Máglyahalál az egri piacon
Anno: 1707
Dr. Kapor Elemér írása 1977 júliusában
Húsz éve, hogy felszabadult Eger vára a török uralom alól. A körülötte elterülő kicsiny városban alig több mint ötszáz ház húzódik meg, legtöbbje fából, s azokban alig több mint háromezer lakos: törökök, németek, magyarok, szlovákok, szerbek, macedónok, jó és rossz tulajdonságaikkal, erényeikkel és bűneikkel. Ezek között a bűnök között aránylag sok olyan akad, amelyet halálbüntetéssel sújt a város magisztrátusa. Némelyeket ma enyhébben büntetnének Ilyeneket olvasunk a század elejének egri büntető krónikájában: férj, aki megölte feleségét, négy férfi, aki meggyilkolt egy ötödiket, nő, aki nagypénteken öt oltárterítőt lopott a ferences szerzetesek templomából, nő, aki erkölcstelen életet élt, ráadásul törvénytelen gyermeke született. Büntetésük fővesztés. Összesen tíz-tizenhárom halálbüntetés 1711-ig, bizony sok egy kisvárosban. Ok: sokfelől idegyűlt sokféle népség, háborúkban elvadult erkölcsök.
Ezekben az időkben a halálbüntetés eszköze a pallos. Egyetlen kivétel Lengyel Mátyás esete.
Az 1707. év utolsó napjainak egyikén, tehát kétszázhetven évvel ezelőtt, a város lakói arra lettek figyelmesek, hogy Gabil György hóhérmester legényei a piac közepén emelvényt ácsolnak. Vagy talán nem is emelvényt? Rőzsenyalábokat, hasábfákat tornyoznak fel, s azok közepén magas oszlop. Egy-két öregasszony hallott ugyan boszorkányokról, akiket megégettek (úgy kellett nekik, minek cimboráltok az ördöggel). Egerben is volna ilyen istentelen nőszemély?
A hóhérlegények csak annyit mondtak mogorván: égetés lesz!
A következő reggelen több száz kíváncsi ember tolongott a máglyarakás körül. A város tömlöcéből nem csapzott hajú, rikácsoló boszorkányt, hanem egy fiatal férfit, egy halálra vált arcú, kétségbeesetten kiáltozó szolgalegényt vonszoltak ki a hóhérmester legényei, majd egy borjút taszigáltak elő. A legényt az oszlophoz kötözték, a borjút a lába elé, s Gabil mester lángot lobbantott a rőzsenyalábok alá. A teret a fiatal legény halálordítása és az égő eleven hús fojtogató bűze töltötte be. Akiket a kíváncsiság odavitt, nemsokára szemüket eltakarva, orrukat befogva, irtózattal futottak el. Órák múlva egy megszenesedett holttestet, s egy megégett állattetemet vittek el a füstölgő térről a hóhérlegényék.
Mi lehetett a bűne ennek a fiatal embernek, hogy az elevenen megégetés elrettentő, irgalmatlan büntetésével sújtotta a város tanácsa? Férfit legtöbbnyire eretnekség miatt ítéltek máglyahalálra az inkvizíció idején, de ennek ideje már elmúlt. Különben is, mit keresett volna ebben a most újjá települő kis városban, Telekessy István püspöksége idején olyan elme, amelyik hittételeket tagadott volna, vagy éppen ki akart volna bújni az eddig elfogadott földközpontú világképből, mint Giordano Bruno?
Válaszul álljon itt az ítélet hiteles szövege, amint az Eger városának jegyzőkönyvében olvasható az 1707. esztendő június havának 24. napjáról.
„Lengyel Matthias hallásra irtózatos és vakmerő gondolattal viseltetvén, meghvetvén mind világfi, mint Isteni törvényeket, az természettel ellenkező és Egeket hasogató vétket elkövetni, tudniillik oktalan állattal sodomai módon vétkezni semminek állított. Annak okáért azon borjúval együtt tűzre ítéltetik és meghégettetik.”
(Sodoma volt az a bibliai város, amelyet szörnyű bűnei miatt az Úr mindenestül elpusztított, még tíz igazat sem találván benne. Egyedül Lóth és felesége menekülhettek meg, de az asszony visszanézett az égő városra és sóbálvánnyá vált.) Mindezt nem az olvasó megbotránkoztatására írtuk le, ablakot kívántunk nyitni az újjáépülő város kezdeti történetének erkölcsi felfogására, jogrendi sajátosságaira.
A kép illusztráció:
