MENÜ

Bedeszkázták az Eger-patakot a Dobó téren

Mindig voltak ötletgazda emberek. Ilyen volt dr. Fodor László egri ügyvéd is aki mozit kívánt létrehozni a Kis-Dobó téren a mai Offi házzal szemben a sarkon lévő nagy házban. A meglehetősen nagy épületkomplexumnak hosszú nyugati szakasza azonban az Eger patak megközelíthetetlen részén feküdt. Itt a földszinti helyiségeket ennek folytán nem lehetett néhány udvari bejáratú raktáron kívül jövedelmezően kihasználni. Ezért Fodor már 1908-ban akciót indított és kérelmezte a városi képviselő testületet, hogy engedélyezzék háza és a Dobó tér irányában lefedni deszka pallóval az Eger-patakot a hídtól a minorita rendház végéig.. Miután az engedélyt megkapta mozit és boltokat nyitottak az új területeken.

A mozi homlokzata a Dobó térre tekintett és az akkor lefedett patakon át, a minorita rendház felől volt megközelíthető. Mindenképpen tehát alkalmas, jó helyen, a város központjában helyezkedett el.

A pataknak ezt a lefedését, amelyet annakidején csúfondárosan „egri Ponté Rialto"-nak nevezték, csak a 1. világháború kezdete után 1915-ben bontották le.

A mellékelt kép 1915. után mutatja a patakra néző üzletsort. Ezzel a fotóval most találkoztam először. Rögtön feltűntek mind az épület alján, mind a Dobó tér felőli parton a hatalmas pallók helyei. lehetett gerendázva és deszkázva is. 1908. évben Magyarországnak voltak bőven 20-30 méteres fenyőfái, melyekből a hosszú patakáthidalókat el tudták készíteni.

Erdei László

Forrás: Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 8. (Eger, 1979)

1913-ben készült képen láthatók az üzletek a patak fölött

 

Asztali nézet