Az egri hóstyák fejlődése

Hevesy Sándor írása 1964-ből!

Kétszázötven év nagy idő, egy város történetében is egész korszak! És most, a jelenlegi években van 250 esztendeje annak, hogy Eger külvárosainak, a híres „hóstyáknak” a kifejlődése megkezdődött. Nem lesz érdektelen tehát, ha ebből az alkalomból településünk ezen érdekes, kedves részeinek történetivel röviden foglalkozunk.

A török uralom Egerben 1687 decemberében ért véget. A felszabadult város a pusztulás képét mutatta: az egykorú feljegyzések szerint csupán 413 ház volt, úgy ahogy lakható. A XVII. század végének még hátralévő évei pedig — éppen úgy, mint az ezeket követő Rákóczi szabadságharc egyébként dicsőséges korszaka — nem voltak alkalmasak a békés építőmunkára. Így következett be, hogy a háborús éveket befejező, szomorú emlékezetű szatmári béke esztendejében, 1711-ben, a város még mindig csak a középkorból fennmaradt — de mégis védelmet nyújtó — régi városfalak között szorongott.

Az akkori várost körülvevő falban a XVIII. század elején is még csak négy, kocsi forgalomra is alkalmas — városkapu volt. Ezek mindegyike természetesen a városba jövő foltosabb utak felett állott. Így a mai Szarvas téren volt Maklári kapunál ért hozzánk az Alföld és Kassa felől (nem tévedés!) jövő országút — a Budáról vezető legfontosabb útvonalat védte a Hatvani kapu (Szt. János kapu) a mostani Lenin út és Kossuth Lajos utca vonalának találkozásánál.

A Rác- (vagy szt. Miklós) kaputól, a mai Ráckapu térnél ágazott ki a felvidék felé vezető jelentős útvonal, végül a Cifrakapu — erről van elnevezve az ottani tér — kisebb kijárást biztosított Felsőtárkány és a Bükk-hegység felé.

Az 1711 utáni békésebb évek végre módot és lehetőséget adtak, hogy a város fejlődése meginduljon. Erre a fallal körülvett terület, annak zsúfoltsága miatt már nem volt alkalmas, így csak a városfalon kívül jöhetett tekintetbe lakóházak építése. Az pedig természetes jelenség, hogy az új települések először a fentiekben említett főbb útvonalak mentén alakultak ki. Így keletkezett elsőnek a Maklári és Hatvani külváros, amint már 1716-ban az írások mondják: „Ad Portám Maklariensem” és „Ad Portám Hatvaniesem” — vagyis a Maklári és Hatvani-kapuk előtt. A harmadik hóstya fejlődése északon következett be: ez a Ráchóstya volt, amelyről 1727-ben, mint „Suburbis Felnémethiensis” — felnémeti városnegyed — emlékeznek meg, „Ante Portám Rascianam”, vagyis a Ráckapu előtt.

Ezután a fejlődés kissé meglassúsodott. A vár feletti, keleti dombon is épültek házak, de ez a terület a XVIII. század közepéig a kincstár igazgatása alatt állott. Az új házcsoport — amelyet egy ideig „Újváros”, majd Sánc néven emlegettek, 1758-ban került a püspök „földesurasága” alá, akkortól kezdve szerepel az addigra ugyancsak kiépült Cifra-hóstyával együtt, mint újabb városrész.

A XVIII. század második fele volt Eger fejlődésének egyik fénykora. Ennek egyik bizonyítéka a külvárosok, hóstyák terjeszkedése is. 1772-ben a Maklári, majd 1775-ben a Hatvani-hóstya oszlik már a bővülés következtében két-két „fertályra”, azaz negyedre. A század végén alakul, ki az úgynevezett Alsó-Károlyváros, itt a mai Vorosilov tér környékén tartották meg 1790. szeptember 28—30-án az első egri országos vásárt. Az utolsó volt ebben a fejlődési sorban a Felső-Károlyváros, a Kisvölgy környékén.

Külvárosaink — fentiek szerint — a XIX. század elejére szinte teljesen kiépülték. Ezt bizonyítja az 1806-tól való Sartory-féle várostérkép is, amely a hóstyák mai majdnem valamennyi háztömbjét — utcáját már feltünteti.

Városunk terjeszkedése, fejlődése a XIX. században nagymértékben visszaesett. Újabb városrészek: a Csákó, Kanada, stb. azután már az 1920-as évek végétől épültek, de ezek más, korszerűbb településeik, amelyek eltérnek alaprajzban, megjelenésben a mi régi, öreg, de általunk mégis szeretett, becsült városrészeinktől, a kedves egri „hóstyáktól”.