A patakon túl vámot fizetsz!
Hevesy Sándor írása 1967, októberében
A török hódoltság elmúltával, a XVIII. században következett be Eger fejlődésének egyik nevezetes korszaka. A békésebb évek idején erős lendületet vett a város gazdasági élete: a megindult nagy építkezések segítették az ipart, a szőlővel beültetett környék kiváló mezőgazdaságot jelentett. Ezeken túl pedig a város fokozatosan nagy fontosságú piacközponttá vált, ahol messze vidék termelői találkoztak egymással és vevőikkel. A mai Dobó István tér helyén már a középkorban kialakult a „Fórum ”, a város kereskedelmi centruma. Itt zajlott az 1700-as években is az egri piac nyüzsgő élete. Árusok: — „kuffantók” (kofák!) kínálták a portékát a vásárlóknak a tér északi oldalán nyíló „Vidám utca” Kocsmája előtt, a Piactérre néző „Fleischhaus” —, az ottani mészárszékek tövében. Így szaladt az idő, nem volt semmi baj, de hogyha valaki áruval terhelt kis szekerével felhajtott a Piacról a vár felé menve a patak felett ott átívelő, kedves barokk szobrokkal díszített kőhídra, még alig ért a túlsó partra, amikor elhangzott a kiáltás: Ájjón meg! Itt vámot kell fizetnyi! Miért kellett a vízen túl vámot fizetni? Erre a kérdésre válaszolunk most. Az Eger patak völgyének keleti oldala — a patakmeder bal partján — évszázadokon keresztül Borsod megyéhez tartozott. A két megyét elválasztó határvonal keletkezésének ideje és pontos helye azonban korántsem tisztázott, mert például a XVI. század elején írott Bakócz-kódex már említi ugyan Borsod megye közeli szomszédságát —; de Felnémetet és az egészen keleten volt Cigléd falut Heves megyéhez tartozónak mondja. A török idők után ismét visszaállott a régi helyzet, és ami a legkülönösebb: ekkor magának Eger városának a patakon túli része is egy idegen vármegyében feküdt! És ezt — hivatalos írásokon túl — több érdekes „apróság” is bizonyítja; így történt például, hogy az egri minoriták naplója szerint a „Grosses Buttler Haus”-ban, Buttler gróf házában (ez most a Kossuth1 Lajos utcai turistaszálló) —, Borsod megye vezetői 1774 augusztus 9-én, területi fennhatóságuk mellett tüntetve, törvényhatósági gyűlést tartottak ... Vagy nem véletlen az sem; hogy az egri fürdőkkel Dombi Sármuel, mint Borsod vármegye tiszti főorvosa foglalkozott, és az 1766-ban megjelent orvosi munkájában ezeket mondja: „ . . . Megyénk nyugati határán, melyet Hevestől az Egernek nevezett patak választ el, püspöki város külvárosában két fürdő van. Így történhetett, hogy azoktól, akik az Eger patak egyik partjáról a másikra mentek, áruszállítás esetén még vámot is szedtek! Feljegyzések vannak róla, hogy például az előzőkben említett piaci „ékes híd” keleti végén volt a vám ház, a „Zoliéin Antritt” —, ahol ugyanúgy szedték a vámot, mint a fallal körülkerített város területén lévő valamennyi többi hídnál: A lehetetlen állapot végre százhatvan évvel ezelőtt megszűnt. Az 1807 évi országgyűlésen hozott 29-ik törvényczikben döntetett el végül Egervárosa vizentúli részének kérdése is oly módon; hogy a város ezen része Tihamér; Almagyar, Czegléd, Szőllőske nevű városi területekkel Hevesvármegyéhez csatoltassék.. Az átadott területért azután Borsod megye 1812-ben kárpótlást kapott.
