legnagyobb vándorának sovány, kiéhezett alakja, amint fejét nekiszegve a hófúvásnak megy, megy előre a halhatatlanság felé. E krónikát a következő források alapján állítottam össze. Ferenczi: Petőfi életrajza (3 kötet), Fischer: Petőfi, Benkóczy: Tárkányi Béla élete és költészete, Petőfi összes művei.
Egerben írt verse
,,Hol jó bort érzek, betérek;
Ne térnék hát Egerbe?
Ha ezt a várost elkerülném,
Az isten is megverne.
Egyúttal azt is megtekintem,
Hol vitt Dobó lelke;
És felköszöntöm, ki őt oly
Dicsőn megénekelte.
S ha majd a mint hiszem, a bortól
Hatalmas kedvem lészen:
Még verset is csinálok - Pesten
Eladhatom jó pénzen.
Áll a határzat, áll erősen,
Be kell Egerbe mennem!
Mert ennyi édes vonzerőnek
Szívem nem állhat ellen.´´
