A Gárdonyi Géza Színház újjászületése!

Eger, 1984. szeptember 25.

A hatvanas évek közepén az összevonások bűvöletében élt az ország. Természetesnek tűnt, hogy a „széttagozódást” meg kell szüntetni a színházi életben is: lényegesen „egyszerűbb", ha néhány nagyobb tájegységet ellátó társulat viszi el bemutatóit mindenfelé, minthogy minden megyeszékhelyen dolgozzon együttes. Jó szándékból fakadt az elképzelés, az erők összefogását ígérte a koncentráció: takarékosságot az anyagiakban, minőségi fejlődést a szellemiekben.

Az első és utolsó egyesülést a Miskolci Nemzeti Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház hajtotta végre. Azért maradt követő nélkül a kezdeményezés, mert hamar bebizonyosodott, hogy a „házasság” nem ígér zökkenőmentes jövőt. Ahogy más területeken, e művészeti ágban is kiderült, hogy a sokféleség nem hátrány, sőt, előny. A hetvenes években látványosan előreléptek a vidéki alkotóműhelyek, olykor „lekörözve” érdekességben a budapestieket is. Ekkor látszott meg, milyen sokat vesztett e döntés következtében Eger: a miskolciak— ugyanúgy, mint társaik— városuk, szűkebb környezetük gondjaiból, értékeiből igyekeztek minél többet megjeleníteni a színpadon, ezzel is gyarapítva jó hírnevüket. A sajátos ízekkel szemben sok esetben — még a jobban sikerült bemutatók idején is — némileg feszengve álltak az egriek, mert mást és máshogyan vártak. Az együttműködés egyre több nehézséget okozott, így például drágult a szállítás, szűkösnek találták sokszor a színészek az egri színpadot. A feszítő ellentmondás megoldást kívánt valamilyen úton-módon meg kellett valósítani a szétválást. — Az eltelt évek alatt négy beadványt küldött el az illetékes minisztériumba a megye — eleveníti fel Kertészné Angyal Mária a szétváláshoz vezető út állomásait. A megyei tanács közművelődési csoportvezetője szerint az elképzelések eddig kivitelezhetetlenségük miatt buktak meg: — Habár, nyilvánvaló volt, hogy az együttműködés milyen gondokat hordoz magában, mind művészi, mind szervezeti értelemben, nehezen lehetett volna annyi pénzt előkeríteni, amennyi az egri színház önállósulásához szükséges. Nem lehetett „fölülről” várni a teljes megoldást. Úgy vélem, most reális terveket tehettünk a Művelődési Minisztérium szakembereinek asztalára, a „benyújtott számla” nem százmilliós nagyságrendű, csak hatmilliós pluszköltségvetést kérünk a meglevő források mellé. Az egri Gárdonyi Géza Színház társulat nélküli bemutató és befogadó színház lesz. Ez a hivatalos megfogalmazás, s ez azt takarja, hogy évente két, itt született kőszínházi premiert láthat a közönség, meghívott művészek szereplésével, ezen kívül máshol megvalósult, sikeres előadásokat is vendégül látnak itt. Egy évben hatvan alkalommal gördül föl a függöny, hogy remélhetően kitűnő produkciókat tekinthessen meg a színházbarátok tábora. Az intézménynek még két tagozata lesz: a jó nevű Harlekin bábegyüttesből alakul az egyik, amely nemcsak megyénkben, de a környező tájegységeken is érdeklődésre tarthat számot. A másik az Agria Játékszínből alakul, nyaranként — épp úgy, mint tíz éve már — szabadtéri játékok várják majd az egrieket és a városba érkezőket. Ezt a konstrukciót három évre tervezték, azután az elképzelések szerint sort lehetne keríteni az önálló társulat kialakítására. — Sok szempontból kedvező a fokozatosság — folytatja Kertészné. — A most következő három esztendő kiformálhatja az Egerhez, illetve a megyéhez kapcsolódó művészek körét, kiformálódhat az-az arculat, amellyel újra utat találnak az itt élőkhöz. Mert való igaz, sokan kiábrándultak az elmúlt esztendők alatt a művészeti ágból. A régebben ide kötődők még emlékeznek rá, milyen kedvelt szokás volt valaha itt a színházba járás. Most mindent az alapoknál kell kezdeni, ezért is indul hamarosan az egri Ifjúsági Házban színészképző tanfolyam, de ugyanígy bábjátékosok is megszerezhetik majd a szakmai ismereteket. Bízunk abban, hogy új fejezet kezdődhet Eger és Thália kapcsolatában. Így a gondos előkészítés évek múlva meghozhatja gyümölcsét. A megye vezetése még soha nem volt olyan egységes e kérdésben, m int most, úgy érzem jó úton indultunk el. Közben — lassan két éve — folyik a színház épületének felújítása. Eddig már majdnem ötvenmillió forintot áldoztunk rá, de nagyon fontos célra használtuk fel az összeget. Köztudomású, milyen szűkös körülmények között dolgoznak Eger kulturális intézményei a könyvtártól a moziig. A színház valóban arra készült, amire szolgál, nem valamilyen átalakított régi házban foglal helyet. S nemcsak színi előadások megtartására alkalmas, mert a tágas előcsarnoka és az emeleti társalgója helyt ad képzőművészeti kiállítások megrendezésének, az Országos Filharmónia is itt tartja — mint régebben — hangversenyeit. S ki tudja még felsorolni milyen szellemi kisugárzással, haszonnal járhat ennek az intézménynek a működése. Maga a színház a legösszetettebb, legdinamikusabb művészeti ág. Az építők azt ígérik, hogy október végére teljesen elkészülnek a munkával, s a november 7-i, városi díszünnepély már e falak között lesz. — Egyáltalán nem mindegy, a kereteket milyen „csapat” tölti ki — mondja végezetül Kertészné. — Hosszas keresés után, úgy látszik, megtaláltuk a megfelelő embert a művészeti vezetésre: Szikora János, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője vállalkozott e feladatra. Országos feltűnést keltett tavalyi Rómeó és Júlia rendezésére bizonyára sokan emlékeznek. Októbertől kezdi a szervezést, majd a január 1-i, hivatalos különválás után fokozatosan indul be a „nagyüzem ”. Azok, akik m ellette állnak, valamennyien gyakorlott szakemberek, legyenek akár szervezők vagy műszakiak. A bábszínház indításához valamivel több idő szükséges, hiszen szinte a semmiből kell megteremteni a működés feltételeit. Igaz, benne járunk már az évadban, de a kapkodás nem sok jót eredményezne, az induláshoz is épp olyan fokozatosság kell, mint a körülmények megteremtéséhez. Reméljük az újjászülető Gárdonyi Géza Színházat a közönség bizalma és szeretete segíti majd, már az első lépéseknél is.

Gábor László