Egri Líceum építésének kezdete.

Hevesy Sándor írása 1969 decemberében

EGERBEN a tanárképző főiskola épületén egy idő óta szép és hasznos felújítási korszerűsítési munkák folynak. Sajnos, azonban az elmúlt hónapokban nemcsalt örvendetes eredmények tűntek elő az öreg Líceumon, de néhol kissé elgondolkoztató jelenségek is mutatkoztak, így legutóbb az erős, masszív falakon, boltozatokon helyenként repedések bukkantak fel, és például a díszterem padlózata alatti vonóvasak egy része — ismeretlen időben — eltört, elszakadt. Szakemberek bevonásával az ügyben most komoly vizsgálódás folyik, és ezzel remélhetőleg minden baj elkerülhető lesz. Ám addig, amíg a szakértői vélemény rendelkezésünkre fog állni, immár feltesszük magunknak a kérdést: mi lehet mindennek az oka?

A RÉGEN ELMÚLT időkben az Eger-pataknak egy hatalmas, mocsaras, vizenyős ártere volt, amely a várdomb alatti részen a mostani Széchenyi utca vonalától egészen a jelenlegi Knézich Károly, illetve Almagyar utcáig terjedt Ilyenformán mutatkozhatott még a XVI— XVII. században is Eger belső városmagja, ahol helyenként csupán a patak, és a völgyet határoló dombok vízmosásainak hordaléka alkotott kisebb szigeteket, az ingoványból itt-ott kiemelkedő zöldelő foltokkal. A völgy ezen településföldrajzi tényezői szabták meg a kezdeti városépítés helyét. Így nem véletlen, ha az első építkeznek a XI. század folyamán a várdombon, majd attól keletre a mai „Sánc” helyén, valamivel később pedig a vár alatt, a jelenlegi Május1. utca környékén történtek. A népesség gyarapodásával azonban, a tatárjárást követő békésebb években elkerülhetetlenné vált a patak nyugati, jobb partjának a beépítése is. Ha küzdelmesen bár, de fokozatosan kialakultak itt az új városrészek, így például a bennünket most érdeklő Líceum környékén a „Harangozó városrész”.

DE HÁT HOGYAN építkezhettek ezen a vizes, ingoványos területen? — vetődik fel a kérdés. Hát igen, nem volt könnyű dolog, ám mégsem lehetett megoldhatatlan! Mert mit is csináltak például a még rosszabb helyzetben levő Velencében? A régi írások szerint ott a XI. század elejéig főként egyszerű faházakat építettek. Hogy később kőházakat emelhessenek, a karszt nehezen rothadó — gazdag szurok tartalmú — fenyőiből valóságos cölöperdőt vertek az iszapon át a szilárd földig, hézagait kövekkel kitöltötték, majd boronarácsozatot tettek rá, s erre az alapra építették a falakat. Valószínű, hogy az Eger-patak árterében, is így mentek a középkorban a munkák. Amint Evlia Cselebi, török „világutazó” írta, az ozmán időkben Egerben szinte minden ház — balkáni mintára — fából készült. A város számos helyén pedig a közeli években megtaláltuk a föld mélyében az egykori utak gerendavázát, felette rőzsefonással, feltöltéssel. És a kőházak, az esetleg új mecsetek alapozása hogyan történt — erre még nincsenek pontos adataink, de a cölöpözésekre itt is gondolhatunk. A XVIII. század évtizedeiben Eger nemcsak újjászületett, de az ország egyik legnagyobb, legszebb településévé változott. A háborúk, ostromok alkalmával megsérült, leromlott épületeket lebontották, és mindenfelé új házak, építmények születtek, így keletkezhettek a mai főiskola tömbjének a helyén is újabb lakóépületek, amint ezt az 1753-ban megrajzolt Házáel Hugó-féle térkép már részletesen feltünteti. A bennünket most érdeklő területen, a főiskola-épület nyugati szárnya helyén 1748-ban még „parochiát” is létesítettek.

AZ EMLÍTETT lakótömbünkben állott házak azonban nem sokáig maradtak meg. Az 1750-es években felmerült először egy háromfakultásos akadémia, majd egy négykaros, teljes egyetem létesítésének a szándéka, és miután az akadémia, később az egyetem épülete is a mostani főiskola helyére volt elgondolva, 1762-ben már megkezdődött az ottani házak lebontása. Az egyetem terveit Gerl József — az egri megyeházát építő Gerl Mátyás unokaöccse — készítette. Gerl József a kétemeletes épület rajzait 1763 március elején mutatta be az építtető bizottságnak, ahol azok kisebb módosításokkal elfogadást nyertek. Gerl Józsefet megbízták a kivitelezéssel. Megérkezett Becsből Gerl-pallérja, a később Egerben sokat szerelő Franz József, és 1763 március havának közepén megkezdték az alapozást a kápolna alatt, és ettől nyugati irányban, a főhomlokzaton át a könyvtárig terjedő nyugati fél telekrészen. 1763 tavaszától az év végéig, Franz pallér keze alatt állandóan 30 kőműves és 80 napszámos foglalkozott az egyetem alapozásával.

ÉS ITT KÖVETKEZIK mai témánk izgalmas kérdése: milyen volt az alapozás az előzőekben ismertetett „veszedelmes” területen? Tervek erről nem maradtak, így hát csak a mostani „leletekre” támaszkodhatunk. A próbaásások megmutatták, hogy helyenként hét (!) méterre is lementek a földszinti padlóvonal alá. és ott még mindig nem találtak szilárd, teherbíró talajra. Ebben a mélységben is nagyrészt kavicsos hordalék terjeszkedik, ezért ott az alapköveket fagerenda vázra fektették. Hogy azután a gerendaváz cölöpökön nyugszik-e, ezt majd csak a későbbi vizsgálatok során fog kiderülni, mint ahogyan az is, hogy végeredményben mi okozta kétszáz évvel az építkezés után, éppen most az elmozdulásokat, repedéseket. Igen, kérdések, de reméljük hamarosan megjönnek a biztató válaszok, és a főiskola épülete — mint Eger egyik legszebb létesítménye —, ismét régi fényében fog díszelegni!

A képen Varsányi 1854-ben készült fotója