Dobó István szökése a várbörtönből.

Pataky Dezső írása 1972-ből.

Eger várának legendás falai fölött a képzeletünkben ma is rőt színű lángok lobognak és fekete füstfelhők gomolyognak. A törökök, akár a hangyák, nyüzsgő tömegben támadnak, létrákon nyomakodnak föl a falak tetejébe, s aztán szörnyű halálordítással hullanak vissza a magasból tüzes koszorúk záporában, üstök forró szurok zuhatagában. Seregbontó szakállaspuskák ropognak, ágyúk dörögnek, kardok, lándzsák, dárdák csapnak össze, a kiömlő vért már föld se issza be. Négyszázhúsz esztendővel ezelőtt itt, a bástyákon utoljára próbálkozott ostromló rohammal a török, hogy utána szégyenletes kudarccal, sietve elvonuljon a falak alól. Elült a csatazaj, nyugalom telepedett a tájra, ám az Egér-patak messzire ballagó csendes folyású vize „mely a vár falai alatt megy el” és a „Kiagidkhane folyójával egyenlő nagyságú” csak sokára tisztulhatott meg az elfolyt vér pirosától. Ki az, aki ne ismerné Eger vára védőinek hősi tetteit? Ki az, aki ne ismerné Dobó István egri vitézségét? Az egri várkapitány 1548. július 20-án foglalta el tisztségét, s erről 1552. november 25-én mondott le. A várostromról, Dobó István várvédelmet szervező és irányító tevékenységéről rengeteg munka, feldolgozás született. Ennek köszönhetően jól és igen részletesen ismerjük életének azt a rövid, négyéves szakaszát, amit Dobó Egerben töltött Arról azonban egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset tudunk: milyen volt élete az egri évek előtt, s hogyan élt, mi történt vele az egri évek után? Kiegészíteni a hiányos portrét, ez volt serkentője a kutatómunkában Szabó János Győző egri muzeológusnak, a vármúzeum igazgatóhelyettesének, s ez magyarázza szándékát, hogy őskori, népvándorlás kori, és kora középkori régész létére Dobó István ismeretlen életszakaszainak felderítésére vállalkozott. A kutatás témája mindenképp időszerű: Dobó nagy alakja történelmünknek, s halálának 400. évfordulójára is most emlékezünk. Dobó István életének ismeretlen szakaszairól, a kutatómunka során összegyűjtött adalékokról beszélgettünk Szabó János Győzővel a honvédő hősiesség színhelyén, az egri vár múzeumában. — Vizsgálódásaim egyik csomópontja a családtörténet — mondotta. — Egykorú forrásokban kutattam, milyen családi környezetbe született bele Dobó István, kik és milyen emberek voltak nagyszülei, szülei, milyen családi hagyományok hatottak rá, mit hozott magával hazulról, mi befolyásolta lényegesen élete döntéseiben? A családtörténetre vonatkozó ismert adatok eléggé hiányosak. Jellemző, hogy a legújabban megjelent történeti munka is: — Csipes Antal: Dobó István élete és szerepe Magyarország XVI. századi történetében —, amely különben más részleteiben kitűnő feldolgozás, a Dobó család történetét csak pár oldalon taglalja. S még ez a rövid bemutatás is régi adatokra, Gyárfás István 1879-ben megjelent tudományos dolgozatára támaszkodik. A kutatásaim során összegyűjtött adalékok igazolják, hogy Dobó családja környezetéből élő szokásokat, hagyományokat hozott magával és ezek szerint cselekedett. Itt van példának kései házassága. Negyvenhét eves volt, amikor 1550 októberében feleségül vette Sulyok Sárát. Adatokat találtam arra, hogy a kései házasodás szokás, erős hagyomány volt Dobó családjában. Apja és a nagyapja is jóval 40 éves koruk felett nősültek, amikorra családi életülthöz megfelelő anyagi alapokat teremtettek. — Mi lett a sorsa Dobó Istvánnak azután, hogy egri varkapitányi tisztségéről lemondott. Dobónak erről az élete szakaszáról nincsenek újabban feltárt adataim, inkább a már meglevő, de szórványos adatokat gyűjtöttem egybe, újabb szempontok szerint csoportosítva azokat. A várkapitányságról lemondva Dobó István politikai megbízást kapott. Ferdinánd király 1553. május 26-án Erdély vajdájává nevezte ki, Kendi Ferenc erdélyi birtokossal egyetemben. Ezen a poszton is megmutatkozott kiválósága, emberi nagysága, kivált a legválságosabb időszakban (1556) és bebörtönzése idején (1557). Erdélyben ez időtáján igen erőteljes rendi mozgalom bontakozott ki a Habsburgok ellen. Az erdélyiek — nyilvánvalóan török sugalmazásra — el akartak szakadni a Habsburgoktól. A rendi vezetők Dobót is szerették volna megnyerni ügyük szolgálatára, de ő nem hajlott az együttműködésre, kitartott a királynak tett esküje mellett. Az elutasítás miatt haragvó rendiek, hogy megtorlással vegyenek elégtételt, katonai lépésre szánták el magukat. Román és magyar fegyveres seregek vették körül Számosújvárt, Dobó vajda lakóhelyét és ostrom alá fogták a várat. Dobó, akivel a török se tudott elbánni, kilenc hónapon át tartotta a várat, s bírta volna tovább is, ha nem jön éppen Ferdinándtól a királyi parancs: kössön egyezséget az ostromlókkal és az erődítményt adja át. A lengyel király követeinek közvetítésével létre is jött az egyezség: hadi eszközeivel (100 szekérrel) és embereivel (600 lovas) Dobónak szabad elvonulást engedélyeztek, de megszabott útvonalon. 1556. november 28-án indult el Szamosújvárról a hadi menet, ám Dobó, nem tudni miért, letért a kijelölt útvonalról. Jelentették is rögtön a Kolozsvárott tanácskozó országgyűlésnek: Dobó megszegte az egyezséget! Kisebb csapat indult a sereg elé, köztük a közvetítő szerepet játszó lengyel követekkel, azzal a szándékkal, hogy Dobót Kolozsvárra csalják azzal a meghívással: tegye tiszteletét az ifjú János Zsigmond királynál és az ő anyjánál, Izabella királynénál. Dobó mit sem sejtve elfogadta a hívást. Úgy tervezte, hogy seregét a városon kívül majd táborba szállatja és csak csekély, kísérettel lovagol be Kolozsvárra. Jöjjön csak az egész sereg! — volt az újabb invitálás. Kolozsvárott, mondván, hogy ilyen népes seregnek szállást és élelmezést adni nem tudnak, széjjel vezették embereit a környező falvakba. S így most már, hogy senki védelmező mellette nem maradt, rajta csaptak és lefogták Dobó Istvánt Szamosújvárra vitték, saját várának börtönébe zárták be rabnak. Börtönből írott leveleinek nagy része megmaradt, ezekből kiviláglik emberi nagysága, kitartása, helytállása. Egy esztendeig raboskodott a szamosújvári várbörtönben Dobó István, s onnét igen izgalmas, kalandos körülmények között szökött meg 1557 november 6-ika éjszakáján. Fáradságos munkával falat bontott kiásta magát, s kötélen ereszkedett le a várfalon, éppen akkor, mikor éjfélt kondított az óra. A várfal tövében egy ló várta. Nagy vágtában lovagolt haza Szamosújvárról Szerednyére, a Tiszán is átúsztatva, jó 300 kilométeren át, végig nyeregben ülve. Ez az „utazás” nem akármilyen teljesítmény, ha meggondoljuk, hogy Dobó ekkor már túlhaladta ötvenedik esztendejét. Meg is viselte a hosszú lovaglás, hiszen a menekülés közben kificamította a bal kezét, amivel egy hónapig gyengélkedett ezután. Mit tudhatunk meg a forrásokból Dobó István életének utolsó szakaszáról? Hadi jártassága, gazdag harci tapasztalata még idős korában is katonai poszthoz juttatta Dobó Istvánt. 1561 és 1564 között őrá bízták a bányavidéki főkapitányságot, amiről megint kevesen tudnak. Fontos beosztásában, Léván volt főkapitányi székhelye. Nagy gondossággal sorra megszervezte a felvidéki bányavárosok védelmét. S azt mondhatjuk, hogy mint katona a főkapitányságot letéve nyugalomba is vonult. Tisztséget ezután már nem vállalt. Megtartotta viszont Bars megyei főispánságát a haláláig. 1569. október 12-én újabb börtönbüntetést szabták ki rá, összeesküvés vádja miatt. 1572 április 16-án szabadult, s ezután már nem sokáig élt. Életkorát senki nem tudja megmondani pontosan. Talán a hatvankilencet már betöltötte és a hetvenedik esztendejében járhatott, amikor meghalt.