EGER LAKOSAI 1687. A TÖRÖKÖK KIŰZÉSE UTÁN

A török kivonulását követően a városban nagy számban maradtak vissza muzulmánok, akik az Oszmán Birodalom különböző tájairól származtak. A ferencesek már az első napokban hozzáláttak az ő keresztény hitre térítésükhöz, amelyhez aztán a többi szerzetesrend, de mindenekelőtt a jezsuiták is csatlakoztak. Egerben a vár feladását rögzítő kapitulációs egyezmény értelmében az országban egyedülállóan kiváltságos helyzet illette az a keresztény hitre tért korábbi oszmán alattvalókat, az egri újkeresztények nemcsak az egri törökök soraiból származtak, hanem a környező településekről is, sőt még Nagyvárad 1691–1692. évi visszafoglalásának idejében is települtek még Egerbe. Összesen körülbelül 400 főre tehető a számuk. Többségük a vár alján lakott, a mai Dobó utca mentén, amelyet a korban a források épp emiatt Türkengasseként is jelölnek.. Anyakönyvi adatok alapján kimutataható volt, hogy igen nagy arányban egymás közt házasodtak és egymás közül választottak keresztszülőket, amely nagyfokú összetartásra utal. Ezt a különállást a jezsuita források is megerősítik, kihangsúlyozva, hogy inkább csak színleg lettek keresztények, a keresztény tanokat nem fogadták be igazán, így a város etnikailag heterogén, de felekezetileg döntően keresztény lakosságával nem kerültek kapcsolatba, ahogy a többség is kinézte maguk közül őket. Ez is közrejátszott abban, hogy az 1699. évi karlócai békét követően elkezdtek Törökországba költözni, s a folyamat a Rákóczi-szabadságharc idején is tovább folytatódott. Természetesen voltak, akik úgy tűnik sikeresen integrálódtak Eger keresztény közösségébe.

A görög katolikus lakosok letették az esküt és egyesültek a katolikus szertartásúakkal. Ez azonban nem lehetett tartós, mert 1715-ben Erdődy püspök lefogatta a görögök idős papját, mert bár névleg letette az esküt, azt nem tartotta meg, a keleti szertartást követte, és a karloviczi görög keleti gyűlésre is elment. A protestánsok kis számban telepedtek meg Egerben, és nem is különültek el annyira, mint az újkeresztények vagy a rácok. Főként a Hoszszú utca mentén szereztek házakat. Az evangélikusok esetében a családnevek alapján feltételezhető a német származás, valamint igen nagy volt köztük a mészárosok aránya.

A reformátusok leginkább a városba települt füleki, ajnácskői, szendrői, putnoki és ónodi hajdúk közül kerültek ki. A várparancsnok, gróf Buttler alá tartoztak és a várőrség részét képezték. A református hajdúk igazi vezetője azonban a szendrői alkapitány, Ragályi János kapitány volt. Az első konfliktusok velük adódtak. Titokban református vallásgyakorlatot folytattak, ami felekezeti-társadalmi konfliktushoz vezetett a város vezetőivel és az egri katolikus papsággal. Az igazi konfliktus azonban 1689 késő nyarán pattant ki. Az egri harmincados, Weniger Urban a Budai Kamarai Adminisztrációnak jelentette, hogy az egri katolikus lakosság között elterjedt a híre, hogy Ragályi és református katonái 1689. szeptember negyedikére időzítve tervüket, erővel el akarják foglalni a Szent Mihály plébániatemplomot és lelkészt akarnak behozni oda. Maguknak pedig ingyen, minden illeték megfizetése nélkül szántóföldet, rétet és szőlőföldeket akarnak foglalni 1689 októberében az egri lakosoktól tanúvallomásokat vettek fel, melyben többen arra panaszkodtak, hogy Ragályi katonái a házukra törtek, sőt úgy tudták, hogy elsősorban az újkeresztényeket akarták kiűzni a városból. De alighanem a rácokat sem különösebben szívlelték, mert egy rác tanú vallomása szerint az egyik hajdú így kiáltott utána: „…ördög teremtette nem kell Egerbe olyan pogány, hanem embernek való Eger.” A legfőbb terv azonban valóban a Szent Mihály templom elfoglalása és a református prédikátor behozatala volt. A városvezetés 1689 őszén a magyar hajúkat rebellisnek tartva, házaikból elűzte, ezért föladták szolgálatukat és hazaszállingóztak. Ezek az ellentétek azonban Ragályi János 1690. évi halálával elsimultak, a hajdúk lassanként elhagyták Egert. A felekezeti ellentétek kiküszöbölését és a protestánsok egri letelepedésének tiltását várták a püspök és a város között 1695-ben megkötött egyezmény egyik pontja szerint, mely kimondta, hogy zsidók és eretnekek nem telepedhetnek meg a városban, Az első városi összeírás, amely a török kiűzése után készült, 1690-ből maradt fenn. Ez az úgynevezett „Edelspacher-féle” összeírás 384 világi és egyházi háztulajdonost írt össze, az egyháziak között testületek (káptalan, szerzetesrendek) is szerepelnek. A 384 világi személy közül nemesi jogállású volt 21 fő (5,5 %), polgár volt 162 fő (42,2 %), hajdú 96 fő (25%), tisztek és kamarai tisztviselők 21 fő (5,5%), egyéb városi lakos 84 fő (21,8%). Ez utóbbiak közé tartoztak az újkeresztényeket, vagyis – Eger város egyházi anyakönyvei alapján – a városban maradt és katolikus hitre tért mohamedánok. Nemzetiségi megoszlásuk szerint az összeírtak 52,34 %-a volt magyar, 18,09 %-a német, 15,25 %-a délszláv és görög, akiket Egerben rácoknak neveztek, 13,02 %-a újkeresztény (török, bosnyák, albán stb.) és 1,3 %-a ismeretlen nemzetiségű. A magyarok után a legnagyobb létszámot a németek képviselték.

A rácoknál 1693-ban már jelentős létszámemelkedést lehet megfigyelni, ekkor 633 főről tesznek említést a források, akik között 10 pap és barát is található. Egy 1784-es összeírás 518 rácot tüntet fel. A 19. századtól kezdve rohamosan csökken a kimutatható rácok száma Neveiket vizsgálva érdekességként megemlíthető, hogy több magyar hangzású is akad, például: Fekete, Szabó, Czifrády, Farkas, Kerek, Rácz. Lehetne sorolni sok egri szerb nevűt, mint Demetrovics, Minárovics, Popovics, Sztankovics, Totovics, Ninics, Alexovics stb.

A beköltöző németek súlyát mutatja a város társadalmában, hogy a város vezetésében az egész XVIII. században nagy számban vettek részt. Az önkormányzat 1702. évi választásakor és egészen a század második feléig, mindig volt bírójelöltjük és mindig voltak belső és külső tanácstagjaik. Az 1702. évi 12 tagú belső tanácsban 7 fő volt magyar, 4 német és 1 rác etnikumhoz tartozó. A 24 fős külső tanácsból 12 fő volt magyar, 8 német és 4 rác. A XVIII. század közepén 1752. december 7. és 1763. január 2. között Herner Ferenc viselte a főbírói tisztséget. Róla tudni kell, hogy nem nagyon tudott magyarul, csak németül beszélt. A XVIII. század főbírái közül többen német származásúak voltak, de már teljesen elmagyarosodtak és magyarnak is vallották magukat. Német eredetűnek tarthatjuk a főbírák közül Haaz Károlyt (1711–1717), Rottenstein Károly Antalt (1720–1745), Fischer Jánost (1745–46), Wallner Józsefet (1746–1750), Forst Antalt (1750–1752), német volt az említett Herner Ferenc és Najmajer Ignác (1785–1796).

Az oszmán város megszűnése után Eger keresztény újra telepítése következett. A magyarok mellett más nemzetiségek is jöttek egy új várost felépíteni.

Irodalom: Mihalik Béla Vilmos: Rácok, hajdúk, újkeresztények Egerben (1687–1699)

Képen: Eger a török város