A Vadászkürt étterem! 1945. január 14-én!

Megnyílt az első vendéglő Egerben, a háború után!

(IGAZSÁG újság)

Délidő van, amikor benyitunk a Vadászkürt nagytermébe. Kellemes meglepetés: cigányzene fogadja a belépőket. Kellemes meleg teremben már 30 — 40 vendég várja az ebédet. Körülnézünk. Még két kisebb terem is ragyog a tisztaságtól. Itt még nem fűtöttek be, de azért minden asztalon frissen vasalt fehér-tarka abrosz, rajta teríték: kettős tányér, papiros asztalkendő, kanál és villa. A kés hiányzik, ebből sejthetjük, hogy vágnivaló aligha lesz.

A feketeruhás főúr a pincérek szokott fürgeségével mozog. Kikérdezzük.

— Itt volt azelőtt is? — Tulajdonképpen pesti pincér voltam, de itt már a negyedik tulajdonost szolgálom. Ezért itt is maradtam, mert tudtam, hogy szükség lesz rám. A jelenlegi tulajdonossal mi, a személyzet tagjai mentettük át a felszerelést és hoztuk rendbe a helyiségeket. A bombázás véletlenül nem tett sok kárt nálunk Néhány ablak, pohár, tányér eltört, a fosztogató csőcselékkel pedig szembeszálltunk. Ezért nem is bujkáltunk a pincében. Együtt maradtunk és megmentettük még a zenekar hangszereit is. Az oroszok nem bántottak nálunk senkit és semmit. Örülünk, hogy példát mutathattunk és most arra törekszünk, hogy a vendéglőt a régi nívóra emelhessük.

Elszólítják és helyette az új tulajdonos jön asztalunkhoz. Decz Ferencnek hívják. Kérdéseinkre röviden válaszolgat.

— Teljes személyzettel indultunk. Az éttermi személyzeten kívül két szakácsnőnk, felírónőnk, két konyhalányunk van. Mára 100 ebédet főztünk. A beszerzés nehéz, de az sem riaszt. A közellátási hatóság megígérte, hogy méltányolni fogja törekvésünket, hogy mennél többet, mennél jobbat és lehetőleg mennél olcsóbban adhassunk.

— Ez az kérem! — szól bele az öreg prímás, hogy valamiképpen ne felejtsük ki az interjúból.

— Hogy hívják? — Illés Gyulának, de csak Gyula bácsit tessék írni, mert úgy ismer mindenki.

— Hát mondja Gyula bácsi, ez a héttagú banda a magáé? Szerződtetve vannak? — Nem az, kérem! Tizennégyen volnánk mi, de a fele a fiammal van most, egy orosz lakodalomban muzsikálnak. Nem kellett minket hívni, mert a múlt év október 14-e óta nem játszottunk, oszt alig vártuk, hogy muzsikálhassunk. Kell egy kis vígság az emberiségnek — így mondja meggyőződéssel. — A nyilasok igen kibántak velünk is. Hát örülünk, hogy, végeszakadt. Ezért gyöttünk inkább, nem a keresetért.

Tényleg, míg ott voltunk, nem is tányéroztak, csak az ajtónál elhelyezett tányér, a csillogó pengők figyelmeztetnek az illendőségre.

Elfogyasztjuk az egyszerű, de ízletes menüt. Bableves, paprikásburgonya, és egy szelet kenyér. Két deci bort is kapunk hozzá és a végén hat pengőt fizetünk, amiben minden benne van. Bor nélkül 3.30. Érdeklődünk a másnapi ebéd felől.

— Tarhonyaleves és borsófőzelék lesz — mondja a főúr — de lehet, hogy egy kis feltétet is tudunk rá szerezni.

Megígérjük, hogy eljövünk.

 

 

Kiegészítés az újságcikkhez:

A Vadászkürt Étterem Egerben egykor legendás vendéglátóhely volt.

A szocializmusban vendéglátó vállalat keretén belül tovább működött. Itt kezdte pályafutását if. Váradi Lajos cigányprímás zenekarával. A kiváló népzene és a remek házias ételek vonzották a szórakozni vágyó közönséget. 1973-ban lebontották és új vendéglátó épületet emeltek ugyanezen a néven helyette. Mint ahogy lenni szokott az új hely hamar tönkrement. Erdei László