Megyeháza tömlöcében

Sugár István írása 1975-ből

A megyeháza. udvarának keleti oldalán emelkedő szép barokk épület Heves és Külső Szolnok Törvényesen Egyesült vármegyék börtönéül szolgált. Az eredetileg két emeletes épületet éppen 210 esztendővel ennek előtte fejezték be, s oda a rabokat a megye régi tömlöcéből, a mai Tárkányi Béla utca 3. számú házból 1766. június 22-én szállították át. A háromszintes (pince, első és második emelet) börtönépület azonban a XIX. sz. első negyede táján szűknek bizonyult és arra 1838—39-ben megépült a második emelet. — A hajdani börtön ma igen nemes célt szolgál: Heves megye Levéltárának nyújt otthont. A városunkba látogató idegenek mindig illő borzalommal szemlélik meg a műemléképületét. De most fordítsunk hátat e jelennek és fennmaradt ihatok segítségével idézzük fel a vármegyei tömlöc eredeti képét, s a benne őrzött rabok életét. Egy, az 1850-es évekből fennmaradt hivatalos kimutatásból tudjuk, hogy az egyes börtönszobákat „háziaknak nevezték, sőt mindegyiknek még külön-külön nevet is adtak, így megkülönböztettek kályhás házat, kis és nagyköves házat, nagy deszkás házat, ponyva házat, Körmöndi házat, új belső és új külső házat stb. A porkoláb az „öreg lakóház”-ban tanyázott, de volt az épületben még az őrök számára „szolgálattevő ház”, valamint „vízhordó ház” is. Az egyes helyiségeket beszámozták, s az ajtó fölé pingálták fekete föstékkel a numerust. Az épület legutóbbi tatarozása során elő is került a „kályhás ház” kőkeretére festett szám. A helyiségben ma egyébként iroda van. De börtönről lévén szó, az épület leltárából kiderült, hogy a 145 darab „lábvas”-at és 8 darab „keresztvas”- at a „rabra való vastartó kamarába őrizték. S nézzünk most körül a börtönszobában — milyen is volt a „berendezés”-e? Fekvőhelyül a „priccs, a fekvő pad” szolgált, benne szalmazsákkal, szalmával töltött párnával és pokróccal. Szék, lóca, vagy asztal nem volt egy helyiségben sem! Az ajtó mellett egy-egy „víztartó cseber” állott, a „mosdó, dézsa, a safri” mellett. A felszerelés sorában tartották nyilván a „bádog csajká”-kát, de kanálról nem szól a gondos összeírás. Az épületben korábban gyertyával világítottak, a más megyei börtönök példátja nyo án — gazdaságossági okokból — az 1850-es években rátértek az olajjal való világításra, A tömlöc föld fölötti helyiségeiről egy II. József kori vizsgálat megállapította, hogy azok egészségesek, szárazok, levegősek — s ezek a börtönszobák valóban ritkaságszámba mentek abban a korban. De a talajba süllyesztett föld alatti cellákról ez már nem igen mondható el. Egy 1850-es évekből fennmaradt jelentésből kiderül, hogy ott a rossz csatornázás miatt bokáig állott a víz, s oda embert vinni nem is lehetett. A befogott rabok foglalkoztatása mindig gondot okozott a vármegyei közigazgatás és bíráskodás urainak. 1832-ben fel is építették a városháza telke mellé a„selyemgombolyító ház”-at, mely ma átépítettem, (emeltre húzottan), a megyei tanács ipari osztályának és a garázsoknak ad helyet. Később, amikor a tömlöc bővítése szükségessé vált, akkor egy posztógyártó üzemet terveztek létesíteni, melyből azonban nem lett semmi. Egy páratlanul ritka számadásra bukkantam kutatásaim során. Előkerült az 1850-es évekből a rabok heti „koszt-listá”-ja is. Lássuk hát: mit is kaptak enni a csendbiztosok és pandúrok segítségével elfogott kissebb-nagyobb bűnösök. A számadásból kiderül, hogy csak ebéd járt a raboknak, mert sem vacsora, sem reggeli az elszámolásban nem szerepel, íme az egri „rabkoszt": Hétfőn, hagymával és paprikával ízesített köménymagleves mellett a „vastag étel” ecetes lencsefőzelék volt. Kedden kenyérlevest mértek, melyet csekélyke marhamájjal és zöldséggel próbáltak feljavítani. A számottevőbb harapnivaló: majoránnás, ecetes krumplifőzelék volt. Szerdán ismét rántott köménymag leves volt „a menü”, borecetes babfőzelékkel. Csütörtökön marhahúsleves mellé káposztafőzeléket kaptak a rabok. Egy-egy rab részére ekkor 7 deka hús jutott. Pénteken szigorú böjtön tartották a gonosztevőket! A köménymagleves mellett csak valaminő „gombóc”-ot adtak, melyet kevés zsemlyéből, lisztből és hagymából készítettek. Szombaton ismét kenyérleves járta, mely mellett a „vastag étel” borsófőzelék volt. Vasárnap a húslevest már fejenként 13 dekányi marhahúsból főzték, kevés zöldséggel és paprikával ízesítve — mellé pedig káposzta járt. — Kenyérből napi 90 deka volt az adag. (!) A vármegye részére igen tekintélyes költséggel járt a börtön fenntartása. Száztíz esztendővel ennek előtte 250 rabbal számolván évente 15 ezer forintra rúgtak a költségek! Az évi gyógykezelésre átlagban 400 forintot költöttek — temetésre pedig 50-et. Nagy gondot viseltek „a rabok lelki oktatásá”-ra. Nemcsak a katolikusoknak, de a kálvinistáknak is kápolnájuk volt az épületben. Egy minorita páter, meg a maklári református tiszteletes foglalkozott az egri fogház foglyaival. Tömlőcről és rabokról lévén szó, nem hagyhatjuk említés nélkül a vármegyei hóhér személyét sem, aki nem az épületben lakott. A részére a vár alatt, a mai Pallos utcában volt lakóháza a megyének. Az egri hóhérnak az 1700-as évek utolján olyan jó híre-neve volt, hogy gyorsan járó, ügyes keze miatt még Pestre és Budára is el-elhívták. Máskor meg, ha éppen üresedésen volt az egri bakó tisztség, akkor valamelyik szomszéd vármegyétől „kérték kölcsön” egy-egy ítéletvégrehajtás erejéig. Keresett volt az egri hóhéri „státus”. Egy 1838-ból fennmaradt levél szerint Volstreicher Leopold (Lipót) váci hóhér megpályázta az egri állást, mivel — mint írja — „lakó Városomban mesterségem annyira megcsökkent, hogy itt korábbi maradásom a végső kipusztulás nélkül lehetetlen!” Kérelmét azzal indokolja, hogy „a Tekintetes Nemes Heves Vármegye már több ízben a halálos ítéleteknek végrehajtására alkalmazott, ennél fogva a legmélyebb alázatossággal vagyok bátor a Tekintetes Nemes Vármegye előtt az eránt esedezni, hogy kegyességét reám kiterjesztvén, megyebéli halálos ítéletek végrehajtójának kegyesen kinevezni méltóztasson . . . ” Volstreicher uramnak azonban nem sikerült Egerbe jutnia, mert — miként kérvényére gondosan rávezették — „másik fogadtatott”. A vármegyei tömlőében elviselt életről élethű képet fest 1775-ben egy felsőtárkányi férfi, aki imigyen ír: „Mióta a Nemes Bírák Kegyes ítélete nyomán szenvedem az egri tömlöcöt, minden ruhám lerongyolódott és lerohadt rólam, úgy, hogy amikor az ebédet kapom tenyeremmel kell eltakarnom szem érmemet. A férgek is annyira belém estek, hogy sem éjjelem, sem nappalom kínzó csípésik miatt. E szép barokk műemlék — Gerl Mátyás alkotása —, mai csodálói, hej, gondolnak-e vajon e szerencsétlenek sorsára, akiket a tömlőcébe vetett végzetük..,

Megyeház tömlöce