Eger a Rákóczi szabadságharc korában. 5. rész

Szántó Imre írása 1959-ben

A fejedelem a trencséni gyászos csatavesztés után augusztus 11-én Egerbe vonult vissza, s a városban maradt szeptember 26-ig. Itt mindent elkövetett, hogy a vereség romboló következményeit valamiképpen ellensúlyozza. Ezekben a napokban érkezett Egerbe az orosz követség, mely I. Péter cár közbenjárását ajánlotta a béke megteremtése érdekében. A vereségbe fulladt sziléziai hadjárat meghiúsulásával Rákóczinak a nyugati segítséghez fűződő reményei végleg meghiúsultak. I. P éter cár volt az egyetlen számba jöhető segítség. Bár a svédekkel élet-halálharcban álló cár sem adhatott katonai segítséget, de diplomáciája révén segítségére sietett a magyar szabadságharcnak. A bécsi orosz követ utasítást kapott tőle, ajánlja fel József császárnak az orosz békeközvetítést. De a Habsburg császár nem fogadta el: a bécsi udvar nem titkolta többé, hogy Magyarország fegyveres alávetésére törekszik. Rákóczi — miután a Felvidék két főhelye, Kassa és Eger védelméről megtette a szükséges intézkedéseket — szeptember 25-én távozott Egerből. Egervár — mint ismeretes — a török időben a legnevezetesebb végvárak közé tartozott. Rákóczi korában pedig mind a Felső-Magyarországon, mind a Tisza—Duna közén folyó hadműveletek szempontjából elsőrangú stratégiai fontossággal bírt. A fejedelem 1704. óta, mikor Zinzendorf császári tábornok feladta, úgy megépítette, eleséggel, hadiszerekkel úgy megrakta, hogy véleménye szerint — bármilyen erős és hosszú ostromot dicsőségesen kiállhatott volna. A fejedelem Munkácson kívül legszívesebben Egerben tartózkodott. De Riviere, francia hadimérnök tervei szerint a hatalmas bástyák és kőfalak mellett töltésekkel, s más védőművekkel is jól megerősítette. Rákóczi, Bercsényihez intézett emlékiratában határozottan azt követelte, hogy a papokat ne fogadják be a várba „az egy vén püspökön kívül”, kinek hűségében feltétlenül megbízott a fejedelem. Vass Sándor brigadéros halála után Rákóczi 1709. áprilisában az egri várat, ezt a fontos stratégiai jelentőségű helyet Perényi Miklós báró kezére bízta. Perényi a szabadságharc kezdetén a kurucok elől nagyszőlősi birtokáról Huszt várába menekült, a várelfoglalása után állott Rákóczi hűségére. A fejedelem gyalogosezered kapitánnyá, majd brigadérossá nevezte ki. Ő volt Eger vár parancsnoka 1709. április 22-től 1710. decemberéig, a vár feladásáig. Már ekkor Heves megyében is szedte áldozatait a rettenetes döghalál, a pestis, mely végigsepert Magyarországon és sokkal több áldozatot kívánt, mint maga az évek óta folyó háború. De az egriek ezekben a nehéz időkben is erejüket meghaladó mértékben kivették részüket az áldozatvállalásból. Egyrészt, mint katonák, hajdúk szolgáltak és csatáztak a különböző csatamezőkön. Miközben az egri hajdúk vérükkel áldoztak a haza oltárán, az itthon maradt iparosok szorgalmasan dolgoztak a hadsereg ellátása és felszerelése érdekében midőn Zay András lovas-gránátos regimentje 1710 áprilisában „feles megbomlott” fegyvert hagyott Egerben, azoknak megjavítása Darvas Ferenc hadbiztosra várt. Siettette a szabadságharc bukását az 1708/9-ben országszerte dúló pestisjárvány is Egerben már 1708. végén annyira dühöngött a pestis, hogy aki csak tehette, még a megyei tisztviselők is, elmenekültek más, megnem fertőzött vidékre. Közben az egri hajdúk Csajághy és Nyáray dandárjában változó szerencsével hadakoztak. Augusztus 8-án a Rózsahegy közelében fekvő Revuczánál sok németet levágtak Czelder Orbán vitéz hajdúival együtt a győzelmesen előre nyomuló De Viard császári tábornok csapatából. Azután is állták a sarat, de mikor Csáky Mihály tábornok kiadta a rendeletet a „szép csendes hátrálására”, a hajdúk tehetetlen haragjukban szidták és gyalázták, a szerintük áruló, gyáva vezetést. Az Eger körüli falvakból a nép a pestis-járvány elől menekülve ismét tömegesen elvonult és a vidék üres pusztává vált. Bercsényi a fejedelemhez intézett levelében 1709. szeptember 9-én írja: „.... az bezzeg rossz dolog, Kegyelmes Uram, hogy az pestis bent van már Egerben: már haza kellett eresztenem egészen az egri hadat. Kivált az rácz had igen, ki is űzték az városrul, őket.” — E nagy pestisjárvány idején építette Egerben a német polgárság fogadalomból a vész elhárítására a Rókus-kápolnát.