Eger város régi zászlója?
SUGÁR ISTVÁN írása 1976-ban.
Az Agria 75 kulturális programja alkalmából egyre több piros-kék színű kis zászlót lenget városszerte a meleg nyári szél. Joggal, hiszen a városi tanács ebben az esztendőben határozatilag rögzítette a zászlók színét, mintegy szentesítve a nemes hagyományt A XX. század első évtizedeiből fennmaradt zászlók valóban ilyen színű textilanyagból készültek. Felmerül azonban a jogosan kíváncsi kérdés: Honnan és mely korból erednek Eger városa zászlójának színei? A beható kutatás meglehetősen érdekes eredményre vezetett már eddig is. Előkerült egy 1730-as évekből származó irat, mely arról vall, hogy a városi magisztrátus urai akkor vörös színű anyagból készíttették el zászlójukat, melynek a közepére hímezték bele, illetve pingálták a város egyszarvúval ékes címerét. Ezek szerint tehát a XVIII. században a városi zászló színe vörös volt. Mikor merült tel tehát a piros és kék szín? Az eddigi kutatások arra utalnak, hogy ez Szederkényi Nándor levéltári kutatásaira vezethető vissza, ő ugyanis a megye történetének monográfikus jellegű megírása előtt igen beható kutatásokat végzett a Nemzeti Múzeum levéltári anyagában, s többi között, — Gyárfás István után másodiknak, — igen behatóan áttanulmányozta a fennmaradt egri várszámadások köteteit, kivált a Dobó-korszak köteteit. Ezekben olvasható az a feljegyzés, hogy az ostrom előtt a várkapitány piros és kék színű textíliát vásároltatott a vár zászlói részére. Szederkényinek a megállapítása a maga korában valóban újszerű volt. S valóban a múlt század végétől találhatunk egyértelműen konkrét adatokat arra, hogy ettől kezdődően a város már ilyen színű zászlókat készíttetett. Az első ilyen városi lobogó elkészítésének az időpontját pillanatnyilag még nem ismerjük. De vajon miért használt Dobó István a vár falain piros és kék színű zászlókat? Semmi esetre sem azért, mivel azok már akkor is a város színei lettek volna. Ellenben az egri püspök, Eger földesura és elsősorban is az egri vár birtokosa: Oláh Miklós családi címerének két domináns színe volt a vörös és a kék. Egyébként ez logikus és kézzelfogható is, ugyanis a várakon általánosságban mindig birtokosuk zászlója szokott lengeni. Márpedig ő, mint az egri püspökség feje, a II. Ferdinánddal kötött szerződés értelmében csak a birtokokat, közte a várat is használatra adta át a kincstárnak, de nem tulajdonjogilag! Hogy valóban a piros és a kék színű egri várbeli lobogók Oláh Miklós püspök személyéhez kötődnek, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egri egyházfői székétől való megválás után a vár már nem az ő családi színeit használta zászlóin. Bornemissza Gergely várkapitány már piros, fehér és zöld színű textilanyagokat vásároltatott a vár zászlói részére. Mindenképpen nemes hagyományok tovább folytatója korunk, amikor az országra tört hódító ellenség felett diadalt aratott 1552. esztendő egri hőseinek zászlóját a magáénak vallja.
