KÁLNOKY LÁSZLÓ EGRI KÖLTŐ (1912-1985) ÉLETE

1912. szeptember 5-én született Egerben. Apja, Kálnoky István (1882-1949) Eger városi tanácsnoka,1939 és 1944 között polgármestere. A német megszállás után nyugdíjba vonult, mert liberális nézetei összeférhetetlenek voltak a fasiszta törvénykezéssel. Édesanyja, a nemesi származású nagykállói Kállay Malvin Hajnalka Borbála (1888–1971) voltak. Apai nagyszülei Kálnoky István(1836-1909), egri főkáptalani uradalmi intéző, és Fehérpataky Eleonóra (1852-1924) voltak. A költő nagyapja, Schlattauer István1836-banszületett és "Kálnokyra" magyarosította a nevét. Nagybátyja, Kállay Miklós történelmi regények, színművek és tanulmányok szerzője.

Elemi és középiskoláit Egerben végzi, a Cisztercita Gimnáziumban érettségizik 1930-ban. Diákkorában sikeres sportoló, 16 évesen korosztályi megyei bajnokságot nyer úszásban, később teniszben. Húszéves koráig sokat utazik. Jár Franciaországban, Hollandiában, Svájcban és Olaszországban. Cserkészként részt vesz Angliában a Jamboree-n (nemzetközi cserkésztalálkozón).

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultására iratkozott be. A gazdasági válság éveiben ez túlságosan sokba került a családnak, ezért a második évtől az Egri Jogakadémián folytatta tanulmányait. Államtudományi doktorátusát Pécsett szerezte meg 1935-ben. Az egri Városházán helyezkedett el köztisztviselőként. Egri hivatalnokoskodása idején, 1939 végén munkaköri feladatai közé tartozik, hogy a több száz, Egerbe érkezett lengyel menekült ellátmányáról gondoskodjon.

Gimnazistaként előfizeti és megszűntéig járatja a Nyugatot, ebből tájékozódik a kortárs irodalomról.

Az első kötet megjelenéséig fő segítőtársa Egerben Apor Elemér költő (1907–1998), aki öt évvel idősebb, kulturált irodalmár és újságíró lévén, sokat segített a diákköltőnek a verstani alapok megszerzésében. Kálnoky idős korában felidézi, hogy első kötete számos helyen őrzi Apor javaslatait. Kapcsolatuk a költő Budapestre költözésével sem szakadt meg. Apor tizenhárom évvel túlélte őt.

Kálnoky a Nyugat „harmadik nemzedékéhez” számít, noha első kötete, Az árnyak kertje 1939-ben jelent meg a Magyar Élet kiadásában; nemzedéktársai közül ekkorra már többnek két-három kötete is megjelent.

A Nyugat két ízben, majd a Magyar Csillag folyamatosan közli verseit. A Nyugatba beküldött Egy modern zsarnokra című Hitler-ellenes versét azért kapja vissza Babitstól, mert az idős mester félti a fiatal költőt a várható következményektől.

1941-ben állást kap a Belügyminisztériumban. A fővárosba költözik, így közelebb kerül az irodalmi központhoz. 1942-ben régi eredetű tüdőtuberkulózisa elhatalmasodik, bordaműtétet végeznek rajta, melynek következtében légzőfelületének több mint a felét elveszti. Szanatóriumi elégia című nagyívű verskompozícióját, sokáig legsikeresebb versét a Magyar Csillag közli.

Katonáskodnia orvosi okból nem kell. A Belügyminisztérium tisztviselőjeként igazolásokkal támogatja az üldözötteket. Erről tanúskodik . 1945. szeptember 22-én Egerben feleségül vette Marosfalvi Erzsébet Jolánt.

A háború után apját letartóztatják. Ítélet nélkül tartják fogságban az egri kazamatákból kialakított börtönben. Konkrét vád, per, ítélet és felmentés nélkül engedik szabadon a megrokkant, megvakult idős embert, aki két év múlva meg is hal. (Erre utal a Jegyzetek a pokolban című vers 5. szakasza.)

A koalíciós években főleg a Kéry László, majd Kolozsvári Grandpierre Emil szerkesztésében megjelenő folyóirat, a Magyarok, két ízben a az Újhold közli verseit. 1949-től azonban csaknem nyolc évig nem jelenhetnek meg versei, csak műfordításai. Az igazolóbizottság feddhetetlennek ítéli, de a Belügyminisztériumban csupán könyvtárosként folytathatja munkáját, majd innen is elbocsátják. 1954-ben lektori állást kap a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Három évvel később a szabad pályát választja, s műfordítóként tartja fenn magát és édesanyját. Első házassága a negyvenes évek vége felé rövid ideig tart, válással végződik.

Fordítói munkássága 1943-as Verlaine-átültetéseivel indul. 1953-ban lefordítja Goethe Faustja II. részét. Munkáját elismerés fogadja.

Második kötete, a Lázas csillagon 1957-ben jelenik meg Válogatott versek alcímmel, holott csak Az árnyak kertje óta írt versei szerepelnek benne erősen megrostálva. Visszatér az irodalmi életbe, ám A kegyelet oltárán című verse miatt, mely 1960-ban jelenik meg az ÉS-ben, súlyos támadások érik. Ismét évekre elhallgat.

Előbb műfordítóként kezdik elismerni: 1963-ban József Attila-díjat kap. XIX. Henrik című műfordítás-paródiája nagy sikert arat, a Vidám Színpadon is előadják. 1970-ben megjelent újabb kötete, a Lángok árnyékában kedvező fogadtatásával – főleg Vas István pályakép-szerű kritikáját, a Gyógyító pesszimizmust követően – új korszak köszönt rá. Versei folyamatosan megjelennek, egymást követik kötetei. 1970-ben De profundis című versét Robert Graves-díjjal jutalmazzák, majd 1972-ben – most már költészetét is elismerve – másodszor is elnyeri a József Attia-díjat.

Édesanyja halála után, a hatvanas évek végén nősül meg másodszor. Házassága harmonikus. Utolsó másfél évtizedében felhagy a műfordítással. A folyamatos szívelégtelenséggel küzdve is megújulásra képes, termékeny költőnek bizonyul. Különösen a Homálynoky Szaniszló nevű alteregója nevében és az Egy magánzó emlékiratai címmel írt, humorral fűszerezett önéletrajzi jellegű versei hoznak számára sikert. 1979-ben már fölterjesztették a Kossuth-díjra, de egy tiltakozó nyilatkozat aláírása miatt nevét törölték a díjra javasoltak közül.

1985. július 30-án halt meg a budakeszi Tüdőszanatóriumban. Halála után két évvel posztumusz Déry Tibor-díjjal ismerték el munkásságát. Posztumusz Kossuth-díjban nem részesítették, noha 1993-ban erre az Írószövetség két vezetője és egy szakértő tagja szabályszerű javaslatot nyújtott be