Hevesy Sándor: Egy elfeledett régi kripta!
Az egri egykori ferencrendi templom legutóbbi tatarozásakor feltárták az építmény alatti elfalazott és jóformán teljesen feledésbe merült régi kriptát. A kriptáról a régi egriek beszéltek egyet-mást, de pontos adatokat, leírást senki sem tudott. Csupán egy helyen találtunk megbízható közlést: Breznay Imre „Eger a XVIII. században” című könyvében. Eger lelkes historikusa itt elmondja, hogy amidőn 1933-ban tatarozták a templomot, felnyitották a kriptát is. Elbeszéli, hogy mit találtak ott, a szentély alatt levő kriptában, majd így folytatja: „...a ferencrendiek templomának hajója alatt levő tágas kripta ma is elfalazott...” Erről azonban tovább nem történik említés, a probléma teljességgel megoldatlan maradt. A templom idei, 1967. évi részleges felújítása alkalmával merült fel azután ismét a kripta kérdése. A szentély keleti falában meglevő szellőzőablakon át kúsztak le a bátor kutatók a kriptába, ahol azután megtalálták az ablaktól nem messze, az utca felé nyíló egykori, de már befalazott kijáratot. A kijárat egy teljesen primitív nyílás volt, a mostani környező terepszintnél jóval mélyebb küszöbmagassággal, ami az amúgy is sejtett helyzetet igazolja, vagyis, hogy a szentély elkészülte idején, a XVIII. század közepén, a környező utcák még nem voltak feltöltve, ez a művelet csak néhány évtizeddel később következhetett be, az Eger-völgyére jellemző ingoványos állapot megszüntetése érdekében. A kijárat kialakítása, főleg pedig a helye (ezen keresztül a templomból a kriptába lejutni nagyon körülményes lett volna!) — azt az érzést kelti, hogy nem ez volt a kripta egyetlen bejárata! A kripta maga egy elég kiterjedt, a szentély méreteinek megfelelő nagyságú alsó tér. A boltozatokat középen pillérek tartják és a falak mentén vannak a téglával kialakított koporsófülkék. Ezek mindegyike „foglalt” volt, legtöbb helyen még megtalálhatók a régi feliratok. Közülük ismertetünk néhány érdekeset az alábbiakban: — Tekintetes Kisjókai Udvarnoki Mihály úr több nemes megye ülnöke porai. 29. aug. 1836. — Kis Baczoni Benkő Ignác orvostudor szül. 1772. jún. 20-án. Megh. 1833. jan. 24-én. — Itt nyugszik Tettes Nemes Ntes és VIZLŐ Erdőkövesdi Rottenstain József úr Tettes NS Heves és külső Szolnok T. E. Vármegyék AL Ispánja, elhunyt 1833. Eszt. életko. 56-ban. — Pills DNUS Paulus ALLY OBIIT XXVII. Mar AD. MDCCCXXV. (Megjegyzés: a török származású Ali Pál Eger városának volt főbírája a XIX. század első éveiben.) — Voltam, Nemes Udvarnoky Sidonia. Meghívott az ég szépkorom tizenkilentzedik évén. Boldogasszony hava 14-ik napján 1834. — Egy feltört üvegben, érckoporsóban, díszmagyarban feküdt egy volt egri polgár, a sírhely alatt eldobott márványtábla valószínűleg az ő nevét örökítette meg: Radványi Miklósy Pál úr, meghalt életének 69-ik esztendejében, júniusnak 11-i napján, 1813 esztendőben. És végül a kripta talán legérdekesebb lelete: egy díszesen faragott faládában pihentek Hám Ákos segédpüspök földi maradványai! „Achacius dex Ham ” Estei Hippolitnak, Mátyás király sógorának 1498—1520 között Eger püspökének volt segédpüspöke, és egyben „nikomediai püspöke”. Meghalt 1522. március 4-én, a várbeli székesegyházban temették el. Csontjai 1802-ben kerültek napvilágra, amidőn „...a Püspökség Praefectusának rendelésiből... (a várbeli) öreg Templomnak oldalához ra gasztott Boldog Asszony Kápolnájának maradványait... bontogatnák, egy márván" kőre akadtak a dolgosak..,’ (1. Gorové László: „Eger városának történetei” 1828.) — Ez volt Hám Ákos sírja, ahonnan a segédpüspök „...hamvait (a Káptalan) egy edénybe összeszedte és a Ferentzrendiek Templomának Sírboltyában... eltakaríttatta...” Elgondolkoztató érdekessége a kriptának, hogy abban csak a XIX. században elhunytak vannak eltemetve, holott a kripta (a szentéllyel együtt) már 1744-ben elkészült. Ennek oka pedig az lehet, hogy, bár a temetkezések már 1744 után bizonyára elkezdődtek, de amidőn az 1780-as években II. József, a „kalapos király” eltiltotta a kriptákban való eltemetéseket, akkor összegyűjtötték az eddig ott elhelyezett maradványokat, és utána a sírfülkéket felújítva, a századforduló után oda újra temetkezni kezdtek. És következzék az utolsó kérdés: van-e kripta a templom hajó alatt, amint erre Breznay gondolt? Az előző hetekben egy kutató áttörést végeztek a meglevő kripta északi falában, a templom hajó felé: de itt kriptát eddig nem találtak A nyílás mögött csontmaradványokat tartalmazó földréteg volt és falmaradványok is akadtak, de zárt helyiség létezésére semmi sem mutatott.