Száz éve történt! Megszólalt egy kis magyar harang!
Harangszentelés a Kisasszony-temetőben,1922. május 15-én!
Megható ünnepsége volt vasárnap délután Eger városának.
A világháborúban nagyon sok harang némult el a templomokban, elvitte őket a véres zivatar, a mélyhangú öreg Mihály is leszállt a főszékesegyház tornyából, hogy odaadja a maga áldozatját a hazáért. Azután sok kisebb-nagyobb harang követte és egyik sem tért vissza. Ágyút öntöttek mindegyikből.
(megjegyzés: ágyúkat már nem de töltényhüvelyeket igen)
A költők akkor azt énekelték, hogy béke lesz majd a földön s a harangok fölvirágozva, csodaszárnyon lebegnek haza, közénk.
S mintha ez a jóslat teljesülne. Egy kis virágos harang repült vissza a vérzivatarból, egy elnémult harang szólalt meg tegnap, hirdetve, hogy a magyar harangok visszatérőben vannak. F. hó 14-én, vasárnap szentelték föl azt a János harangot, amelyet a Mária utcai Földműves Olvasókör és a Felnémeti-negyed lakóinak áldozatkészsége készíttetett. A harangszentelő ünnepség a Mária utcai Földműves Olvasókörben kezdődött, hol egyik teremben virággal borított asztalon pihent a kis harang. Petró Kálmán dr. az olvasókör ügyésze mondott itt buzdító beszédet, mely után a harangszentelő menet elindult a Kisasszony-temető felé.
Elől haladtak a színes templomi zászlók, azután a zenekar s az asszonyok, akik után négy ember rúdon vitte a virággal borított harangot, melyet Mititzky Pál kertész öltöztetett ünnepi pompába. A harang után lépkedtek Nagy János dr. c. kanonok, volt nemzetgyűlési képviselő, aki a szertartást végezte, Malom-utcai Nagy János és felesége, a harang keresztszülői, Juhász László ezredes, dandárparancsnok, Zalán Antal ezredes, Trak Géza polgármester, Kálnoky István dr. főjegyző a város képviseletében, Horváth Gyula dr. rendőrkapitány és még mások.
A harangot égő lámpákkal követték az olvasókör tagjai. A zenekar az úton ájtatos egyházi énekeket játszott. A Kisasszony-temetőben, a kápolna előtt, egy asztalkára tették a harangot.
Ember-ember hátán tolongott, valóságos emberhullámok sodrai vették körül a kápolnát, hogy tanúi lehessenek a harangszentelésnek. Ezután a szentelés következett s a harang a «Keresztelő Szent János» nevet kapta. Nagy János dr. költői képekben gazdag beszédet mondott, amely után a harangot felhúzták a toronyba, s nemsokára megszólalt az új harang.
Jöjjetek, imádjuk az Urat! Szentelés után bankett volt a kör helyiségeiben, amelyen körülbelül 200-an vettek részt, többek között Gáspárdy Gyula bankigazgató, Juhász László ezredes, dandárparancsnok, Kálnoky István dr. főjegyző, Nagy János dr. c. kanonok,
Trak Géza polgármester és Zalán Antal ezredes.
JÁNOS harang
Méretei: alsó átmérője 47 cm; és 40 kg-ot nyom.
Paláston a névadó Keresztelő Szent János képe alatt az alábbi dicsőítés van: KERESZTELŐ SZENT JÁNOS TISZTELETÉRE.
Derekán, a képpel átellenben, egymás alatti sorokban:
KÉSZÜLT AZ EGRI MÁRIA UTCAI FÖLDMŰVES OLVASÓKÖR GYÜJTÉSÉBŐL. ÖNTÖTTE 1922. ÉVBEN WALSER FERENC BUDAPESTEN.
Kisasszony temető kápolnájában!
Eger, 1940. szeptember 9.
A kisasszony temető kis templomában buzgólkodó híveknek régi kívánságuk volt, hogy templom kisméretű oltárképét egy méltóbb képpel cseréljék ki. A kép megfestéséről a környék pasztorációjának jótékony szelleme, dr. Vízy Miklós prépost, kanonok gondoskodott, a szükséges anyagok és a keret megvásárlására a hívek gyűjtöttek össze 325 pengőt. Az értékes és művészi becsű, nagyméretű oltárképet Czecze Barna festőművész festette, akinek ecsetjét utóbbi időben több rendkívül sikerült oltárkép dicséri az egyházmegye templomaiban. A képet a temető búcsújának napján, Kis-Boldogasszony ünnepén dr. Petro József prépost, kanonok plébános áldotta meg az ünnepi szentmisén.

