MENÜ

Kilián István nem volt Eger városának kiemelkedő alakja, mégis utcát neveztek el róla.

Kilián István 1733-ban Egerben született, apja Kilián Márton katonatiszt volt. Kilián István a város „fürmendere” (szószólója) volt, majd később városi adószedő (perceptor) tisztséggel is megbízták. Kilián István a sors szeszélye folytán többször is nősült. Legutoljára bizony már éltesebb korában, amikor egy fiatal hölgyet vett feleségül. Azt hiszem ez a házassági történet tette Kiliánt városunkban igazán nevezetessé:

Kilián a fiatal hölgyet ugyanis egy vele egykorú egri jogászhallgatótól szerette el – ne firtassuk itt a hölgy döntésének pontos indokait. A kikosarazott vőlegény Abafi Károly nem hagyta a dolgot annyiban: megtudván a nász elhálásának pontos helyszínét (egy egri szálloda díszszobáját), a szoba alá kereplőkkel, fazekakkal és egyéb zajkeltő alkalmatosságokkal felszerelt csapatot szervezett, akik az említett eszközök kíséretében a „fiatal cica, vén kandúr” akkortájt ismeretes dalocskát próbálták előadni – a lehető leggyengébb és legzavaróbb minőségben, és sok-sok ismétléssel. Kilián István tanácsos a kellemetlen helyzetet kreatívan oldotta meg – az eseményről az egri Népújság egy újabb kori cikkében tudósított is – az éjjeli edény teljes tartalmát a zajkeltéssel „ünneplő” sokaság nyakába zúdította.

Az eseménynek egy másik olvasatáról Nagy Mónika szakdolgozata tudósít.

Eszerint már a nászszertartást megzavarták a hangoskodók, akik kiabáltak, és a kilépő vőlegényt palackokkal dobálták meg. Ez annyira felbosszantotta, hogy fegyverével a tömeg felé, de a levegőbe lőtt. Mivel senkinek semmi baja nem esett, a hangoskodás folytatódott, sőt beígérték azt a következő napokra is. Erre Kilián István két hajdút vett maga mellé, akik a tömegre rontottak. Hatalmas verekedés tört ki, aminek következményeképpen a rendbontók megfutamodtak, a két főkolompost, Abafi Károlyt és Horváth Istvánt, helyi lakosokat elfogták, elítélték, sőt börtönbe is kerültek.

Kilián István tanácsos neve a város emlékezetében máig megmaradt: róla nevezték el a Károlyváros kerület Kilián István utcáját.

Kilián István a Széchenyi utca 7. számú házában lakott.

Ez egy zártsoros beépítésű emeletes barokk lakóház, öt kőkeretes ablakkal. 1766 és 1772 között Berényi Sándor kanonok háza állt ezen a telken. Berényi Sándor házát Kilián István vásárolta meg, melyet még 1773-ban Kilián István megbízásából Zwenger József egri kőművesmester átépített. 1819-ig volt a tulajdonában a ház. 1819-ben lányának, Annának és vejének, Benkó Ignácnak átadta, majd a lánya 1848-ban Fekete Károlynak adta el a házat. A ház 1903-ig a Fekete család tulajdona.

Asztali nézet