A fertálymesterségről. Kilencedik, befejező rész!
Írta: Breznay Imre 1921-ben!
Mivel a fertálymesteri tisztség, mint az eddigiekből látható, régente nem tartozott épen az elsőrangúak közé, a fizetése is meglehetős csekély volt. Az első nyomot, mely erre vonatkozik, 1722-ben találtam. A választás jegyzőkönyvi jelentéséhez a következő megjegyzést csatolja az ord. nótárius: „Habebant Sallarium Per Annum 7 kila Tritici et tria paria Coturnos”. Ez a konyha-latinságú pár szó pedig magyarul annyit jelent, hogy a fertálymester évi javadalma hét kila búza és három pár csizma. Ez utóbbi járandóság bizonyára szorosan összefüggött azzal a sok járás-keléssel, mely derék elődeinknek el nem engedhető és másra át nem hárítható kötelessége volt. Már pedig abban az időben jókora sár lehetett Eger utcáin, mikor megeredtek az ég csatornái, mert az utcák „kiflastromozásáról” csak jóval később, 1777-ben, beszél a városi „protocollum”, vagyis jegyzőkönyv. Természetes, hogy akkor is csak a belső város (a nagy kőfalon belül levő) utcáinak kikövezéséről volt szó. Ez a hét kila kétszeres, mint járandóság, még 80 év múlva se változott, mert egy fentebb már említett végzés, mely az akkori tisztviselők deputátumairól szól, még mindig ezt a mesebeli hetes számot tünteti fel, kimondván, hogy „Egy-Egy Fertály Mesternek, vagy Tizedesnek — 7 kila kétszeres búza.” Ha már a csizmát megemlítettem, nem hagyom szó nélkül, hogy a fertálymesterek csizma-járandóságára 1770-ben 6 rhénes forintot vettek fel fejenként, míg ez az összeg két évvel később (1772-ben) 108 rhénes forinttal szerepel a salláriumok jegyzékében, vagyis akkor már ily címen 12 forintot kapott egy-egy fertálymester. A készpénzbeli fizetésnek első adatát 1725-ben találtam, amikor is a január hónap 12-dikén kelt hiteles Sallárium jegyzék szerint a hat decurionak összesen 25 rhénes forint 30 krajcár volt a fizetése. Egyre tehát négy rhénes forint és 15 krajcár esett, hogy pedig ennek a fizetésnek értékével mindenki tisztába legyen, csak azt említem meg, hogy ugyanakkor már húsz rhénes forint évi fizetése volt egy éjjeli őrnek, más szóval bakternek. 1805-ből ismét egy adatot közölhetek, amely már évi 12 forint készpénzt tüntet fel, mint javadalmat, no meg a hét kila (14 véka) búzát, de — három p ár csizma nélkül.
317—802. sz. Deliberatum flgria in Congrcssu Magistrat Die 24-a Mártii 1802. „Norem decurionis per Solitis Cothurnis a 6 rf. = 54 rh. frt.« — mondja az akkori költségvetés. “ Egy rhénes forintban 60 krajcár volt, vagyis húsz garas, vagy 40 poltura.
Amit tehát a vámon nyertek, elvesztették a réven. Érsek Eger város tanácsa azonban méltányos is tudott lenni. Az 1810. évi protocollum 77. lapján olvasom a következő (163. sz.) határozatot: A Múlt Esztendőbéli Fertály Mesterek pedig — signanter: Landovits Antal, Oserney Istvány, Angyalossy György, Stokchhammer Gergely, Pók János, Bukuts Mártony, Farbák János, Mile Mihály, Mátyássy József, Schárp Jakab és Kotsis András — tekintetben vétetődvén ezen zűrzavaros, fáradtságos időkben tett terhes szolgálattyok a katonatartás Terhétől két Esztendőre menteseké tétettek. A múlt század negyvenes éveiben már 40 váltóforint egy egy fertálymester évi fizetése, továbbá a város malmának vámbúzájából fejenkint 14 véka, vagyis hét kila. Ez az illetmény abból az időből származhatott, amikor (1805—7) két évig csak hat „szegődményes” fertálymestere volt Egernek. Ezeknek a fizetését szabta meg ily összegben és deputatumban a Ns Tanács és a kettős földes uraság.
1809-ben ugyanis hónapokon át őrizték Egerben a Magyar Szent Koronát és ugyanakkor az uralkodóház több tagja tartózkodott itt kíséretével. Elgondolható, hogy ez a körülmény valóban nagy terhet rótt azokra, kik a rendre, csendre is kötelesek voltak ügyelni.
Idők folytán, mint láttuk, megszűnt a csizma járandóság, mely beleolvadt a készpénz fizetésbe. De a város malmainak házi kezelésével meg kellett szűnnie a búza illetménynek is úgy, hogy évtizedek óta csak készpénzfizetést kap a fertálymester. Ma 90 frt. a fertálymesterek évi fizetése. Hogy mióta ennyi, nem kutattam ki. De ez nem is fontos, mert hiszen évtizedek óta valóban tisztesség lett ez a hivatal, nem pedig tisztség. Ami benne hivatalos, azt végezheti minden józan ember, de ami benne méltóság, azt nem nyerheti el minden ember fia. Az egri fertálymesteri kar, mint testület, nem egységes, hanem tizenkét önálló és nagyon is elkülönített csoportra oszlik. És míg minden egyes negyednek 25—30 életben levő fertálymestere, úgy a választásoknál (részben a suttogóknál is), mint a feltéti és letéti lakomáknál össze-összejön, addig egyetemlegesen minden évben csak egyetlen egyszer, — Szent Apollónia napján, — találkozik. Újabban, igen helyesen, olyan irányban kísérleteznek, hogy valamelyes testületi szellemet teremthessenek meg e nagyszámú érdemes polgárok között. Elismerésre méltó volt első ilyen egységes szereplésük, amikor Párvy Sándor dr. egri apátkanonok szepesi püspökké lett. Az egri fertálymesterek 1904. május 8-án nagy fáklyásmenettel tisztelték meg a szeretett főpapot. Altorjay Sándor ügyvéd és volt fertálymester üdvözölte őt társai és a több ezer főnyi tömeg nevében, s nagy lelkesedést keltett válaszában az a kijelentése, hogy bár eltávozik, egri ember marad, „mert a gyökerek, amelyek nélkül a fa nem élhet, mélyen leereszkedve itt maradnak a Mátra tövében.” Joggal tételezhetjük fel, hogy a fertálymesterség is ilyen hajszálgyökér volt. Második tömörülésük is igen tiszteletreméltó volt az 1905. évi nemzeti küzdelem alatt, mikor együttesen adakoztak a vármegyei ellenállás céljaira. Ilyen együttesen törekedtek a közös cél felé 1907-ben is, amikor a Dobó-szobor leleplezése és az országos dalverseny alkalmával egy díjat a fertálymesterek tűztek ki, illetve adományoztak.
Díjuk pedig huszonöt centiméter magas ezüst szobor, mely tipikus egri fertálymestert ábrázol: százgalléru, csattos, bokáig érő köpönyegben, pörge kalappal, felszalagozott fertály mesteri bottal.
A legutolsó kísérlet mostani keletű, amikor új zászlót csináltattak, azt nagy ünnepség között felszenteltették, s — mint hallom — valami állandó kapcsolatot, valamelyes szervezetet akarnak létesíteni az életben lévő fertálymesterek között. Mindenesetre érdekes és érdemes dolog lenne ezt a 280—300 és pedig legtöbbnyire kiváló egri polgárt egységes szervezetbe hozni, amikor is még nagyobb sikerrel fáradozhatnának szűkebb és tágabb hazájuknak boldogulásán.
Úgy engedje a magyarok Istene!