A legöregebb egri borbélymester!

Eger, 1958. február 1.

A legtöbb ember álma, elérni, amit Szentpéteri János elért. Ne gondoljon itt senki hatalmas gazdagságra, Moszkvics autóra, vagy 5 találatos lottószelvényre, hisz akik Szentpéteri bácsit, Eger legöregebb borbélymesterét ismerik, tudják, hogy egy állandó, munkában eltöltött élet után nem épített emeletes sarokházat, nem rendelkezik hatalmas bankbetéttel, mégis többet ért el, mint a legtöbb ember. Ez pedig így kimondva talán nem is látszik olyan soknak, mert csak annyi, hogy ma, 78 éves korában is egészségesen, megelégedetten dolgozik Jókai utcai műhelyében. Szinte hihetetlennek hallatszik, és sokan kételkednek is benne. Nem is olyan régen egy orvos kereste fel a műhelyt és valószínű, nagy belső izgalommal, de leült az öreg tükörrel szemben és borotválkozást kért. Mindezt csak azért, hogy megállapítsa, vajon nem remeg-e az öreg kezében a borotva. És a jól elvégzett borotválás után csodálkozva állapította meg: a 78 éves Szentpéteri bácsi ma is borotvál úgy, mint akármelyik fiatal. Beültem az öreg műhelybe, ahol 1932 óta igazgatja a bálba készülő legények haját, távolítja el a felesleges szőrzetet, vagy éppen hegyesre bodorítja a kackiás bajuszt. Azelőtt a Jókai utca másik oldalán volt az üzlete, még előbb a Csiky Sándor utcában. 1891 óta űzi mesterségét, tehát még akorban kezdte, amikor legtöbb olvasónk, de e sorok írójának még a szülei sem éltek. A borbélyműhelyeknek ma is érdekes hangulata van. Várakozás közben itt tárgyalják meg a napi eseményeket, az üzlet néha nagy politikai viták színhelye, máskor pedig sportdrukkerek folytatnak hosszas szócsatákat csapatuk erényeiről, vagy hibáiról. Megfordul itt mindenfajta ember, szegény és gazdag, korra és elvre való tekintet nélkül. A borbély pedig hallja a vitákat, megismeri az embereket. Mennyi mindent láthatott és hallhatott Szentpéteri bácsi az eltelt 67 év alatt? Hány ember szakállát borotválhatta le, hány emberre segíthette fel a kabátot és milyen mennyiségre gyűlne fel az általa levágott haj? Ki tudja? Az üzlet ma is úgy néz ki, mint a múlt egy itt felejtett darabja. Nyoma sincs benne a mai fodrászüzemek cifrálkodásának. Mindent a szigorú célszerűség és puritán egyszerűség jellem ez itt. A bolt felett pedig ott nyiszogtatja a szél a régi céhmesterek elmaradhatatlan jelvényét, a réztányért. Szentpéteri bácsi fürge kézzel borotvál. Hosszú és dús hófehér haja néha homlokába hullik, ilyenkor fiatalosan löki hátra. Fürge léptekkel megy a külön kis elkerített részbe, ahol megfeni a borotvát, majd szakavatott mozdulatokkal és nagy figyelemmel nekikezd a munkának. A vendég — egy öreg nagybajuszú piros arcú magyar —, 1918 óta látogatja Szentpéteri bátyám műhelyét. A másik vendég, aki türelmesen ül a széken, egy Öreg tanár, aki a mestert Szentpéteri uramnak szólítja, éppúgy, mint ezelőtt néhány évtizeddel is. Szentpéteri bácsi közben elkészül régi vendégeivel, Kovács Bélával, már csak a bajusz megpedrése és a haj megfésülése van hátra. Majd fürgén felsegíti a kabátot és az ajtóhoz kíséri a vendéget. Éppúgy mint régen, amikor ez még divat volt, így teszi, mert így szokta meg, annak ellenére, hogy a két öreg tegező viszonyban van egymással. — Tessék tanár úr — int a következő vendég felé, de az tiltakozik: — A fiatalember előbb itt volt — mutat udvariasan rám. Mikor megtudja, hogy én nem borotválkozni jöttem, mentegetőzik. — Tetszik tudni, a mai fiatalok mindig sietnek. Mi pedig már ráérünk. Igaz-e Szentpéteri uram? Szentpéteri bácsi helyeslő egyetértéssel borítja a nyakába a tiszta fehér kendőt és kezdetét veszi újra a megszokott művelet. Mintha egy múltszázadban lejátszódó filmet látnék, olyan itt a hangulat. Amikor pályáját elkezdte, 12 borbélymester működött Egerben, de talán a leghíresebb az ő tanító mestere, Generál Rudolf mesteruram volt, aki a borbélymesterségen kívül a sebészethez is értett. Szentpéteri bácsi is eltanult tőle egyet mást és hozzá is jártak az emberek nemcsak borotválkozni, hanem köpölöztetni, fogat húzatni, eret vágatni, vagy éppen krisztéroztatni. Sok vendég járt hozzám, de aztán az orvosok betiltották, a köpölözést és foghúzást. Mit tehettem? Megtanítottam a foghúzásra a Kínába induló barátokat és a felszerelést is nekik adtam. A köpölöző gépem ma az egri múzeumban van, csak ezeket a kis vérfelfogó edényeket tartottam meg emlékbe — mutat néhány kis üveget. Persze vendégei nehezen törődtek bele a szigorú orvosi utasításba és még sokáig keresték a mestert, hogy enyhítsen kínjaikon. Az utolsó ilyen ragaszkodó vendég — egy öreg egri parasztember — ezelőtt három évvel még a Szentpéteri uramhoz jött természetesen, — miután a mester törvénytisztelő ember — hiába. Ma tehát már csak hajat nyír és borotvál, munka után pedig siet haza feleségéhez, akiről ma is úgy beszél, mintha fiatal házasok lennének. A felette elhaladt 78 esztendő nem viselte meg az idegeit, szerinte csak a mai fiatalok idegesek. Egészséges, és szelleme is fiatal maradt, nem csodálatos tehát, hogy az 54 évi kiegyensúlyozott házasélet nem koptatta el szeretetét élete párja iránt, nem úgy, mint sok mai házaspárnál, már az első évek után. Régen az újságok körkérdéseket intéztek öreg olvasóikhoz, hogy megtudják, mi a hosszú és boldog élet titka. Szentpéteri bácsi szerint ez a következő: — Soha nem ittam, nem jártam mulatozni. Egyszer — néhány évtizeddel ezelőtt — elmentünk az asszonnyal az egri Nagyliterbe. Ott egy duhaj társaság kötekedni kezdett velünk. Azóta nyilvános mulató helyen nem voltunk. Otthonülő ember voltam, szerettem a feleségemmel lenni, szerettem a munkámat. Dolgoztam is mindig, és hála istennek a betegség is elkerült. Talán ez a hosszú élethez vezető út, talán nem. De egy biztos. Érdemes követni Szentpéteri bácsit, mert ha ez az út nem is feltétlenül a hosszú élethez vezet, de ez a megelégedettség, a boldogság és a nyugalom útja. Ezt mutatja Szentpéteri János borbélymester élete!