ZOLTHAY ISTVÁN egri kapitány 1558-1562 években

Gárdonyi Géza író „Egri csillagok” című regényében ismertté vált hőse, Zolthay István aki Dobó István főkapitány főhadnagya volt az 1552-ben Eger várát oszmánok ellen győzedelmesen védő seregben. Később 1558 és 1562 évek között Eger várának főkapitányi rangját viselte..

Születési időpontját és helyét nem ismerjük. Zolthayak egykori birtoka valószínűleg a Bács megyei Zolta községben feküdt. Később Batrovc lett a birtokközpontjuk, amely Bathróczi előnevüket is adta. A középkorban Batrovc Valkó, majd Szerém megyékben feküdt, Marót vára mellett. Ma Batrovci a neve és Szerbiában található, közel a horvát határhoz.

A család első ismert alakja Zolthay Ferenc, aki Bács vármegye követe volt a nevezetes

1505. évi országgyűlésen. Miután a család szerémségi és bácsi birtokai a törökök kezébe kerültek, a kor szokása szerint fegyverforgató tagjai hadiszolgálatra adták a fejüket. A Zolthay család tagjai közül Zolthay István vitte a legtöbbre,( nem keverendő össze a hasonló nevű kaposi kapitánnyal).

Nevével első ízben 1544 évben találkozunk, Csehország, Morva és Szilézia a nevezett

területein mintegy hétszáz magyar huszár között Syrothyna Károly kapitánysága alatt. E sereg főemberei természetesen magyarok voltak, az egyikük Zolthay István.

Két évvel később Zolthayt már Győr váránál találjuk. 1546. évben Deli bég 300 török lovassal portyázásra indult, és seregével egészen a győri malomig hatolt. Harminc magyar rabszolgával és nagy zsákmánnyal hazafelé vonulva. Fehérvártól kétmérföldnyire megpihenve a győri vitézek, köztük Zolthay is meglepték a törököket, és nagyrészüket levágták. Első érdemeit tehát itt, az 1546. augusztus 10-én történt csatában szerezte.

Később báró Zay Ferenc seregében szolgált, akihez rokoni kapcsolat és szoros barátság is fűzte. Amikor Zayt 1548-ban kinevezik Eger várának kapitányává, Zolthay Istvánt is magával vitte. Eger vitézei a törökkel szembeni bajviadalokban élen jártak, így 1550-ben Kapitány György Hubiár agával vívott párviadalában igazlátóként, azaz párbajsegédként vett részt.

A viadalról és Zolthay szerepéről Tinódi Lantos Sebestyén is megemlékezik:

Az jó Zolthay István is ott vala,

Negyedfélszáz lóval ők gyültek vala.

Urfiakat terekek csodálják vala,

nevöket szépen kérdözik vala.

Zolthay következő említése 1551. szeptember 11-éről való, amikor is Zay Ferenc seregében részt vett Kalocsa ostromában. A egri vár 1552-es török ostromakor a lovasság egyik kapitánya volt, augusztus 23-án érkezett a helyszínre. Bornemissza Gergellyel együtt a külső vár védelmét látta el. Amikor a török hadsereg előhada 1552. szeptember 10-én a vártól 11 km-re fekvő Maklár faluhoz érkezett, Bornemissza Gergely, Zoltay István, Pethő Gáspár és Fügedy János 90 gyalogossal portyára mentek a török ellen. Sok törököt levágtak és gazdag zsákmánnyal tértek vissza a várba. Zolthay az ostrom alatt két ízben is kitört a várból, mindkét alkalommal nagy kárt okozva az ellenségnek. Szeptember 19-én a törökök a temető felől 14 ágyúval lőtték a várat. A Mária-templomnál állottak Arszlán ágyúi, ezek okozták a legnagyobb kárt. Zolthay, hogy a veszedelmet elhárítsa, Petheő Gáspár hadnaggyal együtt déltájban kirontott a várból. Lovasai a török tüzéreket szétverték, s az ágyúkat is tönkretették. Zolthay e vakmerő vállalkozása után csekély veszteséggel szerencsésen visszatért a várba. Az következő kitörése 1552. október 24-én titokban történt, a törököket meglepve háromszázat közülük levágott. Az ostromlók általános rohama alkalmával a Bolyki-bástyát védelmezte sikerrel.

A küzdők és a támadók között is mindig első volt a sorban, pedig az ostrom alatt az

aggodalomra is elég oka volt, nem maga, hanem a várban lévő ifjú hitvese, Boday Sára miatt, akivel hosszú ideig boldog házasságban élt. Tinódinál is végigkövethetjük aggodalmukat:

„Egy szép leány, hitvöse Zolthaynak,

Gyakor könyhullása szép mátkájának,

Házastársa jó Figedy Jánosnak,

Éjjel-nappal Istenhez fohászkodnak.

Sírnak, óhitnak, csak hozzá kiáltnak,

Böjtölnek és szüntelen imádkoznak,

Özveggyé, árvává ne maradnának,

Édes hitvesöktől meg ne válnának.”

Az október 11-12-én indított utolsó két török támadás gyalogsági rohamának egyik súlypontja a külső vár ellen irányult, ahol a Bolyki bástya védelmében Zolthay megsebesült. Október 19-én, az Eger felszabadulását követő napon a vár védelmét vezető öt főtiszt, köztük a megsebesült Zolthay, együttes jelentést írt Nádasdy Tamás országbírónak, és sürgős intézkedést kért a vár helyreállítására. A győztes várvédelem után a várban maradt, ahol 100 huszárnak lett a parancsnoka. Eger hős védőit I. Ferdinánd király szemlére hívatta és meg is jutalmazta. Zolthay Istvánnak 50 jobbágyságra szóló adományt helyezett kilátásba. Ezen ígéret fejében kapta meg azután 1553. május 25-én Gömört és tartozékait. Verancsics Antal egri püspök. Zolthayt 1553. március 15-től az egri vár másodkapitányává nevezte ki.

Az egri harcok Zolthay Istvánnak országos nevet és dicsőséget szereztek. Az egykorú iratok kivétel nélkül magasztalják őt, s maga a király is nagy elismeréssel szól róla, sőt Verancsics Antal püspök is, aki fiaként szerette.

Az ostrom után továbbra is Eger várának szolgálatában állt, amelynek az élére kálnói Bornemissza Gergely deák került. A következő említése 1553. október 17-én történik, amikor is az a hír érkezett a várba, hogy kisebb török csapat rabol Pásztó környékén. Bornemiszsza Gergely kapitány Zolthay Istvánnal és Zárkándy Pállal kiment a várból és csak kisebb erőt vittek magukkal, mert a jelentés szerint a törökök nem sokan voltak. A hír azonban hamis volt, mert Veli hatvani szandzsákbég egész hadával lesben állt Pásztó mellett. A kis magyar csapat Zolthayval és Gergely deákkal hősiesen harcolt ugyan, de a nagyszámú török sereggel nem boldogultak, s rabságba kerültek. Míg Gergely „deákot” Konstantinápolyba vitték, Zolthay Veli bég hatvani várában raboskodott. Úgy látszik, hogy itt elég humánus bánásmódban részesült, ugyanis szabadon járhatott, és több török főemberrel is barátságot kötött.

Veli bég 1556-ban bocsátotta el őt váltságdíj fejében, amely nem lehetett csekély, mert még évek múlva is panaszkodott a teherről, pedig a király rendeletére 939 forintot kapott sarca törlesztésére, ami akkor hatalmas összegnek számított.

Kiszabadulása után Zay Ferenc naszádosok főkapitányához csatlakozott Komáromban, ahol 1557. november 25-én helyetteseként 50 forint havi fizetéssel és 100 huszárral teljesített szolgálatot.

Verancsics Antal egri püspök Miksa királynál kijárta számára az egri kapitányi tisztet, amit 1558. április 1-én el is fogadott. Adóssága terhe itt is nyomta és Verancsics Perényi Gábor országbírónak tartozása ügyében segített kedveltjén. Ezután Zolthay Egerbe kérette feleségét, édesanyjával és húgával együtt, akik raboskodása alatt Zay Ferenc udvarában találtak menedéket.

Eger vidéke ekkor ellenséggel volt tele és szinte minden nap sor került kisebb összeütközésekre és portyákra. Mivel a portyázások béke idején történtek, a budai pasa sok panaszt emelt az egri vitézek ellen. 1559-ben például az egriek elfogtak egy Husszain Dede nevű török papot s több török-zsidó kereskedőt. A budai pasa sürgetésére Ferdinánd király meghagyta Verancsicsnak, hogy Zolthayt küldje fel Bécsbe a nevezett török pappal és a kereskedők sarcával együtt.

Zolthay Bécsben őfelségének jelentést tett az egri végvári helyzetről.

Erről Verancsics nagy tisztességgel emlékezik meg, mint írja „Zolthay nagy dicsőséggel tért vissza, s a végbeli vitézek mindnyájan tisztességet adnak néki”.

Zolthay azon végbeli kapitányok közé tartozott, akik lelkük mélyéből szerették hazájukat és érte minden áldozatra készek voltak

A végvárak kapitányai ellen a korban elég sűrűn érkeztek a panaszok a vidék nyomorgatása miatt. Az ő kapitánysága alatt egyetlen panasz sem volt. Verancsics már 1559 őszén azt írta, hogy Egerbe „csapatosan jönnek a vitézek, s akik itt megtelepedtek, elmenni többé nem akarnak. A vendégeken kívül – írja - mindég van itt 500 lovas”.

1562-ben távozott végleg Egerből, s minden valószínűség szerint a szatmári mezei hadak közé állott. Itt pontos hírekkel szolgált a törökről, ugyanis szoros barátságot ápolt a budai basa tolmácsával, íródeákjával, Mehemet Cselebivel. Az utóbbi évekig raboskodott Eger várában, ahol Zolthay emberségesen bánt vele, s több ízben megesküdött, hogy hű marad hozzá, és hírekkel szolgál neki.

Zolthaynak és Kapocsy Pálnak sikerült Bebek György várait megtartani. E várak közül Szendrő királyi végház lett, s első főkapitányává Zolthay Istvánt nevezték ki. Bevett szokás szerint őfelsége ezúttal is magasztalásokkal halmozta el Zolthayt.

Szendrő őrségét ekkor Zolthay kétszáz huszárja, Bebek 100 lovasa és kétszáz német Landsknecht (cifra öltözetű kemény harcosok) alkotta. Ezt az őrséget azonban évről évre szaporították; mert hamarosan Szendrő fontos végházzá lett.

Mivel a Bebek-féle vár nem felelt meg a követelményeknek, s nagyobb őrség befogadására nem is volt alkalmas, nagyszabású építkezéshez kellett fogni. Zolthay tehát itt is ugyanolyan viszonyok között tevékenykedett, mint Egerben. Egyrészt állandóan harcolnia kellett a portyázó török csapatokkal, másrészt meg az építkezést kellett folytatnia. Nehéz dolog volt ez, mert a fizetés ritkán járt Szendrőben, a törökűzésben sok ló elpusztult, ezen kívül János Zsigmond király párthívei is nyugtalanították az őrséget.

Saját jelentéseiből tudjuk, hogy Tokajban, Füleken és Debrecenben kémeket tartott, akik idejében értesítették őt mindenről. Mivel azonban a fizetés egyre ritkábban jött, Zolthay a kémdeákjait kénytelen volt elbocsátani.

1568 júniusában Secco nevű kapitányt három építőmesterrel kiküldték Szendrő várába és a kamara utasítást kapott, hogy számukra négylovas kocsit biztosítson. Zolthay kikelt azért, mert a szendrői építőmester folyton olyan dolgokat követel tőle, amelyekkel ő nem rendelkezik. „Immár engemet – írja 1568-ban – az fundáló mester nagy sokra kényszerít, melynek én semmiképpen nem tudom, honnan szerit tenni. És szekereket igen kér... apró mívest adunk, de szekereket nem".

Bár Szendrő fekvése és a körülötte lévő török várak nagyszámú lovassága azt kívánta volna, hogy várban a huszárságot szaporítsák, a haditanács mégis a német gyalogságszámát növelte. Salm Miklós északi rész főkapitánya és Poppendorf német építész, bejárván a felső-magyarországi erősségeket, azt ajánlották, hogy Szendrőbe 300 német gyalogost helyezzenek. Őfelsége hamarosan megfogadta Salm tanácsát; mert még ez évben 320-ra emelte a német gyalogságszámát, s ezenkívül még 50 német lovast is rendelt oda! Eszerint a szendrői német őrség száz fővel erősebb volt, mint a magyar. A várkatonaság elnémetesítése maga után vonta azt, hogy volt német anyanyelvű volt egri kapitányt is helyeztek oda Kolonics János Bertalan személyében. Zolthay érdemeire való tekintettel az utasításába beírták, hogy " nincs Kolonicsnak alárendelve, a hadi és egyéb ügyekben együtt kell tanácskozniuk. Szendrő nem állt egyedül e tekintetben, mert a többi fontos végvárban is németeket neveztek ki a magyar kapitányok mellé és német őrséggel látták el a várakat. Pedig a magyar huszár jóval kevesebbe került a kincstárnak, s szinte a könnyűlovasság volt az egyetlen fegyvernem, amelyik a portyázó törökkel fel tudta venni a harcot. Mivel a katonaság csak ritkán kapta meg a fizetését, Zolthay kérte a szepesi kamarától, hogy adják meg számára az italmérési jogot, „mely nagy hasznára válnék az – magyar katonaságának”. A vitézeknek ebből ugyan nem sok jutott, de azért nem zúgolódtak, Zolthay ugyanis tudott a nyelvükön beszélni, s lecsendesítette őket. Bár a magyar lovas alig tudott megélni abból, amit kapott, a bajtársi szeretet mégis oly nagy volt közöttük, hogy csekély zsoldjukat is felajánlották egy-egy török rabságba esett társuk javára. Szabó István fogoly tiszt kiszabadítására például Csontos Benedek és Horváth György szendrői vitézek 331 forintnyi zsoldjukat adták oda. Maga Zolthay is minden tehetségével azon volt, hogy a bajba jutott régi jó vitézeken segítsen. Ha ezek szükséget szenvedtek, nemcsak írt, hanem még Bécsbe is felment az érdekükben. Mindez érthetővé teszi azt a nagy népszerűséget, amelynek Zolthay Szendrőn és a többi végházban is örvendett. Kortársai nem egyszer írják, hogy „őkigyelmének vitézi hírneve és tisztessége minden végházunk katonája előtt ismeretes”.

Zolthay Istvánt 1573. április 12-én Szendrő várában érte a halál. Egy ifjú özvegyet, Sennyey Margitot és egy csecsemő fiúgyermeket hagyottmaga után. Első feleségétől is maradtak gyermekei, úgymint János,Miklós, Zsófia és még egy lány, akinek nevét nem ismerjük.

Írta: Erdei László 2021. évben