A felsőtárkányi Barátrét története
Okos Miklós írása 1966-ból.
Emberemlékezet óta kedvelt kirándulóhely a kies szépségű felsőtárkányi völgy. Kora tavasztól késő őszig sok-sok ezren kérésik fel a hegyektől zárt tó környékét, vagy a hosszan nyúló, ózondús levegőjű Barátrétet. Azt, hogy Tárkánynak és a Barátrétnek története van, szinte minden kiránduló tudja, hiszen sokat hallottam magam is a „néma barátok”-ról és azok egyetlen mondását, a „memento mori”-t sokan idézték. Emlékezz a halálra . . . Mi hát az igaz története a Barátrétnek? Valamikor Tarkő völgyének nevezték a Vaskapu által bezárt, szűk völgyet. Későbben, a karthauzi kolostor alapításától kezdődően „Segedelem”, vagy „Nyugalom” völgyének, mivel a hadi úttól távoli területen volt és nyilván azért, mert a hadi úton bajba jutottak ide menekültek, itt segedelmet, nyugodalmat nyerhettek. Kandra Kabos egyik írásában II. Miklós püspököt teszi a klastrom alapítójának, akiről ma is nevezik a Tárkányktól a Tiba felé húzódó völgyet. Pontos évszám az alapítóévről nincs, mivel alapító levél nem maradt. Annyi azonban bizonyos hogy az 1331-1360 közötti években, illetve a XIV. század első felében a karthauziak már itt, a Nyugalom völgyében éltek. A természet titkait fürkészve néhány nővény gyógyhatását ismerve, segítségükre lehettek bajba jutott embertársaiknak. Innen van a másik elnevezés, a „Segedelem” völgye. A „néma barátok” jelentős és kiterjedt birtokkal rendelkeztek. Felsőtárkány, Zsérc és Szentistván tartozott a szerzetes „ispányok” kezelése alá. Ezekre — a lakossággal is érintkező szerzetesekre — a hallgatás sem volt teljes szigorral kötelező. A Szerzet 1436-ig rendelkezett Felsőtárkány birtoklásával, mert ekkor Rozgonyi Péter egri püspök kívánságára a felsőtárkányi birtokukat Noszvajért cserélték el. Kandra Kabos bizonyos „hospitium ”-ról, vagyis vendégfogadóról tesz említést, ahol a karthauziak elszállásolták a hozzájuk érkezőket, és amely sosem volt üres. Ezen községeken és a hozzájuk tartozó birtokokon kívül övék volt a budavári (Novi Montis Pesthiensis ház, a gyógyhatású egri fürdő, amelyet — ezek szerint — a törököket jóval megelőzve már hasznosíthattak. És övék volt Egerben közel a „vadkert”-hez egy malom. Egy évszázadot is meghaladó ideig működtek már a karthauziak a tárkányi Nyugalom völgyében, amikor kereskedést kezdtek a kövesdiekkel, akik pusztították a zsérci és noszvaji erdőségeket. Ezeknek és a más, alsó-ábrányi, felső-szomolyai pereskedéseknek a XV. század közepétől majdcsak a század végéig nyomára lehet bukkanni. Mind az örökös pereskedések, mind a Sajó mellékén megtelepedett cseh rablók zaklatásai zavarhatták a karthauziak békés életét. Ezért már a XVI. század eleién eladogatják birtokaikat. Nyilván szerepet játszik ebben a török uralom, mind nagyobb területeire való terjeszkedése. Egyik kutató, Fábry szerint a tatárjárásig, míg mások szerint Eger várának ostromáig volt Tárkány a karthauziak birtokában. Oláh Miklós egri püspök 1560-ban írja, hogy a monostor elhagyatott és egyetlen szerzetes sem lakta. Tinódi viszont utal arra, hogy a „néma” barátok részt vettek Eger vár védelmében:
„ ...Jobbikat lám köztök elfeledtük volt.
Néma barátoknak négy gyalogjok volt.
Viadalhoz holtig ott minden kész volt”.
Bizonyára Eger vár ostroma idején pusztult el a Nyugalom völgyi klastrom, mint ahogyan a törökök felprédáltak minden lakott területet Eger környékén. 1552 után hosszú két évszázadig kihalt és lakatlan a Nyugalom völgye. Mindössze annyi történt itt, hogy Estei Hippolyt püspöksége alatt, 1500-ban, megépül a később hírhedté vált Fuor Contrasti, a püspöki nyaraló. Barkóczy korában már ez is romos állapotban van, ő restaurálja és szinte minden idejét itt tölti. Barkóczy kezdeményezte a karthauzi romos kolostor helyreállítását is, ő telepítette be újra a Nyugalom völgyét 1756-ban a mezítlábas nazarénusokkal. Ezek a szerzetesek magánadakozásból, koldulásból éltek. A kolduló barátok alig évtizedig lakják a völgyet, amikor az új püspök, Eszterházy Károly 1766-ban lebontatja a sok szóbeszédre alkalmat adó Fuor Contrasti -t. A pazar és nagy kényelemmel berendezett nyaraló hatalmas méretű falképeit még a háború után is láthattuk a Líceum könyvtárfolyosóján. A képek Szent László legendáját örökítették meg. A nazarénusok főnöke pedig a szentszék elé idéztetett és közölték vele a helytartótanács feloszlató parancsát. Azóta régen elhordták a klastrom köveit, romjait benőtte a gaz. Csak a neve maradt fenn a mai napig. Barátrét. Egyszer talán érdemes volna e romokat feltárni. Hátha nem volna eredménytelen?