Török ivadékok (utódok) Magyarországon!

Érdekes Újság 1914!
A kék Mátra, meg a sötét Bükkös gyönyörű völgyet zár körül Hevesmegye északi csúcsában, az egri völgyet. A nagy magyar Alföld e bűbájos völgyben ér véget, melyet mindenfelé szőlőskertek a világhírű ,,egri bikavér“ szőlői koszoruznak s melyet Vörösmarty is megénekelt, mikor arra jártában megihlette a táj festői szépsége.
Ebben a termékeny völgyben különös, hazánkban sehol másutt nem található népfaj lakik, az egri paraszt. Vagyis a ciklák, ahogy otthoniasan hívják őket. Mert mint a szikla, egriesen a cikra, oly tüzes, vakmerő, az ördögnek is neki pattanó magyar faj az egri paraszt.
Az ősi cikravérű egri paraszt ma is legkitűnőbb katona-anyaga hadseregünknek. A 60-ik gyalogezred, a hevesmegyei bakák, első regimentje az osztrákmagyar ármádiának s csak legutóbb is levitézlett Bosznia okkupációja alatt, Brckától Szarajevóig folyton diadalmas csatározásokban kalandozván be s foglalván el a bosnyákok hegyes-völgyes hazáját. Békében pedig a legerősebb és legkitartóbb munkás Magyarországon. az egri nép, megszokta ezt a nagy fáradsággal járó ősi foglalkozásában, a szőlőhegyek művelésében. Az egri kapás híres országszerte, az egri aratót elhordják még a Dunántúlra is.
Erő, bátorság, munkaszeretet és csinosság a jellemzője. Talán azért egyesült benne a népek e négy kiváló erénye, mert ereiben a világ két legkitűnőbb népfajának, a magyarnak s a töröknek vére folyt össze. A mai egri cikla ugyanis a felében török származás.
Mikor a törököket Lipót alatt kiűzték Magyarországról, az egri vár török helyőrsége nagyrészt ott maradt a városban, a janicsárok, spahik és topcsik nagyon megszerették az egri bort, meg az egri menyecskét, beálltak egri parasztnak, összeházasodtak a cikrákkal s a legbuzgóbb katholikusok lettek. Csak a legfőbb török urak takarodtak haza az egri hódoltságból, a többi népség, ezernyi ezren, mind megtelepült a vár körül s teljesen összeolvadva a magyar, német és rác lakossággal, voltaképen új alapítójává lett Eger város mai parasztságának, a körülbelül húszezer lelket számláló egri cikrának. Még ma is egész sereg török családi név él az egri parasztságban. A Bajzáth, Hamza, Ali, Szemán, Deli stb. családokban. „a császár kenyerét.“ Káplár úr Cipó András például itt a képünkön még benne van az „angyalbőrben,“ de a kaszárnyából ünnepi hazalátogatójában már urasan öltözteti föl leánykáját s úgy véteti le magát selymes viganós, gyönyörű feleségével együtt. De már a három cifra-hóstyai kapástyány eredeti hóstyai toilette-ben állott „templom után“ a fotografáló masina elé. Szép az egri menyasszony is pártás, disz ünneplőben, slingelt szélű, nagy rojtos nehéz selyem vállkendőjével s huszonhét szoknyájával ; mellette azonban a vőlegény már félig-meddig polgári gúnyában feszít, az egri paraszti gyolcsgatya és kötő helyett.
Különösen érdekes sehol másutt nem ismert népalak pedig az egri fertálymester. Leitner József gazdáram, a Maklári-bóstya fertálymestere állt ki utolsó képünkön teljes hivatali díszében, a száztáncú, ezüstgombos, ezüstcsattos, bársonygallérú, finom posztó köpenyében, meg a felvirágzott, fölpántikázott fertálymesteri bottal. Ez a méltóság speciálisan egri hivatal : a negyedekre (fertály) osztott város népének mintegy tribunus plebise, vagyis az „úri“ magisztrátusnál szószóló képviselője volt valaha a fertálymester.
Ez a török telepedés szórványosan megesett az ország egyéb véghelyein is, ám oly tömegben sehol, mint Egerben. Azért az egri nép ma is határozottan török ivadéknak tekinthető. E származását bizonyítja minden jellemvonása is. A páratlan vitézség, a hitéhez buzgó ragaszkodás, a példás családi élet. Míg a magyar vér a munkakedvet s munkaerőt adta neki, a sváb keveredés pedig a takarékosságot, viszont a rác keresztezés a cifrálkodás szeretetét. Csupa selyem, gyöngy, ékszer vasárnap az egri parasztnő és finom posztóban járó, ezüsttel megrakva, a legénye, embere.
Rögéhez, kis szőlejéhez görcsösen ragaszkodik ez a nép, semmi kincsért ki nem vándorol egy se közüle. Talán Eger az egyetlen magyar község, ahonnan még senki se látta Amerikát.
Újabban egyre tömegesebben „civilizálódik“ már ez a ritka becses népfajunk is : az egri paraszt is szeret „úrrá“ lenni. Jobbára a katonaságnál kapja el az urhatnámság vágya, ahol iparosokkal és ,,urfiakkal“ a legnagyobb barátkozásban eszi együtt „a császár kenyerét.“ Káplár úr Cipó András például itt a képünkön még benne van az „angyalbőrben,“ de a kaszárnyából ünnepi hazalátogatójában már urasan öltözteti föl leánykáját s úgy véteti le magát selymes viganós, gyönyörű feleségével együtt. De már a három cifra-hóstyai kapástyány eredeti hóstyai toilette-ben állott „templom után“ a fotografáló masina elé. Szép az egri menyasszony is pártás, disz ünneplőben, slingelt szélű, nagy rojtos nehéz selyem vállkendőjével s huszonhét szoknyájával ; mellette azonban a vőlegény már félig-meddig polgári gúnyában feszít, az egri paraszti gyolcsgatya és kötő helyett.
Különösen érdekes sehol másutt nem ismert népalak pedig az egri fertálymester. Leitner József gazdáram, a Maklári-bóstya fertálymestere állt ki utolsó képünkön teljes hivatali díszében, a száztáncú, ezüstgombos, ezüstcsattos, bársonygallérú, finom posztó köpenyében, meg a felvirágzott, fölpántikázott fertálymesteri bottal. Ez a méltóság speciálisan egri hivatal : a negyedekre (fertály) osztott város népének mintegy tribunus plebise, vagyis az „úri“ magisztrátusnál szószóló képviselője volt valaha a fertálymester.