A SZERVITA REND MAGYARORSZÁGI TÖRTÉNETE 1687-től 1950-ig.

Fekete József írása.

Az egri rendház

A szerviták Egerbe 1687-ben I. Lipót király engedélyével telepedtek le Tirolból. A török kiűzése után a várat védő német katonáknak saját nemzetiségű tábori papokra volt szükségük, ezért Bécsből érkezett két szervita pap és egy testvér. Az egri szerviták első elöljárója Ignatius M. Hamula superior volt, alá tartozott Faustus és Blasius szerzetesek. Rajtuk kívül még három jezsuita szerzetes, az akkor visszatérő püspök és néhány pap kezdte meg a lelkipásztori feladatok ellátását. 1694-ben megerősítette a szervita rendet Szécsényi György érsek egy nagyobb adománnyal. A város majdnem néptelen volt. A lakosok jelentős része török fogoly, akik a szabadság reményében hamar átkeresztelkedtek. A szerzetesek a bástyák alatt a káptalan részén lévő városban vettek telket, ott is telepedtek meg. A császári hivatalnokok 1687 végén Egerben 10 mecsetet számoltak össze, és ezekből csak egy volt romos. A mecsetek közül sok a régi keresztény templomokra vagy azok helyére épült. A városba érkező papok a török mecseteket katolikus templomoknak felszentelték, így az ősi templomok helye sem változott. Az Ortelius-féle kép Eger elfoglalásának évében 1596-ból „H” betűvel jelzi azt a templomot, ami a szerviták mai templomának helyén állt. A Commissio Neoaquistica 432. tétele szerint a szerviták a némettéri mecsetet kapták meg egy kis iskolával és 10 házacskával együtt. Ugyancsak itt pincét is kaptak, amely a Széchényi út 53. sz. alatt volt. Ezt azért kapták, mert az épületeikhez nem tartozott pince. 1755-ben özv. Czödör Györgynétől megvették a pince előtt levő házat, hogy szabad bejárásuk legyen. Bár a város az ostrom után szinte lakatlan volt, a következő években a helyi lakosság gyorsan visszaszivárgott. 1690-re a 810 üres házból már 518 benépesült. Eger lakossága 1687-1690 körül mintegy kétezer ember lehetett, amiből 630 szerb (rác), 80-100 keresztény hitre tért úgynevezett „új keresztény” török család mellett 60-70 német család is megtelepedett. A lakosság száma gyorsan növekedett, így 1700-as adatok szerint létszáma már ötezer és hatezer fő között mozgott. Eger a középkorban búcsújáró hely volt. A kegyhely kialakulásának története a tatárjárás előtti időkben kezdődik. A mostani szervita templom helyén állt az a kápolna, ahol a csodás hírű „Bűnösök Menedéke” kegyképet tisztelték. A kegykép fölé 1300 táján építették a Boldogasszony templomot és a klarisszák kolostorát. A környék lakosai ide zarándokoltak. A legenda szerint az első csoda még a tatárjárás előtt történt, amikor Kéri Benedek, akit felesége meggyilkolásával vádoltak, igazát nem tudta bizonyítani, ezért istenítéletképpen a boldovai apátság arra utasította, hogy Egerbe zarándokoljon. A kegykép előtt, imádkozása közben lehullottak bilincsei. A török megszállás előtt az egyszerű emberek szemében nagy tekintélye volt a kegyhelynek. A hagyomány szerint innen indult minden környékbeli zarándok Rómába. A reformáció aztán véget vetett ennek a kultusznak. A zárda lakói az új vallás hívei elől elmenekültek, majd rövid időre visszatértek, de a török miatt ekkor már végleg távozniuk kellett. A vár első ostroma idején /1552/ Araszlán bég a templom előtt állította fel ágyúit. A várvédők lövedékei így lerombolták az amúgy is pusztulásnak indult templomot. A kegyképet Lengyelországba menekítették. A XVIII. század második felében a karmeliták egyik lengyelországi templomában talált rá Flaskai István sárosi plébános. A török időkben elhomályosult búcsújáró hely emlékét az itt megtelepedett szerviták hamarosan felújították. Az ősrégi kegykép helyére a Hétfájdalmú Szűzanya aranyragyogású kegyszobra került. Hamarosan meg is történt az első „csoda”. Gróf Preiner Vencel egri várkapitány leánya csodálatos módon meggyógyult a kegyhelyen. A gyógyulás hírére ezrek látogattak ide Felső-Magyarországról és a Tiszántúlról. A mecset és a romos házak csak átmenetileg szolgálták az idetelepült szerzeteseket. 1694-ben már azzal a kéréssel fordultak a Kamarai Adminisztrációhoz, hogy templomukat és a hajdani kolostort újjáépíthessék. A Rákóczi szabadságharc miatt csak 1724-ben helyezték el a szentély, a Fájdalmas Anya kápolna és a sekrestye alapjait. Egyes források arra utalnak, hogy a mecsetet alakították át, de valószínűbb, hogy csupán az anyagát használták fel, mert a mai egységesen barokk szerkezetből semmi sem utal a török származásra. A ma is álló kolostor alapkövét Erdődy Gábor egri püspök tette le 1728. április 22-én. 1733-ra elkészült az egész templom, az oldalkápolna, a sekrestye, a boltív alatti kórus és a rendház nagyobbik része. A templom és a rendház építését 1736-ban fejezték be. 1751-ben kezdődött a templom tornyának építése, amihez a megye 20 forintot utalt ki segély gyanánt. A torony építésének tervét 1751. április 12-én mutatták be Barkóczy Ferenc püspöknek, aki azzal nem volt megelégedve, mert a tornyot eredetileg nem a templomhomlokzat fölé, hanem annak bal oldalára akarták építeni. Végül a püspöknek lett „igaza”. A szerviták kolostorába egy új pap érkezett Ausztriából Hugó M. Hazael személyében, aki mérnök is volt, és a terveket módosította, valamint a kivitelezésben is közreműködött. Hamar Barkóczy püspök kedvelt embere lett, és amikor a rácok kérvényezték, hogy templomukhoz tornyot építhessenek, annak tervét az engedélyező püspök szintén Hugó M. Hazaellel készíttette el. Telekkönyvi térképet is megrendelt tőle a városi magisztrátus. 1755. augusztus 1-jén új kapu készült a templom és a kolostor részére. 1756-ban a városi szenátus vállalta 330 db k Pestről való szállítását a templom padlózatához. A templom tetőzete 1777-re oly mértékig megromlott, hogy a renoválás már elengedhetetlen volt. A templom tetejének bezsindelyezését a püspöki malom molnárja ingyen elvállalta. A szerzetesek engedélyt kértek a magisztrátustól a munkálatok elkezdéséhez, de azt nem kapták meg, mivel a templom oly híres és nevezetes volt, és a kontárkodásra való hivatkozással azt csak céhes mesterek bevonásával és irányításával engedélyezte. A templomot 1815-ben renoválták, amely munkához Fischer érsek 500 Ft-ot adott. A munkálatok 1822-ben fejeződtek be. Egerben az 1700-as években egy plébánia volt. A katolikus lakosság szaporodása miatt 1788. január 25-én a Helytartó Tanács Egerben a plébániák számának kettővel való növelését rendelte el. Az intézkedést azonban nem hajtották végre, később feledésbe merült. A kegyszobor felállításával a szerviták elsősorban a Mária tiszteletre és a zarándokok lelki gondozására specializálódtak. 1739-ben az egri hívek a pestistől való félelem miatt a Szűzanya barokk szobrát hét tőrrel díszítették fel. Ez az ábrázolás később teljesen elterjedt hazánkban, és sok templomban megtalálható az egész nagy Magyarországon és a Habsburg birodalomban is. A búcsújáró helyen történt gyógyulások fogadalmak megtételére indították a világi és egyházi vezetőket is, amelyek közül néhány példa: Hörner Ferenc városi szenátor 1742. március havában a város vezetősége számára minden fájdalmas pénteken püspök által vezetett zenés litániát fogad a Fájdalmas Anya oltára előtt. Deák Ferenc kanonok, az egri szeminárium rektora 1743. július 21-én fogadalmat tett, hogy az egri Fájdalmas Szűz előtt minden hónap 3. vasárnapján szentbeszédet tart és szentolvasót végez a szenvedő népért. 1744. szeptember 20-án az egri Fájdalmas Anya nagybúcsúján több tízezer ember vett részt. Ekkora tömeget még nem látott eddig a város. 1747. július 4-én báró Seriera Péter kérését teljesíti a Fájdalmas Anya, ezért hálából felveszi a skapulárét. 1749. július 3-án a város lakossága négy ezüst fogadalmi lámpát állít a Szűzanya oltára elé hálából a kapott kegyelmekért. Ugyanebben az évben Rottenstein Ferenc a kegyképhez két örökégő lángot állíttatott és megfogadja, hogy a kegyoltár alatti kriptába temetkezik családjával együtt. A kriptát az Ő apja, Antal 1725-ben építtette. Szintén ebben az évben gyógyult meg Orlandi Krisztián 14 hónapos beteg Ignác fia, aki testvérével együtt felveszi a skapulárét. 1750-ben Komáromi János egri kanonok 1000 Ft értékben alapítványt tesz a kegyoltárnál elvégzendő szentmisékre. 1753. július 27-én Mészáros Terézia Szűz Mária általi ima meghallgatása miatt értékes miseruhát ajándékoz a kolostornak. Ezen leírások hosszan sorolhatók volnának, hiszen a plébánián sok ilyen maradt fenn, a templomban található rengeteg márványtáblácska is tanúskodik az ima meghallgatásokról. Az egri fájdalmas búcsúnak (szeptember 3. vasárnapja) még ma is nagy híre van. Itt van eltemetve korának népszerű alakja Szaitz M. Leo, a katolikus újságírás magyar úttörője. De megemlítendő még Verestói Imre szervita atya is, akit tudós hírében említenek és aranymiséjét is Egerben tartotta. A rendház naplói a feloszlatáskor elvesztek, de a jezsuiták naplói szerint első feltámadási körmenetüket 1697-ben este 10-kor tartották meg. Ez folyamatosnak tekinthető, bár az időpont változik. 1824-ben a Fuchs-féle rendelet szerint este 7-kor tartották körmenetüket, ami zavarta az irgalmasok körmenetét, a magyar, illetve német éneklés összekeveredett, ezért az érsek az időpontot megváltoztatta. A szerviták körmenetét egy órával későbbre halasztotta. 1859-ben viszont újabb érseki rendelkezés következtében a minoritákkal egyidben ½ 5-kor kellett kezdeniük a feltámadási körmenetet. A templom főoltárképe Balkay Pál egri festő műve (1820). A rendház kapcsolódik a templomhoz, copfstílusban. A refektórium egyik oldalfalán Kracker két freskója: Jézus a szamariai nővel és Jézus a pusztában (1779). 1822-ben Fischer érsek költségén a templomot megnagyobbították és renoválták. Ez év augusztus 20-án ágyúdörgés közepette ünnepélyesen újra felszentelték. A templom orgonáját 1863-ban nagyobbította Mooser Lajos, aki a szekrény díszítésének stílusa alapján arra következtetett, hogy azt Árvay József egri orgonaépítő (1765- 1831) készítette. 1828-1830 között az egri tanárképző egyik növendéke a kántor, majd Urbán József látta el a kántori feladatokat, aki elvégezte a tanítóképzőt, és a Czifra kapu melletti iskola kinevezett tanítója lett. Az 1786-os beszámoló szerint a rendtagok csekély száma miatt a zsolozsmát nem énekelték, ahogy az a szerzeteseknél szokás, hanem csak recitálták. Az 1857-es rendi sematizmus szerint is csak hat szerzetes élt a kolostorban, ebből négy felszentelt pap, egy örökfogadalmas testvér és egy novitius. Összehasonlításképp megemlítendő, hogy ezen évben a szervita szerzetesek száma a pesti rendházban 13 fő, a fraknói rendházban szintén 6 fő. A következő évi sematizmus szerint már csak öt fő teljesít itt szolgálatot, míg a provincia szerzeteseinek összlétszáma 56 fő, ami nyolc rendházba oszlik szét. 1860-ban viszont már nyolc szerzetese volt a rendháznak a rendtagok száma is 61 fő. 1883-ban már szintén csak öt szerzetes lakik a rendházban, és ez az 5-8, fő közötti létszám volt a jellemző hosszú időn át, ami a szerzetesi életet szintén nehézzé tette. A rendház évente három zenés ünnepet tartott, amihez a székesegyház zenészeit bérelték fel: a feltámadási körmenet, az úrnapi körmenet és a templom búcsúját jelentő Hétfájdalmú Szűz ünnepét, amit szeptember harmadik vasárnapján ünnepeltek. A búcsú alkalmával az volt a szokás, hogy a délelőtti szentmisét énekelték, délután pedig a templomukból vonultak körmenetben a székesegyházba, majd vissza. Ez hagyománnyá vált. „A három ünnep zenéjéért 1790-es években évi 12-14 Ft-ot fizettek ki.” 1837-ben az érsek megbízza a szervitákat, hogy a Pyrker érsek által építtetett várbéli kálváriára nagypéntektől Szent Mihályig a hónap harmadik vasárnapján körmenetet vezessenek, amiért évi 15 Ft-ot kapnak az érsekségtől.