Eger a Rákóczi szabadságharc korában. 4-ik rész.

Szántó Imre írása 1959-ből.

1706. elején az Egerben maradottak szám a annyira megcsappant a szabadságharcban való részvétel miatt, hogy Telekesy püspök azt javasolta, ne bírót válasszanak, hanem „város hadnagyát”. A január 4-én tartott városi gyűlés szótöbbséggel Ziska Mátyást választotta meg erre a tisztre. A környező falvak annyira elpusztultak, elégtek, hogy Eger városa a hetipiac elmaradása miatt élelemben is hiányt szenvedett. A fejedelem 1706. február 20. körül újból ellátogatott Egerbe és itt maradt április 21-ig. Bevonulása sokkal szerényebb keretek között zajlott le, mint az előző évben. Erdély elvesztése ülte meg a szíveket. Erdély, Forgács Simon és Károlyi Sándor hibájából elveszett. Hogy az erdélyi császári sereg Stahrenberg Guidó dunántúli parancsnok seregével egyesülhessen, a kegyetlen Rabutin Erdélyből jövet a Tiszántúlon át Szolnoknál átvitte seregét a Duna-Tisza közére, majd innen váratlanul Eger felé fordult. Rendkívüli veszélyt rejtett magáiban a most kialakuló hadihelyzet, éppen Esztergom elvesztésének napjaiban egy erős ellenséges sereg garázdálkodott az ország szívében. Rákóczi, Eger és Kassa elvesztésétől tartott. Ezért mindent elkövetett annak érdekeben, hogy Rabutin seregétől megoltalmazza az egri várat. A császáriak felégették és megszállták a kurucoktól elhagyott Szolnokot. Egerben, Vass Sándor várparancsnok betegen feküdt. Rabutinnak mint-egy tízezer főnyi seregének közeledtére augusztus végén nagy riadalom támadt a városban. Bercsényi főgenerális sietve Egerben termett, s a városban élő rác és német polgároktól beszedette a fegyvereket. A várat pedig megrakta Esze Tamás ezredével és parancsba adta, hogy Rabutin érkezéséig a polgárság, amely a várban a védelemre nem szükséges, 24 órán belül vonuljon ki a városból a szerzetesekkel és papsággal együtt. Bercsényi, intézkedéseinek megtétele után távozott Egerből, amelyet jó kezekre bízott, Esze Tamásra. De az Egert fenyegető veszély szerencsésen távozott. Rabutin maklári táborából Kassa felé vette útját. „Vérszemet kapott itten az a hajdú Egerben — írja Bercsényi a fejedelemnek — azt tudja: tőle való féltében hadta itt”. Valóban, Egerre is vonatkoztathatjuk a kuruc vitézek ismert énekét: „Kegyelmes Urunk beküldé szegény szolgáját: Esze Tamást, Mert nem más Tartá meg... (Eger városát.) Rabutin hordáinak távozása után, 1706. október havában érkezett Egerbe Usz Ferenc, a szövetkezett rendek biztosa, hogy az egri jezsuita szerzettel közölje a confederáció megállapodását és felhívja a confederációhoz való csatlakozásra, különben száműzi őket. A szerzet tagjai hosszas tanácskozás után kijelentették, III. Pál pápa bullája tiltja, hogy bármely szövetséghez csatlakozzanak, és így a felhívásnak nem tehetnek eleget. Ennek következtében a confederált rendek rendeletéből 1707. március 11-én összeírták a rend vagyonát és száműzetésüket kihirdették. Csaknem egész Magyarország felszabadítása után, de súlyos gazdasági politikai válság küszöbén nyílt meg 1707. május 31-én az ónodi országgyűlés. A rendek elhatározták, hogy a távollevő királypárti esztergomi érsek helyett az egri püspököt kérik meg az üdvözlő beszéd tartására. A püspök erre csak a harmadik üzenet után vállalkozott, de rögtönözve is igen szép beszédet tartott, amikor a fejedelem a szenátoroktól körülvéve megjelent az ország sátorában. Az egyetlen Rákóczi oldalán álló (egri) püspök elsők között írta alá azt a végzést is, amely az osztrák házat a magyar tróntól megfosztottnak nyilvánította. De Telekesynek az ónodi gyűlésen tanúsított magatartására talán a legjellemzőbb magának a püspöknek az ország nádorához, Eszterházy Pálhoz intézett későbbi folyamodványa, amelyben többek között ezeket írja: „...Ónodban nagy parancsolat alatt gyűlés hivatván compareálnom (megjelennem) kellett nagy kéntelenségbül; meg nem gondolván, hogy arra az átkozott detronizatiora fakadjanak... én soha őfelsége kegyelmes urunk királyunk ellen nem tusakodtam, ellene fegyvert nem fogtam, s most is oly híve vagyok, mint annak előtte, hogy erre a tündéres földre csaknem erővel hoztak...” Az előzőkben valóban láttuk, hogy az egyetlen Rákóczi oldalán álló püspök, Telekesy István is, mint hadifogoly került a kurucok közé. És amikor a szabadságharc bukása után Telekesyt egyházi bíróság elé állították „kuruckodásáért”, a bíróság felmentette, mert bebizonyosodott, hogy sem a pápának, sem a császárnak nem okozott semmi kárt. Az ónodi trónfosztás után pedig egyenesen távol tartotta magát mind Rákóczitól, mind a szabadságharc más híveitől. Rákóczi fejedelem 1708. május 15-én érkezett újból Egerbe, s táborával együtt itt maradt egészen június 14-ig. Május második felében zajlott le az egri gyűlés, melyen intézkedtek az ónodi, illetve kassai adókivetés hátralékának behajtásáról, s libertások után egy esztendőre elrendelték a poltura devalvációját is. A fejedelem Egerből kiindulva vonult nyugat felé, de Trencsén alatt 1708. augusztus 3-án a kuruc hadsereg a szabadságharc legnagyobb katonai vereségét szenvedte el. A csatavesztés következményei igen szomorúak voltak. Elpusztult Rákóczi mintaszerűen felszerelt serege, egész ezredek szétfutottak, s többé nem is verődtek össze. Megszaporodott a veszedelmes árulások száma. Csüggedés, kétség és fásultság lett úrrá mindenfelé. A vagyonát és előjogait mindennél többre tartó egyház és világi földesurak úgy látták, itt az ideje, hogy meneküljenek a szabadságharc süllyedő hajójáról. A nemesség osztályönzése már létében fenyegette a szabadságharc alapját, a széleskörű nemzeti összefogást. A parasztság követelésének kielégítetlensége folytán elkedvetlenedett.