REMENYIK ZSIGMOND
(1900-1962)

(született Dormándon, 1900. július 19. – Budapesten 1962. december 30.) A dormándi földesúr fia, feudális nagyurak leszármazottja, Középiskolai tanulmányait Egerben végezte, ahol ciszterci iskolába járt, és érettségizett. Az érettségi után régi magyar úri szokás szerint jogásznak indult, sehogyan se lelte a helyét. Nagyváradon volt jogász, a modern magyar irodalom akkori egyik középpontjában, ahol a művész alkatú embert könnyen ragadta el az írás vágya. Írni akart, és élményeket akart.

Az első világháború után, a forradalmak bukása után pedig úgy látszott, nagyon bezárult itt Közép-Európában az élet. A húszéves Remenyik tehát vaktában nekivág a nagyvilágnak, és eljut Dél-Amerikába, ahol szembetalálkozhat a nyomorral, a végsőkig kiélezett társadalmi helyzetekkel, a politikai kalandokkal. A kapitalizmus embertelensége itt meztelenebbül mutatkozik, mint Európában. Remenyik a dél-amerikai túlzásokból érti meg igazán Európát. Közel hét éven át kóborolt a latin-amerikai földrészen. Volt úgy, hogy divatáru-kereskedő lett belőle, volt úgy, hogy tönkrement, és zenélgetésből élt. De kapcsolatba kerül politikai törtetőkkel és közönséges bűncselekvőkkel is. Majd sokkal-sokkal később színes képsort fest ezekről az évekről a Vész és kalandban (1940) meg a Vándorlások könyvében (1956).

1927-ben megelégeli a túl romantikus világcsavargást, és hazajön. Azt hiszi magáról, hogy kommunista, mivel nagyon utálja a kapitalistákat. Itthon kommunista körökbe is kerül, baloldali lapok szerkesztőtársa lesz. József Attilával dolgozik a Szép Szónál. És bontakozik benne élete nagy művének körvonala. Balzaci méretű regényfolyamot akar írni a magyar úri osztály lehanyatlásáról, amit családi emlékekből ismer, a kapitalizmus embertelenségéről, amit világlátásában tapasztalt, a társadalmi igazságtalanságról, a megalázásokról, amiket itthon is, távol is, saját szemével láthatott. A nagy mű gyűjtőcíme: Apokalipsis humana, utalva a bibliai Apokalipszisra, a Látomások könyvére, amely az utolsó ítéletet ígéri az emberiségnek. Ez a regényciklus a fennálló rend összeomlásának képe akart lenni. És az írónak élete folyamán sikerült is huszonkilenc regényt írni belőle. Valamennyi önálló, kerek mű, de együtt nagyobb egység: az elmúlás körképe a múlt század derekától a jelen század első negyedéig. Az Apokalipsis humana eddig a legszélesebb magyar társadalomkép a nemesi világ múlásáról és a polgárság múlásra ítéltségéről. Első darabjáért, a Bolhacirkuszért vallásgyalázási pert kapott. A nyárspolgár olvasók később is gyakran felháborodtak Remenyik kitűnően érti az írás technikáját, ismeri a modern irodalom formai eredményeit, és felhasználja, amit jónak lát. Személyes vallomást, dokumentumanyagot, esszészerű elmélkedést kever össze; vad kalandok és kalandos filozófiák kavarognak könyveiben; múlt, jelen és jövő folytonosan helyet cserél. Legérdekesebbek talán azok a regényei, amelyekben a vidéki nemesi famíliák széthullásáról ír, mint amilyen a Por és hamu vagy az Ősök és utódok. Ezek családi emlékekből íródtak már az író legkésőbbi korszakában, az ötvenes évek második felében. A vidéki úri világra és az író saját benső életére a még 1937-ben írt Bűntudat a legjellemzőbb.

Hanem ez a huszonkilenc regényig gazdagodott ciklus csak gerince a gazdag életműnek. Az olvasóközönség körében a legnépszerűbbek kalandos visszaemlékezései voltak. Közben a legkülönbözőbb műfajokkal kísérletezett, ilyen volt például a groteszk szatíra a kispolgári kicsinyességekről; ez a Mese habbal a harmincas évek elején könyvsiker volt.

Máskor a színpaddal próbálkozott. És amikor próbálkozott, sikere is volt. Még a negyvenes években írta Az atyai házat. Ennek a világa a széthulló nemességé. Mint regényeiben is, úgy ebben a színjátékban is az elmúló úri világ nem ellenszenvesen jelenik meg, de menthetetlenül halálra ítélve. Az úri világból elfutott Remenyik a polgárt nem szerette, a kapitalizmust utálta; az elhagyott nemesi világhoz azonban gyengéd érzelmek fűzték, csak tudta, hogy az a világ már nincs

Másik drámai sikere a késői években, 1955-ben volt Kard és kocka című színpadi játékával, amelyből hamarosan népszerű játékfilmet is készítettek. A történet dramatizált anekdota a kuruc korból, kitűnő szerepekkel, fordulatos cselekménnyel. Remenyik tulajdonképpen közkedvelt színpadi szerző is lehetett volna, de nem kedvelte a színházak világát, nem szeretett vitatkozni igazgatókkal, rendezőkkel. Így hát a dráma csak ritka kirándulás maradt a számára.

Leszámítva talán a hazatértétől 1939-ig terjedő időszakot, amikor a baloldaliak maguk közül valónak érezték - ámbár egy kissé akkor is kilógott közülük -, igazán senkihez sem tartozott. Az úri otthonból megszökött, Dél-Amerikában világcsavargó volt, hazajött forradalmárnak, de 1939-ben megint hátat fordított mindennek, és most Észak-Amerikába ment, de ott sem volt türelme, a negyvenes évekre itthon van megint, hogy igazán senkihez se tartozzék, majd a felszabadulás után, amikor elérkezik művészete csúcsára, összeférhetetlen ember hírében áll, mert indulatosan letorkolja azt, akinek nem tetszik az épülő szocializmus, de vitázik azzal, akinek tetszik

Életműve múlhatatlan értéke irodalmunk kincsestárának.

Egerben utcát neveztek el róla.

Forrás: https://mek.oszk.hu/01100/01149/html/remenyik.htm?utm_source=chatgpt.com