Kik voltak a keresztes bestyék?

Dr. Kapor Elemér írása 1976-ból

Elöljáróban annyit, hogy a bestye szó a latin bestia szó magyar ízű változata, s annyit jelent, mint állat, vadállat. A magyar változat mérhetetlen megvetést s talán visszafojtott vagy feloldott félelmet is hordoz kiejtésében, attól függően, kit hogyan illetnek, vagy köpnek szembe vele. Bár kapnak belőle a gyengébb nem képviselői is, tréfás bókként, vagy keserű elismerésül a leigázott férfiak részéről. A keresztes bestye kifejezés a török világba viszi az olvasót, a XVI. század végére, a XVII. század elejére, amikor a török már kissé törte a magyar nyelvet. A törökök a fogságból kiváltott foglyokat tisztelték így, azokat a foglyokat persze, akiket a kiváltásukra alakult trinitárius szerzetesek szabadítottak ki az ozmán rabságból. Ezek viseltek piros és kék keresztet ruhájukon. Mert voltak ezerszám egyéni üzletek, csereügyletek is. A szentháromságról nevezett szerzetesrendet (trinitas latin szó, szentháromságot jelent, a katolikus hitben az atya, fiú és szentlélek együttes jelenlétét) a középkorban, a keresztes háborúk idején a keleti pogányok rabságába esett keresztény katonák kiszabadításának gondolata hívta életre. Később, a török háborúk idején feléledt a rend tevékenysége. tagjai sűrűn jártak Törökországba, fizették a kialkudott váltságdíjakat s hozták a foglyokat. A magyar foglyok Francia és Németországon keresztül jöttek haza szekereken, vagy gyalogszerrel. A rend tagjai fehér papi köntöst, reverendát viseltek, amelyen piros és kék kereszt volt látható. Ez a magyarázata a foglyok ruháján elhelyezett jelnek. Az átvonuló magyar foglyok gyakran szerepelnek a nyugati városok jegyzőkönyveiben. Kivált Nürnberg városa kísérte különös figyelemmel a magyar foglyok sorsát és jelentős anyagi támogatásban részesítette őket. 1602-ben például megemlítik a nürnbergi jegyzőkönyvek, hogy tizenhét magyar vitéz érkezett a városba, akiket a francia szerzetesek váltottak ki. A városi tanács egyhavi zsoldot fizetett ki nekik. Közöttük egri vitézek is voltak. Érdemes eltűnődni ezen a szinte megmagyarázhatatlan bőkezűségen. A XVI—XVII. századokban a német városok közül a mesterdalnokok és háborús bűnperek városa tartotta a legszorosabb kapcsolatot Magyarországgal. Iparcikkek és mezőgazdasági áruk tették szorossá ezt a kapcsolatot, annyira, hogy a török háborúk magyar győzelmeit harangzúgással és istentiszteletekkel ünnepelték meg a nürnbergiek. De volt még egy körülmény, amely-még érthetőbbé teszi ezt a különleges áldozatkészséget. Kissé sötét körülmény, de fel kell rá figyelni, bár az élet egész más területén jelentkezik. Az osztrák és német városok népe azokban a századokban hízott magyar marhák húsával élt. Legtöbb marhát a bécsi hetivásárokra hajtottak fel, sokszor 10 — 20 ezer darabot egyszerre. Ezek után harmincadot kellett fizetni, ami igen komoly összeget jelentett. Volt olyan marhakereskedő (tőzsér), aki 12 ezer forintot is fizetett egy évben. Divatba jött tehát a marhacsempészet. Erdőkön, hegyeken, úttalan utakon hajtották a hízott ökröket, úsztatták át a Dunán, vagy terelték a Morva folyó mentén. Ezerszám csempészték ki az állatokat, hiszen adó és vám nélkül olcsóbban lehetett adni a húst, ki kellett hát kerülni a vámhelyeket. A bécsi közös pénzügyi levéltárban őrzött iratok a csempészek között az első helyen éppen a nürnbergieket említik, sőt azt is megjegyzik, hogy nyers ökörbőrökben ezüstöt vittek ki az országból. Így hát a nürnbergiek megkeresték bőven a magyar foglyoknak fizetett zsoldot. Akik néhány perccel előadás előtt érkeznek az egri Bródy moziba, különös élménynek lehetnek befogadót, ha odafigyelnek az építészeti formák nyelvére. Ez a mozi volt egykor a trinitáriusok egri temploma. A falakon nyoma sincs festéknek, legfeljebb néhány oltárfülke halvány rózsaszín márványkerete világlik gyöngéden elő. Nincs semmi jellegzetes stílusjegy, csavart oszlopok, kagylóhéj díszek, csak a pillérfők, párkányok éleinek zegzugos vonalai képviselik a barokk nyugtalanságot, de azokba aztán belekáprázik a szem. Kár, hogy a jobb hangzás miatt le kellett födni a merészen ívelő boltozatokat, s így nem lehet látni, mennyit és hogyan ölel ki a térből a magasba vesző mennyezet, legfeljebb a kórus magassága ad fogalmat róla, ahonnan most a vetítőgép pásztája sugárzik a mozivászonra. Ez a templom és ezek a „fehér barátok” kétszázhatvan évvel ezelőtt Eger életének darabjai voltak. A rendet II. Rákóczi Ferenc hívta be Magyarországba, még 1694-ben, Sárospatakra, Egerben 1717-ben telepedtek le. Először a rendházat építették fel, ez volt a második világháború előtt a „Rossztemplom kaszárnya”. 1748-ban történt meg a templom alapkőletétele, egy kicsiny kápolna helyén. 1763-ban leégett a rendház is, templom is, de a szerzetesek újjáépítették. Közben az idők múltak, s a rend célja elenyészett. A török háborúk foglyai vagy kiszabadultak, vagy meghaltak, vagy törökké lettek, fogolyszabadításról már nem esett szó, s a bécsi levéltár adatai szerint a trinitáriusok keleti kapcsolataikat gyarmatáru-kereskedésre használták fel. II. József császár feloszlatta a rendet, rendelkezése 1784-ben érkezett meg Egerbe. Másnap megjelent a konventben Markhot Ferenc, Heves vármegye tisztiorvosa, hogy a távozók egészségi állapotát megvizsgálja. Tizenegy pátert és négy frátert talált. 1786. július13-án, pontosan százkilencven évvel ezelőtt „kótyavetyére bocsátották” az egri sóhivatalban a rendház és templom ingóságait, majd 1805-ben meghirdették az épületekre az árverést, s mert senki sem jelentkezett, a katonai kincstár a templomot raktárrá, a rendházat laktanyává alakította át. Még egyszer használták templomként, a székesegyház építése idején. Itt tartotta híres-nevezetes esküvőjét Marco Casagrande, a főszékesegyház előtti tér, s a főoltár hatalmas szobrainak olasz szobrászművésze Kovács Marival, Pyrker érsek udvari szabójának lányával. Ezután ismét átvette a kincstár. A második világháborúban a templomraktár kiégett, találatok érték a rendházat, helyére modern iskola épült a volt templom helyiségében előbb a színház tartotta előadásait, majd a Mokép nyitotta meg benne a Bródy mozit. Talán nem volt haszontalan megismerni ennyit a régi világból.