Dr. GYETVAI GYULA orvos
(1938. július 11. – 2026. április 20.)
Gyetvai Gyula Pestújhelyen született, ahol a templomi énekkar tagja volt 16 és 23 éves kora között. Tehetségét bizonyítja, hogy két és fél oktávon énekelt, sokáig operaénekesnek készült. Édesanyja javaslatára végül mégis az orvosira jelentkezett, s rögtön fel is vették.
A budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karát 1962-ben fejezte be, cum laude minősítéssel.
Az egyetemi tanulmányai befejezése után a Kékestetői Állami Gyógyintézetben tevékenykedett segédorvosként.
Következő állomás az Orvostovábbképző Intézet, ahol egyetemi tanársegédként dolgozott.
A tudás átadása segíti a jövő generációjának munkáját, de az alkalmazott tudás megváltoztatja az életet. A gyógyítás volt az élete, ezért visszatért a Kékestetői Állami Gyógyintézetbe, ahol 1973. február 1-től 1979. január 31-ig dolgozott. Pályázat útján - 34 évesen - nyert igazgató-főorvosi kinevezést. 1975-től 1979-ig a parádfürdői Állami Gyógyfürdőkórház igazgatói teendőit is ellátta, főigazgató-főorvosi beosztásban. Kékestetőn 98 ágyas belgyógyászati osztályt, 30 ágyas gyermekosztályt (gyermekasztma és pajzsmirigy megbetegedések) vezetett. A kékestetői és parádfürdői munkássága során létesült: Kékestetőn az új diagnosztikus (izotóposztály, központi laboratórium és radiológiai osztály), fizioterápiás szárny, Parádfürdőn a Gyógyfürdőkórház rekonstrukciójának jelentős része.
Szakképesítései: belbetegségek (1967), egészségügyi szervezés (1976), endokrinológia (1979). 39 tudományos dolgozat és 163 (hazai: 151, nemzetközi 12) tudományos előadás fűződik a nevéhez. Fő kutatási területei: pajzsmirigy-betegségek, nem nőgyógyászati eredetű meddőség, vérzészavarok, csontanyagcsere (csontritkulás), obezitás, perifériás érbetegségek.
Kékestető után Egerbe vezetett az útja, amikor a Heves megyei Tanács Kórház-Rendelőintézet főigazgató-főorvosi állását töltötte be 1979. február 1-től 1987. december 15-ig.
Kiemelt feladatai közé tartozott a beruházási munkálatok megvalósítása, melynek eredményeként átadták a rendelőintézetet, az élelmezési üzemet, a sebészetet majd a szülészetnek, a patológiának, a gyógyszertárnak és a 3-as belgyógyászati osztálynak helyet adó épületrészeket. Korszerűsítették a fűtési rendszert, s rengeteget tett azért is, hogy biztosítsa a kellő számú orvost az intézmény részére. Egyebek között még elindította a csípőprotézis műtéti programot, és létrehozta az ortopédiai osztályt. Az építkezések mellett a legfontosabb az volt, hogy az új kórház átadásával egyidőben sok fiatal orvos segítésével a szakmája új generációját sikerült elindítania a pályán. Emellett az egészségügyi szakdolgozók továbbképzését is fontosnak tartotta, hiszen jól képzett kollégákkal tudott jól működni a csapat.
Az Eszterházy Károly Főiskolán graduális és posztgraduális képzés keretében oktatott; 1996-ban megkapta a címzetes főiskolai docens címet.
Kitüntetései, amire büszke volt: 2002: Debreceni Orvosi Egyetem (DEOEC) Kiváló Oktató cím 2002: Petrányi Gyula-díj 2003: Batthyány-Strattmann László-díj 2016: az év orvosa 2012: Vöröskeresztes Tevékenységért Gyémántdiploma.
A Magyar Vöröskereszt Heves megyei szervezetének 25 éven át volt az elnöke. Nagyra tartotta azokat az aktivistákat, akik minden ellenszolgáltatás nélkül segítenek a bajbajutottakon.
A Magyar Orvosi Kamarához az elsők között csatlakozott, az 1988-as megalakulása óta tagja. Nyugdíjba vonulása után a Mátraderecskei Mofetta ügyvezető igazgatója és főorvosa lett, s tíz éven át dolgozott ott. - Hosszú éveken át küzdött azért, hogy állami finanszírozást kapjon a mofetta, és zöld utat kapjanak az ottani kezelések. Azon dolgozott, hogy a mátraderecskei fürdő gyógyító erejét elismerjék, és megkapja a gyógyfürdő minősítést.
A Mofettába Magyarország minden tájáról és külföldről is érkeznek vendégek.
A gyémántdiplomás orvosnak munkája mellett a családja volt a legfontosabb. Feleségét 2012-ben vesztette el, akivel három gyermeket neveltek fel. Két fia, lánya és három unokája jelentették a mindennapi szeretetet. A családi szeretet, az orvosi hivatás és a zene ereje volt élete motorja.
Éveken át énekelt az Ismert egriek más szerepben, produkcióban. Mélyen zengő hangján adta elő a Fizetek főúr című dalt.
Fizetek főúr, volt egy feketém,
és egy életem, amit elrontottam én.
Sietek főúr, nincs már sok időm,
Tán ma éjszaka, akit vártam értem jön.
Holnap talán már egy másik főúr jön majd én felém,
és az égi kávéház teraszán így dalolok én:
Fizetek főúr, volt ezer remény,
és egy életem, amit elrontottam én.
Csillogó szép csodás világ,
búcsú nélkül megyek tovább,
soha se jó, a búcsú szó,
s mire való a könnyes vád?
Halkan, csendben megyek el én,
mennyi színes, csodás remény,
suhan velem a szerelem,
s üzen nekem, hogy nincs már fény…
Kihunyt a fény. Szerettei körében távozott, halkan, csendben.
Dr. Gyetvai Gyula személyében Eger, Kékestető, Parádfürdő és Mátraderecske, elvesztett egy kiváló orvost, aki mindent megtett egy emberséges egészségügy felépítéséért, az emberek gyógyításáért.
Emléke legyen áldott!
(Magyar Belorvosi Archívum 55. Supplementum (2002)/ 2. szám.; Barikád, 2013. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)2013-05-02 / 18. szám; Heves Megyei Hírlap, 2022. december (33. évfolyam, 280-305. szám)2022-12-14 / 291. szám)
