Lenin-szobrot Egerben?
1969-03-19
A finomszerelvénygyári dolgozók kezdeményezését ma már nem sok választja el a megvalósulástól: a mester, Makrisz Agamemnon nagy hírű szobrászművész, miután alapos eszmecserét folytatott tavaly ősszel a munkásokkal — ki, hogyan is képzeli el Lenin alakját — elkészítette a modelleket. Hat-nyolc modellből választották ki aztán a bemutatásra kerülőt, ezt tekintették meg a munkáskollektívák, az alapszervi titkárok Egerben, az I. számú pártkörzet helyiségében, ezen vitatkoztak, ennek örültek, ezt szemlélgették elégedetten — a megrendelő elégedettségével,
A tervek szerintt ötmeteres lesz ez a Lenin-szobor, melyet a jövő esztendő áprilisában állítanak majd - fel a Gárdonyi téren, vörös gránitból készült (a gipszmodell csupán kétharmada a leendőd nek), és az egész kompozíció igyekszik összhangba kerülni a jelenlegi, és a későbbi — ez már városrendezési feladat a környezettel. Nem teljes alakjában ábrázolja Lenint. úgy áll, mint hajdan a szónoki emelvényen, s a térplasztika követelményeit is követi: egyaránt impozáns a városba érkezőnek és — a majdani felvonulóknak is. Az a gondolat fogalmazódik benne, amire maga a művész, Makrisz Agamemnon is utalt: úgy lássa mindenki, ahogy ma Lenin az emberek tudatában él, tehát ahogyan a leendő publikum képviselői, a megrendelő, lelkes munkások is kérték az első megbeszélésen.
A talapzat öt lépcsőfokból emelkedik — alkalmas lesz ünnepi dísztribünnek is, de megfelelő „közvetlen környezetnek” is. A tervezője Jánosy György építész, aki egyébként a háttérben levő háztömb későbbi építészeti módosítására is megkapta a megbízatást. Az eltelt néhány nap alatt közel kétszázan tekintették meg a Lenin-szobor modelljét. Vitatkoztak a művésszel, érveltek, és elfogadták a művészi érveket is, végső soron — ezt ők is elmondták — találkoztak az elképzelések.
Az egri városi pártbizottság ezzel a témával foglalkozott a tegnapi ülésén, amelyen maga a művész is részt vett. Határozat született az ülésen: egvetért a bizottság a kompozícióval. Ezt tudatják majd megfelelő formában a képzőművészeti lektorátussal, ahonnan remélhetőleg nemsokára — a sok egri „elő- zsürizés” után — szintén kedvező döntésről értesülünk.
