MENÜ

Bagolyvárról találtam

A diákokon kívül iparos-kereskedő tanoncokat is sorai közé gyűjtő 212. számú Bornemissza Gergely Cserkészcsapat első alakuló összejövetelét -Greskovits Lajos, Daubner István, Erényi Márton, Mezei Sándor, Panyik János, Eperjes Sándor, Marsi László jelenlétével- 1922. augusztus 20-án tartotta. A csapat életét útjára indító avató ünnepség megrendezésére -30 cserkész fogadalom tétele mellett- az állami polgári iskola tornatermében került sor, amelyről a helyi újság 1923. március 5-i száma is beszámolt.

A csapatzászló -egyik oldalán Eger város látképe volt látható- felszentelésére 1924. június hónapban került sor. 1926-ban 20 db hangszerrel megkezdte próbáit a csapat keretében működő fúvós zenekar. A cserkészcsapat életében 1928-ban szintén jelentős esemény volt, hiszen a katolikus legényegylet földszintjén -jelenlegi Bartakovics Béla Művelődési központban- több helységből álló új otthont kapott.

A cserkészcsapat tagjai -a többi egri cserkészcsapatok tagjainak aktív segítségével- elkezdték építeni a Berva-völgyi Cserkészparkban a -jelenleg is megtalálható- kétszintes cserkészházat, amelyet elkészülte után gróf Teleki Pál főcserkész avatott fel. A megépült objektumot a II. cserkészkerület (Miskolc) illetve egri cserkészcsapatok oktatásra illetve őrsi és csapat összejövetelek megrendezésére hasznosították...

Berva völgy cserkészpark, Bagolyvár

Forrás: http://users.atw.hu/212bg/index_elemei/Page17422.htm

 

Asztali nézet