Kis Zsinagóga Eger legrégebbi zsinagógája.
Eger, Dr. Hibay Károly utca 7.
Az 1820-ban Krausz János kertész tulajdonába kerülő patakparti telket 1845-ben vásárolta meg a zsidó hitközség, majd egy késő klasszicista imaházat épített rá. Az épület mestere ismeretlen. 1913-tól üresen állt, majd az 1920-as években kultúrházzá alakítottak át. 1924-ben átépítették, de az eredeti nagysága megmaradt.
Az 1940-es évek közepéig az egri zsidó hitközség kulturális és szellemi centruma volt, 1945 utána a II. világháború sajnálatos eseményei következtében megszűnt az egri zsidó hitközösség, az épület pedig a város tulajdonába került. Az 1990-es években a város önkormányzata részben rendbe hozatta az épületet, de a funkció nélküli, gazdátlan épület állapota tovább romlott. 1998 augusztusában jótékonysági hangversenyt rendeztek az épület teljes felújítására.
Az ezredforduló után az Európa Kulturális Fővárosa apropóján került újra középpontba az épület, ez az újító kezdeményezés hívta életre a Part Egyesületet. Az egyesület a fiatal egri művészekkel együtt kemény munkával és kitartással mára a modern művészet fellegvárává tette a Kis Zsinagóga leromlott épületét.
2007 júliusától kortárs művészeti galériaként és közösségi térként funkcionál.
Forrás: H. Szilasi ÁGOTA: Egri zsinagógák,
