CISZTERCITA TEMPLOM
A Szent Bernát templom alapkövét már 1700-ban elhelyezték, de az építkezést csak 1730-as években kezdték el. A templom tervezője Pethő István jezsuita építész volt. A terveket Giovanni Battista Carlone átdolgozta, aki a rokokó ornamentika kedvelője volt. Több csapás érte a templomot az 1800-as években. Tűzvész, villámcsapás, földrengés okozott károkat, tépázta szerkezetét, ezért sokszor restaurálták . A homlokzaton lévő négy rokokó fülkében négy jezsuita szerzetes szobrait láthatjuk: Loyolai Szt. Ignác, Xavéri Szt. Ferenc, Kosztka Szt. Szaniszló és Régis Szt. Ferenc.
Főoltárépítmény: Két aranyozott stukkó szobrot láthatunk, jobbról Áron, kezében füstölő, lábánál tekercs; balról Melkizedek kehellyel és kenyérrel. Az attika párkányon fehér stukkó szoborcsoport lebeg, amely az ószövetségi véres áldozatot jeleníti meg. Középen a Megfeszített, jobbra Mózes, aki a gerendára csavarodó kígyóra mutat, bal kezében a törvénytábla. Lábánál az a férfi, akit megmart a kígyó. A bal oldalon Izsák fekszik, mögötte Ábrahám áll. Főoltárkép a kagylós pajzzsal koronázott keretben a Fekete Mária kegykép.(1770-es évekből) Mellékoltárok: Szent Bernát-oltár,(egykori Xaveri Szt. Ferenc-oltár),oltárkép: Szent Bernát, Ungvári Sándor festménye 1942-ben, a cisztercita rend 800 éves magyarországi jubileuma alkalmából. Szent Ignác-oltár, oltárkép: Szt. Ignác csodatételét ábrázolja, másolat, Michael József alkotása. Szent Anna-oltár, oltárkép: Szent Anna a gyermek Máriával és Szt. Joachimmal. Kracker János Lukács egyik legjobb műve; Mária-oltár, oltárkép: Mária a gyermek Jézussal, a bécsi Burgkapelle kegyképének másolata; Szent Alajos-oltár, oltárkép: Szent Alajost ábrázolja az ifjak között, mindkét kezében liliomot tart, ami az ifjaknak osztogat. Michael József alkotása. Szent Kereszt, a kereszt alatt Mária Magdolna térdel, jobb oldalon Keresztelő Szent János, balról Mária. Az angyalok Krisztus kínvallatásának eszközeivel ülnek. (szivacs, kalapács, Vernika-kendő, létra, lándzsa, kancsó, vessző, korbács)
Írta: Dr.Estókné Kiss Olívia