Az Eszterházy-hintók mestere!

Krajczár Imre írása 1963-ból!

Valami furcsa, feudális régiség, patina árad ebből a szóból: Eszterházy-hintó. Az Eszterházy-hintóról a legrégibb lexikonok is beszélnek, a legjobb márkák társaságában, s pia már csak a legöregebb mesterek tudják, hogyan is készítették — annak idején. Az egyik „legöregebb mester”, aki akkor — annak idején — kapta meg a segédlevelet, amikor az Eszterházy- hintókra a „nőhajtású” kocsikra, a „Mylordokra” egy egész iparág jövedelmező iparág épült: Orosz Sándor egri kocsi és kerékgyártó. Műhelye az Almagyar utca elején van, a posta mellett. A cégtáblát a kapura erősítette, házat, épületet nem látni mögötte, áki nem figyeli napról napra, hogy a mester úr fél hét és hét óra között megérkezik, kinyitja a kaput. Azt hiszi, a cégér véletlenül van a deszkakerítésen, ottfelejtették. Csak az ismerősök, a régi és mai megrendelők, s vevők tudják, hogy a „cégtáblás udvar” mélyén gépekkel felszerelt műhely várja őket, és az Eszterházy-hintók, a különleges kocsikerekek készítője; a mester.

A műhelyépület belülről csupa régiség, archaitás, vaskos boltívek hajlatait festette feketére a kályha résein kicsapódó füst. A műhely közepén félig kész hintó „ül” a bakon. A Nagy József Tsz. rendelte, nekik csinálom. De a kovácsok olyan lassan, késedelmesen rakták fel rá a vasalást, hogy talán ítéletnapig sem készül él. Az én munkám már befejeződött Negyvenöt után ők csináltatnak először hintót. Csinos, törékeny vázú alkotmány olyan, mint egy túlméretezett ékszer. Így festetten ül, pácolatlanul is jól mutat. Nem is kerül rá festék, lakkozzák csak. Tudja, most mindenben divatosak a natúr színek.

— Mikor csinálta az első hintót? — Az elsőt? — töpreng! De reménytelen dolog megtudni, az évszámokkal hadilábon áll, nem emlékszik rájuk. Nyolcvanhárom éves, volt mit elfelejtenie. Az első világháborúban végigjárta Európa harctereit, operálták is a fronton. Azt sem tudja hányban volt. A felesége, aki ebben a pillanatban lép be, kisegíti! Talán 1905-ben, igen, akkor volt, egészen jól emlékszem, akkor már kiszolgáltad a katonaidőt.

— Azóta vajon hány hintó került ki a keze alól? Saccolgat!

— Ha minden évben csak egyet állítottam is össze, az összesen ötvenhét. Nem, ne számítsa le az elmúlt tizennyolc esztendőt, ledolgoztam én azt már előre, hiszen volt olyan év is, amikor tízet is készítettem, és csináltam én negyvenöt után is, de azokat már régebben rendelték. De most látja kérem, nyeleket, küllőket, méhészfelszereléseket is eszkábálok. Nem kell már a kocsi, a fakerék senkinek sem. A gumi kiütött bennünket a nyeregből. A gumikerék, az autó, a motorbicikli lehengerelte a kerék és kocsigyártókat. Ezen a Sandlauferen csodálkozik, meg a másik két vázon? Két évtizede — két rendelés. De tudja, mikor csináltam én ezeket a rámákat? Húsz évvel ezelőtt. Addig álltak, száradtak a műhelyben. A kerekek is — azokat is eladtam már — évekig várták a vevőt. Látszik is rajtuk az évekig tartó, egyenletes száradás: a szilfaagyakon még mutatóban sincs egyetlen repedés se, a küllők úgy állnak a talpak alatt, mintha csavarok szorítanák.

— Öreg ez a szakma, mint én magam is — nem ebbe a világba való.

— Öreg?

Mozgása friss, eleven, csak az emlékezete hagyja néha cserben. De nem is akar megbarátkozni a könyörtelen évekkel: mintha a cégtáblára is csak véletlenül került volna az „id” a dédunokáját is megkérte, ne szólítsa őt dédnagyapának, csak nagyapának.

— Nyugdíj?

— Itt van az — mutatja két kezét. Valamikor nagyon régen fizettem valami biztosítást, talán nyugdíjbiztosítás lehetett, és huszonhárom év után kaptam harmincöt koronát. A kovácssegéd barátom is így járt. Egy este elsöröztük az egészet a Zöld Hordóban.

— Nyugdíj! Ha most lennék fiatal, vagy csak fiatalabb, akkor én alakítanám meg a ktsz-t. De most? Belépni? Ugyan kérem, mit keresnék én ott, az éveimmel, mondja. De nem szívesen időzik az éveknél, s meséim kezd a régi és a mostani vevőkről.

— Tudja, a múltkor is megáll az utcán, a kapum előtt egy drótozott, toldozott hintó, az imádság tartotta össze a repedezett deszkákat. Egy jóvágású fiatalember, egy idősebb férfi, egy nagyon csinos hölgy ülnek hátul, s egy öreg meg elől, a bakon. Hogyan ülhet ennyi fiatalság, szépség, erő erre a rozoga kordélyra, — rontok nekik, de a fiatalokat nem nagyon zavarta az egész, az egyik, csakhogy valamit mondjon, talán azért megjegyezte, nincs keret. De az idősebbik még visszajött az utcáról — Azért megpróbálunk valamit csinálni azzal a kerettel.

Ha tényleg „megpróbáljuk”, akkor az idén három hintó is elkészül, mert ezen kívül már „foglaltak” azok a vázak is, amelyek most az ablak mellett lapulnak, nekitámasztva a falnak.

Úgy látszik, a gumikerék mégse hengerel olyan gyorsan, hogy az Eszterházy-hintók mestere munka és megrendelők nélkül maradjon.

(a fotó, illusztráció)