GÁRDONYI A BÚBOS KEMENCE MELLETT TÓTHÉKNÁL

A Gárdonyi háztól nem messze, a Szőlő utca 5. sz. alatt élt Tóth Imre és felesége, Cseh Rozália. Népes család volt az övék 11 gyermekkel. István, Sándor, Imre és Rozália nem élték meg 2. életévüket. Sándor (2), Anna, Mária, Rozália (2), Julianna, Terézia és Erzsébet családot alapítottak. Az egyetlen fiú, Sándor 28 éves népfelkelő, a cs. és kir. 60. gyalogezredben, 1915.07.18-án (lövésből eredő sebesülés) hősi halált halt, két gyermeket hagyva félárván.

Gárdonyi Géza bennük találta meg elveszett gyermekkorát; hét testvérét, akik közül csupán két öccse érte meg a felnőttkort, hogy még fiatalon a sírba is hulljanak.

A nagyvilág zajától elzárkózni kívánó, békésen pipázgató Gárdonyira a család legkisebb leánya Bárdos Sándorné Tóth Erzsébet így emlékezett:

Géza bácsi sokszor felkeresett bennünket, mert nagyon szeretett minket, úgy gondolom, talán azért, mert tizenegyen voltunk testvérek, Ott laktunk közel, a Szőlő utca öt számú házban, ami most Janicsár utca. Édesapám parasztember volt, üljön le nálunk, tekintetes úr, kínálta hellyel, de Géza bácsi sohasem ült a díványra, pedig bőrrel bevont díványunk is volt, a búbos kemence padkáján szeretett ülni, ott pipázgatott, hosszú szárú pipája volt neki... Ha édesanyám kenyeret sütött, gyakran csinált lepényt, a kenyér után sütötte a kemencében, azt megsózta Géza bácsi, úgy szerette enni. Amikor még megvolt az ostorosi, savóskúti tanyája, mindig mondta: Gyere, Erzsi lányom, hozzánk tejért. Merthogy a tanyáról mindig hoztak be tejet. Édesapám minden nyáron summásmunkára szerződött az alföldi uradalmakba. Mielőtt elindult, Géza bácsi hozott neki egy üveg pálinkát, meg zöld dohányt… Kétféle dohányt szítt akkoriban az egyszerű ember. Az olcsóbb barna papírba volt csomagolva, a drágább zöldbe. Ilyet hozott Géza bácsi az édesapámnak. De édesapám sem maradt adósa. Amikor hazajött, hozott egy darab aratási szalonnát. Az olyan sózott szalonna. Abból egy szép szeletet átvittünk mindig neki, azt különösképpen szerette. Télidőben jött el gyakrabban, amikor édesapám itthon volt, a kemence is meleg volt mindig, ott üldögéltünk körülötte, míg édesapámmal beszélgetett… — Aztán az volt nagy mulatság, amikor a tanyáról behozták a diót (sok diófa volt odakint), idehordták a nagy udvarba, ahol Gárdonyi néni külön háza volt. (Most óvoda.) Körülültük a zsákokat, törtük a diót, s ilyenkor mindig kaptunk ebédet, gulyáslevest. Gárdonyi néni később elhívott, megtanított finom tésztát gyúrni. Gyúrtam is neki mindenfélét, kockát, lebbencsnek valót, hosszú metéltet. Azt a hosszú metéltet, amit derelyemetélővel daraboltunk fel, nagyon szerette Géza bácsi a tyúklevesben…

Mégiscsak járt valahová Gárdonyi Géza. Nem a lent nyüzsgő városba, kétséges indulatú emberek közé. Az én falum írója, a régi tanító, ha elfáradt munkájában, gondos írásaiban, megkereste magának a falu örök élményeit ott fönt, a Szőlő utca öt alatt.

(Népújság 1979. augusztus 30. - Dr. Kapor Elemér írása)