Az egri hóstyák világa

A középkori magyar városok legtöbbjét városfalak övezték, de Eger nem rendelkezett egészen a 16. sz. közepéig védőfalakkal, amikor is palánkkal és árokkal vették körül a várost. A török kiűzése után kőfal építését kezdték meg, amelyen négy megerősített kapu volt. A népesség emelkedésével, valamint á biztonsági körülmények javulásával már a városfalakon kívül is letelepedtek, elsősorban a városkapuk környékén. Itt alakultak ki Eger külvárosai, az egri hóstyák. (A szó a német „hochstadt” szóból származik, jelentése „felsőváros”.).

A hóstyák a városkapukról kapták elnevezésüket: a Hatvani-kapunál — amely valamikor a Kazamata borozóval szemben állhatott — terült el a „Hatvani-hóstya”. A város délkeleti részén állott a Maklári-kapu — a mai Szarvas téren — ennek környéke a „Maklári-hóstya”. Északon két kapu is állott: a Cifrakapu — ma a Cifrakapu utca kezdődik itt — környéke a hozzátartozó Cifraparttal a „Cifra-hóstya”. A másik északi kapu, a Rácz-kapu — a mai Ráckapu téren volt — a Ráctemplom és a Kisasszony-temető környéke a „Rác-hóstya” nevet kapta.

A hóstyák lakói palócos tájszólású, dolgos földműves, többnyire szőlőműveléssel foglalkozó emberek voltak. Az azonos munka, az együttélés egységes közösségé formálta a hóstyák lakóit, így egy jellegzetes mikrovilág alakulhatott ki, amely különbözött a belvárosban lakó polgárokétól, s inkább hasonlított a falusi paraszti élethez.

Az egri hóstyai nép dalos kedvű volt, csaknem hetente születtek népdalok, többnyire ismert dallamra alkotott szövegek, melyeknek valamiféle aktualitásuk volt. Versei a város szeretetéről beszélnek, beleszőték a város helyneveit, a Cifrapartot, a Zellervárt, a Hatvani temetőt, a Szalát, majd minden dalban szerepel a „víg Eger”, a „víg egri főutca”, az „egri legény”, stb. szavak.

A vasárnap délelőtti templomba járás, sétálás és nótázás, este az „ivókban” folytatódott, ahol a rezes banda muzsikájára táncoltak a fiatalok. Ilyen mulatságokat rendeztek a hóstyai fiatalság számára a „földmíves olvasókörök”, ilyen nevezetes hely volt többek között a „Mária utcai Szála”. A táncra kérésnek sajátos módja volt: a lányok az egyik, a fiúk a másik oldalon állottak. A legény biccentett a fejével a kiválasztott lánynak, mire az odament hozzá és elkezdtek táncolni. Előfordult, hogy a lánynak nem tetszett a legény, és úgy csinált, mintha nem vette volna észre a jelet, de az is, hogy egy deli legény biccentésére, több lány is odaperdült. E módja a felkérésnek sok félreértésre adott alkalmat, mely nagyon gyakran véres verekedéshez vezetett. Egyébként is az egri legény, vagy ahogyan itt hívták „kapás” vagy „cikra” legény virtuskodó, kötekedő hajlamú volt, melyet gyakran tetézett a bor hatása. Szinte nem múlhatott el táncmulatság, lakodalom véres verekedés nélkül.