MENÜ

„Hotel Eger”)

Hevesy Sándor írása 1961 júliusában!

Az utóbbi években Eger idegenforgalma szinte ugrásszerűen emelkedett. Az ország közeli-távoli vidékeiről, külföldről érkező látogatók tízezrei keresik fel városunkat, hogy itt pihenjenek, felüdüljenek, szórakozzanak, megismerjék fürdőinket, műemlékeinket, az Eger környéki hegyeket, hogy élvezzék a szelíd dombok gyöngyöző borát! Amennyire örvendetes, hogy mindig több és több barátot szerzünk így magunknak, annyi gondot is okoz kedves vendégeink megfelelő ellátása, így az első — és egyik legfontosabb — kérdés az elszállásolás ügye, amely sürgős megoldásra vár. A Park Szálló és az Idegenforgalmi Hivatal Diák—Turistaszállója — elismerten jó vezetésük ellenére — nem képesek az igényeket megközelítően sem kielégíteni, hiszen befogadóképességük csak töredéke annak, amire ma Egerben szükség volna. A ügy jelentőségét felismerve a város — és a megye — illetékesei megindították a tárgyalásokat egy új szálloda építése érdekében. És a kezdeményezés sikerrel járt: örömmel vehetjük tudomásul, hogy Eger egy újabb szállodájának az építkezési munkái indulnak meg az idén, még a nyár folyamán. A szálloda a jelenlegi Park Szállótól délre, a Népkert bővítéséül szolgáló volt érseki gyümölcsös területére kerül. Itt a Park Szálló nyugati oldalán — egy új út nyílik majd a Klapka utca és Nagy József utca között (az utca déli szakasza már el is készült), erről lesz megközelíthető az új szálloda, valamint az ide tervezett egyéb létesítmények, mint a később építendő szabadtéri színház, stb. Az új szálloda befogadó képességét illetően nagyobb lesz a Park Szállónál. A négyemeletes épületben összesen 76 szobában, 224 vendéget lehet elhelyezni. A földszinten 4 turistaszálláson 32 vendég pihenhet, az emeleteken 2 és 1 ágyas rekamiés szobák várják a látogatókat. 20 szoba külön fürdőszobával lesz ellátva, a többiben hideg-melegvizes mosdófülke, minden emeletsoron 2-2 fürdőszoba szolgálja a kényelmet. A legszebb kilátást biztosító déli és keleti oldalon a szobák nagyobbrészt külön erkélyekkel lesznek kialakítva. Mondani sem kell, hogy a helyiségek fűtésére központi fűtőberendezés készül. A földszinten szép előtér és társalgó nyernek elhelyezést, itt lesz felszerelve a presszógép, itt működik majd egy kisebb büfé. Étkezési lehetőséget az új szállodában nem terveztek: ezt a kérdést a szomszédos Park Szállóval és a még építendő motel-étteremmel való kooperáció fogja megoldani. Külső megjelenésében a szálloda teljesen modern lesz. A falakat színes lapok borítják, az egyszerű tömeget a szobák előtti mélyített teraszok és kiugró erkélyek élénkítik. A földszinti társalgó előtt nyitott teraszra lehet kiülni, az épület egy része felett járható tetőteraszon sétálva élvezhetjük a legszebb panorámát: a soktornyú Egert, a Népkert és a fürdők zöldjét, a távoli hegyeket. Az építkezés kezdete — amint előbb már említettük — 1961. augusztus, a megnyitást 1963 márciusában gondoljuk. A költségelőirányzat — bútorzattal együtt — kb. 12,5 millió forint. A remélhetőleg hibátlan és pontos kivitelezést a Heves-megyei Állami Építőipari Vállalattól várjuk.

Asztali nézet