SZÁSZ IMRE EGRI ÚSZÓBAJNOK ÉLETTÖRTÉNETE

EGERTŐL SÃO PAULO-IG

PORTUGÁL, BRAZIL, OLASZ OLIMPIKONOK MAGYAR EDZŐJE

Másfél delfin szaltót akart bemutatni a római úszóstadionban, de az ugrásnál visszaesett a trambulinra, beütötte a fejét, mely két helyen betört, a felső fogsorából öt, az alsóból két foga tört ki. A baleset nagy riadalmat keltett, de annak szenvedő alanya igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a sérülése nem is annyira súlyos. Kemény, bátor, harcedzett férfi volt. Tizenöt évvel korábban, az első világháborúban elveszítette egyik szemét…

Háborús hős

Az olasz fővárosban szaltózó félszemű hadnagyot Szász Imrének hívták. Schwartz Imre néven született 1896. október 10-én Mezőkövesden, Schwartz József vendéglős és Steiner Etelka háztartásbeli gyermekeként, zsidó családba. Vezetéknevét 1918 nyarán változtatta Szászra. Egerben nőtt fel, édesapja előbb a Nemzeti szálloda és kávéház tulajdonosa volt, majd borkereskedéssel foglalkozott. Imre a tanulmányai mellett aktívan sportolt. 1913-ban részt vett az első Egerben rendezett úszóversenyen, 1913-15 között tagja volt az Egri Torna Egylet (ETE) úszógárdájának. Az első világháborúban a császári és királyi 60. gyalogezredben szolgált zászlósként. Remek úszó volt és ezt a harcok során is bizonyította: 1916 nyarán többször átúszta az erős sodrású Dnyeszter folyót. 1916. augusztus 31-én azonban orosz fogságba esett a ma Ukrajnához tartozó Halicsnál, miután a jobb szemébe csapódott egy gránátszilánk. Egy év fogság, sok nélkülözés után, 1917 szeptemberében térhetett vissza Egerbe, mint csererokkant. Az orosz fronton tanúsított hősies magatartásáért tiszti ezüst vitézségi éremmel tüntették ki és hadnagyi kinevezésben részesült. Később, 1919 februárjában ő volt az első a Magyar Népköztársaság katonái közül, aki köztársasági nagy ezüst vitézségi érmet kapott. A csehek ellen harcolva ugyanis egy vakmerő expedícióban vett részt Galgócnál. Elfogták, halálra ítélték, ám az utolsó pillanatban sikerült embereivel kitörnie.

Az egri úszósport atyja

Az egri úszósport életre hívásában, megszervezésében és fellendítésében Szász Imrének múlhatatlan érdemei vannak. Sportolóként – az ETE színeiben - elsősorban műugrásban jeleskedett, de kitűnő gyorsúszó volt, vízilabdázott is. Utóbbi kapcsán megemlítendő, hogy 1918-ban a nagy rivális Miskolc együttesét az ETE úgy győzte le 6-2-re, hogy az egriek mind a hat gólját Szász lőtte! Tagja volt az ETE futballcsapatának is. Az 1975-ben Jeruzsálemben megjelent Egri zsidók című könyvhöz külön fejezetet írt az Egri Torna Egylet történetéről, a kezdetektől az 1930-as évekig, megemlékezve az 1920-tól kizárólag zsidó sportolókat tömörítő klub egykori kiváló úszóiról és vízilabdázóiról. Az 1920-as évek második felében úszást és vízipólót egyaránt oktatott, valamint képesített vidéki vízilabda-bíróként működött. 1925-ben elhagyta Egert, Jászapátiban vállalt edzői munkát. A költözésben talán az is szerepet játszott, hogy az egri sintérek elfogták és megfojtották Lux névre hallgató, több díjat elnyert patkányfogó- és rendőrkutyáját, amely már a háborúban is hű társa volt. Jászapátin országos bajnok és rekorder úszót nevelt Fehér II Istvánból. 1928-ban visszatért egri otthonába, a Káptalan utcába, és megpróbált életet lehelni hanyatlásnak indult egykori klubjába. A következő évben Ózdra szerződött edzőnek. Innen pár hónap múlva Varsóba utazott, hogy a lengyel úszók oktatásával foglalkozzon. A lengyel úszószövetség olyan magyar úszótrénert keresett, aki nem csupán jó edző, de elsőrangú szervező is, a Nemzetközi Úszó Szövetség főtitkára, dr. Donáth Leó pedig őt ajánlotta. Fél éves lengyelországi munka után tért haza Egerbe.

Olaszország

1930 szeptemberében az olasz válogatott úszócsapat Magyarországra látogatott. Az egriek kiválósága, az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes úszó, Bárány István bemutatta Szász Imrét az olasz delegáció vezetőjének, aki azonnal állást ajánlott neki Rómában. Szász Imre nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a Los Angeles-i olimpiára készülő olasz úszókat trenírozza. 1931 márciusában utazott el Olaszországba, három hónap próbaidő után szerződést hosszabbított vele az Olasz Olimpiai Bizottság. Egyúttal a Romana Nuoto edzéseit is vezette. (Ebben a klubban kezdte az úszást egy évtizeddel később Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer.)

Szász Imre komoly megbecsülésnek örvendett Olaszországban. Munkájával annyira meg voltak elégedve, hogy kilenc év után, 1940-ben, csak a kibontakozó háború miatt kellett elhagynia az országot. Már 1931-ben elismerőleg nyilatkozott róla az Olasz Olimpiai Bizottság elnöke, az olasz király fia pedig személyesen gratulált neki az elért eredményekhez. Mussolini két fiát állítólag ő tanította úszni Rómában. 1932 elején fáradhatatlan energiával, reggeltől estig több mint nyolcvan olasz úszóval foglalkozott a Nemzeti Stadionban. Tanítványai közül a gyorsúszó Paolo Costoli bronz- és ezüstérmeket nyert Európa-bajnokságokon, az olimpián pedig elődöntőig jutott. A másik Los Angelesben induló olasz gyorsúszó, Giuseppe Perentin szintén az elődöntőben fejezte be a küzdelmeket. Szász Imrét lenyűgözte az olasz úszók fegyelmezettsége, akaratereje, kitartása, a sportolók anyagi megbecsülése és azt jósolta, „évek múlva bámulatba fogják ejteni az úszósportot” és „nem lesz olyan sportág, ahol az olaszok az élnemzetek között ne lennének.”

Bár 1932-ben lejárt a magyar tréner szerződése az Olasz Olimpiai Bizottsággal, nem maradt munka nélkül, az SS Lazio Nuoto edzője és a római úszóstadion vezetője lett. A Lazionál egy japán úszóedzővel dolgozott együtt. Két évvel később észak-olaszországi üdülőhelyre, San Remoba tette át székhelyét, ahol az U.S. Sanremese úszóinak edzéseit irányította, egyúttal kinevezték az ottani uszoda igazgatójának. Szervezett egy túrát Hódi László műugróbajnoknak a sportág olaszországi népszerűsítése érdekében San Remoba és minden nap bemondatta a rádióban, hogy aznap a magyar műugró milyen ugrásokat fog bemutatni. Olaszországi sporteseményekről Szász gyakorta tudósította a Nemzeti Sport olvasóit.

Az üldöztetés évei

1940 tavaszán hazaköltözött Egerbe. A sportegyesületek „zsidótlanítása” következtében edzői állásban nem reménykedhetett. A Széchenyi Hotelben sikerült munkát találnia, annak vendéglőjében klubhelyiséget alakított ki az Egri Torna Egylet tagjai számára. 1944-ben már első világháborús hőstette, köztársasági vitézségi érme sem tudta megóvni attól, hogy elvigyék munkaszolgálatra, hiába öregbítette hazája hírnevét közel egy évtizeden át külföldön. Előbb a szlovákiai Jolsván volt munkaszolgálatos, majd Lengyelországba került. 1944 végétől katonai szolgálatba állt, csehszlovákiai seregben harcolt a németek ellen. Időközben teljes családját elveszítette. Édesapja még 1943-ban elhunyt Egerben. Édesanyját és két testvérét, Sándort és Ilonát Auschwitzba hurcolták, harmadik testvére, az orvos Endre pedig 1945-ben, Budapest ostroma idején halt meg.

A háború után Szász - nem először - nagy erőkkel fogott hozzá a városban az úszósport újraélesztéséhez. A munka meghozta gyümölcsét: 1946 nyarán a Népsport már arról számolt be, hogy „egyetlen vidéki városban sincs olyan pezsgő úszóélet, mint Egerben.” Szászt kinevezték a Magyar Úszó Szövetség északi kerületi főtitkárának, tartalékos főhadnagyból tartalékos századossá léptették elő. 1948-ban az ifi úszókat oktatta Egerben. 1949 tavaszán hirtelen elhagyta Magyarországot, Bécsbe utazott, ahol egy évig edzősködött. 1950 augusztusában korábbi sikerei színhelyére, Olaszországba vándorolt.

Portugália

1951-ben Portugáliában vállalt munkát, a Lisszabon melletti Algésban egy patinás klub, a Sport Algés e Dafundo (SAD) úszóinak és vízilabdázóinak tréningjeit vezette. (Az egyesület vízilabda szakosztálya éppen idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.) Mivel a portugál vízilabda válogatott teljes egészében a SAD játékosaiból tevődött össze, értelemszerűen Szász Imre volt, aki felkészítette a csapatot az 1952-es helsinki olimpiára. Nem volt könnyű helyzetben. Az együttesben többnyire idős játékosok kaptak helyet, hárman közülük a harmincon is túl voltak, amikor Helsinkiben vízbe szálltak - Armando Moutinho volt a korelnök, a maga 37 évével.

A keret két legfiatalabb tagja úszószámokban is rajthoz állt az olimpián. Az úszó és vízilabdázó olimpikon, Fernando Madeira emlékei szerint Szász egyik szokása az volt, hogy „őrülten sípolt”, amikor úszói a táv utolsó szakaszához értek. Valószínűleg nem gondolta, hogy a füttyszó szabályokba ütközhet. Történt, hogy 1951 augusztusában, a felkészülés jegyében, a SAD úszói kísérletet tettek addigi országos rekordok megdöntésére. Szász Imre tanítványainak öt számban sikerült új rekordokat felállítani, ám a Portugál Úszó Szövetség ezeket nem ismerte el, arra hivatkozva, hogy a magyar edző sípolt a futamok során. Szász hiába érvelt azzal, hogy a síp fontos eszköz úszói ösztönzésére.

A portugál olimpiai delegáció a Serpa Pinto óceánjáróval 1952. július 9-én indult el Lisszabonból a finn fővárosba. A hosszú, 1 hétig tartó hajóút, az edzéshiány is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az első selejtező mérkőzésen, július 25-én a portugál vízilabda válogatott nagyarányú, 10-0-s vereséget szenvedett Egyiptomtól. A meccs magyar trénerek párharca volt, az egyiptomiakat ugyanis az NSC egykori vízilabdázója, Ferenczfi Sándor irányította. A második selejtezőn a portugál válogatott Brazília legjobbjaival találkozott és szoros első félidő után végül 6-2-re kikapott, így kiesett a további küzdelmekből. A portugál vízilabda válogatott - Ausztráliával azonos eredménnyel - az utolsó előtti helyen végzett. Mindez Portugáliában hatalmas csalódást keltett, a közvélemény éles kritikával illette a csapat olimpiai szereplését. A portugál vízilabda történetének legnagyobb sikere (jelesül máig az egyetlen olimpiai részvétel) a gyenge szereplés miatt - paradox módon - egyúttal a sportág fokozatos leépüléséhez, tengődéséhez, majd több évtizedes eltűnéséhez vezetett Portugáliában.

Portugália, a SAD és Szász kapcsán érdemes még megemlékezni arról, hogy egy brazil újságcikk szerint 1957 májusában a Sport Algés e Dafundo a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, magyar szövetségi kapitány Sárkány Miklóst szerződtette edzőnek. Sárkány 1957 februárjában elhagyta Magyarországot, itthon úgy hírlett, Londonba utazik munkát vállalni. Tavasszal levelet írt egy brazíliai ismerősének, Kolos Istvánnak, amelyben jelezte, hogy örömmel dolgozna vízilabda-trénerként São Pauloban. Kolos a Paulista (São Paulo állam) Úszó Szövetségben ismertette is a levelet, de a brazil egyesületek attól tartottak, hogy a világ egyik legjobb pólóedzője túl sokba kerülne, hezitáltak, közben a portugálok viszont lecsaptak rá. Talán Szász Imre értesítette a lehetőségről korábbi portugál klubját. (Ha Sárkány dolgozott is Portugáliában, legfeljebb egy évet tölthetett ott, 1958 júliusában Németországba szerződött.)

Brazília

Talán éppen a Brazília – Portugália mérkőzést követően került Szász érintkezésbe brazilokkal, akik munkát kínáltak neki São Pauloban. A világelső magyar vízipóló képviselőit Brazíliában is szívesen látták. A Paulista Úszó Szövetség vízilabda szakosztályában már 1952 szeptemberében felvetetődött, hogy a São Pauloban élő Kolos Istvánt bízzák meg a paulista válogatott vezetésével. 1953. február 21-én pedig érkezett egy másik magyar szakember: a Conte Biancamano óceánjáró befutott Santos kikötőjébe, fedélzetén Szász Imrével. Szászt elkísérte Brazíliába felsége, a lengyelországi születésű Sofia Horowitz, akivel még a második világháború idején ismerkedett meg.

1957 márciusában Szász már – Koloshoz hasonlóan – vízilabda mérkőzést vezetett és a másodosztályú Clube de Regatas do Tietê vízilabdacsapatának edzői tisztét töltötte be. A Délamerikai Magyarság című lap 1953 júliusában arról számolt be, hogy a Chilei Úszó Szövetség a chilei úszók edzőjének szerződteti Szász Imrét, akinek már „sok francia, portugál és holland úszóbajnok köszönheti” sportsikereit. Úgy tűnik azonban, maradt Brazíliában, négy évet töltött a Tietênél, ahol úszást, vízilabdázást oktatott egészen 1957 augusztusáig. Ekkor a vezetőséggel vitába keveredve egy időre elhagyta a klubot, átszerződött a rivális Club Athletico Paulistano-hoz. Az úszás, vízilabda tanítása mellett bíráskodott műugró versenyeken, dolgozott a Paulista Úszó Szövetség tanácsadó testületében. 1959-ben újra a Tietê foglalkoztatta, ő felelt a klubnál az összes uszodai sportért, edzette a Paulista vízilabda válogatottat. A hatvanas évek elején még biztosan Brazíliában dolgozott, 1961 márciusában továbbra is a Tietê vízilabda-edzéseit irányította.

Brazíliából minden évben visszatért szabadságra Európába, időnként Magyarországra is. Figyelemmel kísérte a magyar úszásról, vízilabdáról, műugrásról szóló legfrissebb híreket és eredményeket, beleértve az ifik teljesítményét is. Túl a hatvanon sem volt rest képezni magát. 1958-ban például, amikor hazalátogatott, megnézett egy vízilabda-edzést, amelyet Sárkány Miklós tartott, Gyarmati Dezső közreműködésével.

Örömmel segített São Paulo felé kacsingató vagy oda költöző magyar sportolóknak. 1957 februárjában szenzációs hírrel rukkolt elő a brazil sajtóban. Felmerült ugyanis a lehetősége, hogy kétszeres olimpiai bajnok úszónk, Szőke Kató São Pauloban telepszik le, ahol egy nagybátyja élt. 1957 nyarán elintézte, hogy az 1956-os forradalom után Brazíliába menekült magyar hosszútávúszó Ferencz Márta a Tietêhez kerüljön. Elképzelhető, hogy abban is játszott némi szerepet, hogy a brazil vízipóló fejlődésére nagy hatást gyakorló Szabó Aladár, egy egri születésű (!) vízilabdázó Brazíliában folytassa pályafutását. (Szabó 1959 májusában érkezett Rio de Janeiroba, brazil válogatott, olimpikon lett, a brazil vízilabda legendás hőse, megkerülhetetlen figurája, akiről évekkel ezelőtt brazil dokumentumfilm is készült.)

A hatvanas évek legjobb brazil vízilabdázójának mestere

Szász Imre brazil tanítványai közül kiemelkedik Pedro Pinciroli Júnior, az 1960-as évek legjelentősebb brazil vízilabdázója, a brazil válogatott csapatkapitánya, aki két olimpián (1964 Tokió, 1968 Mexikóváros) is részt vett, 1967-ben a Pánamerikai Játékokon pedig ezüstérmet nyert csapatával és ő lett a torna gólkirálya. A C.R. Tietênél korábban több sportágat kipróbáló Pinciroli tizennégy évesen fordult a vízilabda felé. Szász Imre tanításai alapvetően meghatározták a pályafutását. Ráadásul mindazt, amit magyar mesterétől, mentorától tanult, később továbbadta szintén válogatott vízilabdázó lányának, Cristiananak.

Pedro Pinciroli Júnior visszaemlékezései szerint Szászt a Tietê csapata részéről óriási tisztelet és szeretet övezte. Amikor az ötvenes évek vége felé elküldték a klubtól - mert a vezetőség meg akarta szüntetni a hétvégi edzéseket, ő viszont tiltakozott - szolidaritásból az egész csapat követte őt új klubjához, a C.A. Paulistano-hoz.

Pedro Pinciroli Júnior lánya, Cristiana tizenöt éven át volt a brazil női válogatott kapitánya, élvonalbeli olasz csapatok játékosa, a világ hét legjobb női vízilabdázójának egyike a kilencvenes évek végén. Cristiana - édesapja közreműködésével - 2021-ben írt egy életrajzi ihletésű könyvet, „Esporte, Um Palco para a Vida” címmel, amely bepillantást enged Szász Imre edzés- és ösztönző módszereibe, motivációs technikájába is. Fiatal tanítványának, Pedro Pinciroli Júniornak többek között az 1936-os berlini olimpia egyik vízilabda-meccséről mutatott 3D-s szemüveggel nézegethető fotót, hogy felkeltse benne a tüzet, lépje át a saját határait és váljon belőle olimpikon. A Tietê uszodájában Szász előszeretettel lapozgatta és mutogatta Pincirolinak a legendás magyar vízilabdázó, edző, szövetségi kapitány Rajki Béla vízilabda-játékot bemutató, gazdagon illusztrált könyvét. Mesélt a fotókról, megmutatta, ki volt minden idők legjobbja, részletesen elmagyarázta, milyen poszton, hogyan játszott egy-egy játékos. Pinciroli megpróbálta az edzéseken mindazt tökéletesen leutánozni, amiket a fényképeken látott. Szász jelezte, hogy ezzel ugyan eléri a 40%-ot, de a 100%-hoz hiányzik még 60%. Ezért kihívta a vízből, megmutatta, hogyan, milyen magasan kell a karját tartani, milyen annak a pontos mozgása. Ezt mindaddig gyakorolták, amíg tökéletesen nem ment. Tíz-tizenöt nap múlva Szász lapozott a könyvben, a következő illusztrációhoz, fotóhoz. Egy másik jellemző gyakorlatot is jól megőrzött emlékeiben Pinciroli: labdavezetéssel kellett úsznia, átszelnie az 50 méteres medencét vasárnaponként, amikor az tele volt állandóan és kiszámíthatatlanul mozgó fürdővendégekkel, ráadásul úgy, hogy közben nem ütközhetett neki senkinek. Ritkán sikerült, ám rengeteg tapasztalatot szerzett, hogyan lehet a labdát birtokolva cikkcakkban úszni, közben egyúttal a körülötte lévőkre figyelni.

Nyugdíjas évek

Szász edzőként állítólag megfordult még Görögországban is és 1965-ben vonult nyugalomba. Nyugdíjas éveire Bécsben telepedett le és ott is halt meg 1986. január 24-én. Felesége évekkel korábban hunyt el, gyermekük nem született.