MENÜ

FODOR LÁSZLÓ ÜGYVÉD LEFEDI AZ EGER PATAKOT.

Mozit kívánt létrehozni a Kis-Dobó téren a mai Offi házzal szemben a sarkon. A meglehetősen nagy épületkomplexumnak hosszú nyugati szakasza azonban az Eger patak megközelíthetetlen mentén feküdt. Itt a földszinti helyiségeket ennek folytán nem lehetett néhány udvari bejáratú raktáron kívül jövedelmezően kihasználni. Ezért Fodor már 1908-ban akciót indított a városi képviselőtestület előtt, háza és a Dobó tér között húzódó patakszakasz lefedésére. Az érdekes kezdeményezés sok vita után 1908-ban sikerrel járt, mivel a 11 ezer korona építési költség 1/4-ét Fodor magára vállalta. A város főtere is nyert ezáltal egy 770 nm-nyi
kihasználható területet. A lefedett patak mentén azután 1909 őszén Fodor egy sor üzlethelyiséget alakított ki házában.

A mozi homlokzata a Dobó térre tekintett és az akkor lefedett patakon át, a minorita rendház felől volt megközelíthető. Mindenképpen tehát alkalmas, jó helyen, a város központjában helyezkedett el.

A pataknak ezt a lefedését, amelyet annakidején csúfondárosan „egri Ponté Rialto"-nak neveztek, csak a 2. világháború utáni években bontották le.

Forrás: Archívum - A Heves Megyei Levéltár közleményei 8. (Eger, 1979)

A mellékelt kép 1913-ban mutatja a patakra néző üzletsort.

 

 

Asztali nézet