MENÜ

Nagy-Egedi kilátó építését.

  1. szeptember.

A Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésével és a megyei tanács százezer forintos hozzájárulásává! egy 6,5x6,5 négyzetméteres alapterületű és 23 méter magas kilátótorony épül az 537 méter magas Nagy-Egeden. A vasszerkezetű kilátó felszerelésének munkálatait már e hét folyamán befejezik. A turisták és néhányan a közönség köréből azt javasolták, hogy a kilátót ne az Egeden, hanem a Várhegyen állítsák fel. Az illetékesek azonban — helyesen — mégis a Nagy-Eged mellett döntöttek. Így a kilátóval meghosszabbított Nagy-Eged 560 méterével az Alföld és a Felvidék érintkező területének legmagasabb pontja lesz, ahonnan 320 fokos körképet szemlélhetünk. Maga a kilátó három traktusos: 15 és 20 méter magasságban 2,70x2,70 méter alapterületű teraszon, és a legmagasabb pontján, 1,20x1,20 méter méretű védett „erkély” biztosítja a kilátást. A vasszerkezet súlya 170 mázsa. Mezőkövesd, a keresztesi 1596-os várostrom idejéből ismert csatamező jól látható a kilátóról. Derült időben a szőke Tiszát is tisztán láthatjuk. De jól láthatók az úgynevezett kövek: a Bélkő, a Tarkő, Peskő és a Hollós-vidéke, a Mátra és a mátrai utak és az alföldi falvak. Csodálatos szép innen a naplemente, amint óriási korongjával lehúzódik a Galya mögött és a Karancson. Nagyon szép maga az esti kivilágított város, Eger látképe is. Remélhető, hogy a kilátó adta lehetőség a környék panorámájában gyönyörködő idegeneket majd arra is sarkallja, hogy az Egeden víkendházakat, nyaralókat építsenek. Az avatás október 14-én a természetjárók „hervadási” ünnepélyén tartják. A kilátó a várállomástól a piros jelzésen hetven perc alatt közelíthető meg gyalogosan, míg a síkfőkúti buszon a várhegyi elágazástól 30 percnyire van.

Asztali nézet