Braun Károly, Eger város polgármestere
Braun Károly 1876-ban született Egerben. Szülei: id. Braun Károly és Bereczky Matild, feleségét Hell Matildnak hívták. Középiskolai tanulmányait Egerben és Késmárkon végezte, majd az Egri Érseki Jogakadémiára járt. 1898-ban az egri királyi törvényszékhez nevezték ki joggyakornoknak. 1899 októberében az egri járásbíróságnál lett aljegyző, két hónappal később pedig ügyészségi megbízottnak nevezték ki az egri királyi ügyészség területére. 1902-ben a városi közgyűlés városi tanácsnokká választotta meg. 1904-től bor- és gyümölcstermesztéssel is foglalkozott. Már édesapja, id. Braun Károly komoly érdemeket szerzett a filoxéra elleni küzdelemben, melyekért 1896-ban Ferenc József a Császári és Királyi Millenniumi Emlékérmet adományozta neki. Az apai erőfeszítésekhez méltón ifj. Braun Károly szőlő- és bortermelői munkája során a kadarka és a bikavér szószólója volt. Birtokát és pincészetét 1949-ben államosították. 1907-ben kezdte meg méhészeti telepének létesítését. 1917-ben dr. Vass János főispán tb. vármegyei főjegyzővé nevezte ki. Tárkányi Béla u. 10. számú un. Orlandini-házban lakott. Az I. világháború után a törvényhatósági árvizsgáló bizottság elnöke volt. 1922-ben a Heves megyei Földmíves Szövetség társelnöke lett. 1924-ben indult a polgármesteri választáson, de Trak Géza ellenében vesztett. Ugyanekkor városi főjegyzőnek választották meg. 1926. májusában polgármester-helyettes lett. 1929-ben az egri V. kerület részéről ő lett a vármegyei törvényhatósági bizottság egyik tagja. 1932-ben az Országos Pomológiai Bizottság budapesti kiállításán elnyerte az Országos Mezőgazdasági Kamara ezüstérmét. 1935-ben polgármesterré választották. 1940-ben ismét indult a választáson, de Kálnoky István ellenében vesztett. Tagja volt az Egri Hordó-és Faárugyár Rt. igazgatótanácsának, az Egri Szőlőművelési Rt-nek, az Egri Takarékpénztár Rt.-nek, a Heves megyei Méhészeti Rt. igazgatótanácsának. Az Egri Dalkör társelnöke volt. Egy időben az Egri Zeneegyesület elnöki tisztségét is ő látta el. 1912-től kezdődően sokáig tagja volt az Egri Kaszinó választmányának. A felsorolásokból is látszik Braun aktív élete, tenni akarás iránti vágya. Egerben hunyt el 1958-ban.
Forrás: Kiss Péter – Hatszáznégyen Eger múltjából…
