BOSZORKÁNYPER Heves vármegye törvényszékén 1726-ban

Sugár István írása 1969 áprilisában

Mottó: „Boszorkányok felől pedig, akik nincsenek, ne folyjék vizsgálat.”

Kálmán király I. törvényének 57. szakasza.

1726. szeptember 28-át írtak, amikor a tekintetes, nem es Heves vármegye héttagú ítélőbírósága előtt három szerencsétlen megyebéli állott, nem kevesebbel, mint a boszorkányság szörnyű bűnével terhelten. A vádlottakat, Kató Istvánt, a feleségét Pethő Juditot és Nagy Erzsébetet keményen megbilincselve vezették bíráik elé. Az elnöki székben Tarródy István alispán, tőle jobbra és balra a nagytekintélyű Rottenstein Antal táblabíró, és Laskovics Ferenc hites vármegyei jegyző foglaltak helyet, no meg négy nemes esküdt úr. A vádat Nagy Miklós, vármegyei tiszti ügyész terjesztette elő. A jelenlévő vádlottak minden isteni és emberi törvényeket megvetve, lelküket az ördögnek adni, boszorkányságot űzni, s ezzel számos embertársukat megrontani és károsítani nem átallották.” Kéri a vádlottakat kínzó vallatás alá venni és „a hazai törvények értelmében máglyára ítélni.” Először Nagy Erzsébetet vette a hóhér kezelésbe. Kezdetben tagadott, de ahogy mesteri módon fokozta az ügyes kezű pribék a csigázást, Erzsébet beismerte, hogy „egy bizonyos éjjelen Kató Istvánnal és annak hitvesével Pethő Judittal, egy gyékényből font szekéren, emberekből boszorkányság által lovakká varázsolt kettős fogaton Borshalma nevű hegyre mentek, ő is a kocsin ült.” Még azzal is megtoldotta vallomását, hogy Katóné „az emberek és állatok megrontására alkalmatos kenőcsöt” is magával hozott. Még azzal is megvádolta Katonát, hogy a szörnyű kocsikázás után ő vette le a kantárt az egyik „emberló” fejéről. A szerencsétlen agyonkínzott azzal fejezte be vallomását, hogy többre nem emlékszik, mivel a boszorkányos utazás után mély álomba szenderült. A Kató házaspár mereven tagadta a terhelő vallomást és teljes ártatlanságukat emlegették. Erre fel a bíróság szem besítette Nagy Erzsébetet Katóékkal, de az akkor is „vallomásánál állhatatosan megmaradt.” Ott sorakoztak a bíróság asztalán a bűnjelként lefoglalt boszorkányszerek is, melyekre nézve a megtört Nagy Erzsébet ezeket adta elő:
1727. „A dióhajban való kenőcs oly erejű, az mellyel megkenvén magát, az hova akar oda megyen, hip-hop hírivel ott lesz az hol akarja.”
1728. Egy „iskátulában” lévő kenőccsel pedig egy dagasztásnyi tészta „úgy megszaporodik, hogy az egész kemence teli lesz.”
1729. Egy cserépedénykében oly hatalmas erejű kenőcsöt tudott Erzsébet asszony, hogy „akármely jólélkű (értsd: erkölcsös) embert megkennek, hozzá kell magát adni és az ördögségben részesülni.”
1730. Volt ott egy réz gyűszűben egy másik, de hasonló hatású kulimász is.
1731. Egy kék keszkenőben olyan fül lapult az asztalon, mely a boszorkánytól megrontott embert meggyógyítja.
1732. Volt ott néhány darab kékkő (rézgálic) és timsó is. Ezt arra használták, hogy a boszorkánnyá varázsolt embert vele kezelve, „ha béorbáncosodott is”, kigyógyítsa vele.
1733. Végül volt ott egy kócmadzag, melyet, ha egy jóravaló ember nyakába is vetik, azon nyomban lóvá válik. Egyébként ezzel a „corpus delicti”-vel hajtották a boszorkányszombatra Borshalmára az emberlovakat.

Az előadottakra a szerencsétlen Kató házaspár, — a jegyzőkönyv bejegyzése szerint, — méltán csodálkozni látszanak. Ezután felvonult a tanúk népes tábora, hogy előadja a bíráknak vallomását. Az előállott tanúk mindegyike súlyosan vádolta a három, letartóztatásban levő embert. Bata Gergely eskü alatt azt adta elő, hogy 13 éves, ártatlan leányát bosszúból Kató István „egy éjjel elvitte és igen rútul bánt vele, az combját megszorítván, úgy annyira, hogy a keze miatt esett kékséget sok ideig kellett hordoznia.” Ugyanezt vallotta a leány is. Tóth Andrásné igen terhelő vallomást tett Katónéra: „Midőn volt volna betegségben, két boszorkányok rámentek, s minekutána az világ előtt elaludt (elájult, eszméletét vesztette) az Katóné képiben való boszorkány nékie azt mondotta: Kutya! Tagadd meg az istent, mert majd gonoszul lesz dolgod, megölöm a lányodat!” Imre Miklós azzal vádolta Katónét, hogy keresztelni viendő kisgyermekét felvette, „mely időtől fogva az gyermek nyomorék.” Körösi Anna meg azt adta elő, hogy Katóné úgy meg tudta boszorkányozní a falubéli szárazmalom lovait, hogy vagy megdöglöttek a jószágok, vagy pedig, mint a paripák, úgy röpültek.” Borbély János eskü alatt vallotta, hogy mivel nem ad­tak kölcsönkenyeret Nagy Erzsébet asszony lányának, bosszúból „az boszorkány az hornyát megtörte, mely reggelig meg is döglött.” Murányi Katalin asszony sem maradt el tanútársaitól a szörnyű vádaskodásban Szerinte egy öregasszonyt azzal fenyegetett meg a boszorkány Katóné, hogy „egykor olyas gördítenek elibe, hogy még él sem gázol ki belőle — az minthogy azután meg is vakult”. Még azzal is megtoldotta, hogy fiatalasszony leányára is kivetette a hálót Katóné. Már „gyermekágyában el akartak vinni gyermekestül”. Amikor pedig Katónénak dolgozott és kérte a fizetségét, az így vágott vissza: „Ne kérd, mert megsiratod. És annak utánna leányának csecsei megromlottak (azaz emlőgyulladást kapott) Tekintetes Nemes Heves Vármegye Törvényszéke ezzel be is fejezte a bizonyítási eljárást és kihirdette szörnyűséges ítéletét: „Minekutána a vádlottakról, a tanúknak a bíróság előtt hittel (azaz eskü alatt) is megerősített vallomásaiból kitetszik, hogy boszorkányos cselekedeteket űztek, gyékényből font bizonyos kocsiban, emberekből lovakká varázsolt fogaton, miként az egyik vádlott eskü alatt meg is vallotta, a Borshalma nevű hegyre mentek, s mit Nagy Erzsébet vádlott kihallgatásakor nem is tagadott, sőt azt is hozzátette, hogy mikoron visszatértek, az egyik lónak, illetve embernek a fejéből ő vette le a kantárt: ennek okáért a vádlottak MIUTÁN A KÍNZÓ VALLATÁST KIÁLLTOTTÁ K, máglyára ítéltették ."