MENÜ

Megérkezett a a bazilika Szent Mihály nagyharangja Egerbe!

  1. szeptember 19.

A 400 éves családi hagyományokkal rendelkező passaui Perner harangöntöde a nyáron, július 31-én öntötte az egri bazilika legnagyobb, Magyarország harmadik legnagyobb harangját, a Szent

Mihály-harangot. A nem mindennapi művelet megtekintésére sokan

kiutaztak a hevesi megyeszékhelyről, mint ahogyan a tegnap közúti vontatóval érkező harangot is tömegek csodálták meg.

A harang hat tonna súlyú, átmérője 2,18 méter. Egykori elődjét

1944-ben vitték el a főszékesegyház tornyából hadi célokra, attól kezdve csak három régi (kisebb) harang hívott misére. A most elkészült új és legnagyobb harang az újjáépítés, valamint a

bajor-osztrák és magyar összetartozás jelképe - fogalmazott

  1. Czakó István kanonok, aki mindvégig intézte, hogy az újraöntésre

vonatkozó elképzelésből valóság lehessen.

A harang oldalán Szent Mihály, Szent János apostol, Szent Mária, Szent István, Szent László képe látható, de díszíti még Szent István koronája, a 2000 éves kereszténység és Eger város címere, továbbá szőlőlevelekből, szőlőfürtökből álló füzér. A harang G0-ás hangú, jól illeszkedik a másik három hangzásához. A helybeliek adakozásából készült el, s több szponzor segítségével érkezett meg végső helyére. Az adakozók nevét a toronyban elhelyezett márványtábla őrzi meg az utókornak. Szeptember 27-én, délután 3 órakor szenteli fel a harangot. Seregély István egri érsek,a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, majd szeptember 29-én, Szent Mihály napján kondul meg először.

Asztali nézet