BAZILIKA HARANGJAI 1964
A galambok, csókák birodalmában.
254 lépcsőn Eger felett.
33 mázsás József harang.
Hová lett a toronyból a kürtös?
Írás 1964-ből.
Súlyosan, nehezen nyílik az ajtó. A toronyhoz vezető lépcsőket áporodott, nehéz levegő üli. Csikorog a falépcső, ahogy a nagytemplom tornyába tartunk.
Meg kell állni egy pillanatra, sok egyszerre az a száz lépcső, ami a toronyóra szerkezetéig vezet. Lentről olyan az óra, mint valami játék. Fent? Az ablakon éppen kidugom á fejemet, amikorra odaért a „kismutató”. Kis mutató!? Méter hosszú. Súlyos vas. Gyorsan vissza a toronyba!
A három zsalugáteres ablakról ugyan ki gondolná, hogy mindegyiken beférne egy 424-es mozdony? Hatalmas méretek, de kell ez, hiszen a mostan legnagyobb harang, a József is 33 mázsa. A templom büszkeségét, a 45 mázsás Mihály harangot a németek dobták le a toronyból. Elvitték. Zengő hangjára még sokan emlékeznek, sokszor még negyedóráig is a levegőben rezgeti visszhangja.
Pontosan fél tizenkettő. A legkisebb harang, a János, megszólal. Hatalmas kalapács koppan Írja a „felet”. Belerezdül a falépcsők sora. Ijedt galambok, csókák rebbennek szét, de csak a párkányig, hiszen itt fészkelnék, megszokták a rezgéseket. Megkerüljük a Mihály harang másfél mázsás nyelvét — ez itt maradt emlékeztetőnek — s hamarosan fenn vagyunk 52 méter magasban, a torony erkélyén.
Milyen szép innen a város! Nem látszanak a „sebei”, csak a csodálatosan szép zöld facsoportok, a megfiatalított külsejű házak. Milyen jó ez a madártávlat! Csupa szépség, mintha nem is a megszokottat, a mindennap látottat figyelné ily magasból az ember.
A toronyszobában nevek sorakoznak. Mind így kezdődik: itt jártunk, ekkor meg ekkor. Az Állami Áruház, a ktsz-ek, s ki győzné sorolni, hányféle cég adta tűzfigyelő szolgálat unatkozó fiataljai vésték nevüket a falba.
Lefelé tartunk. Az óra teremben érdemes megnézni a nagyszerű szerkezetet. Rajta a gyártás éve, helye: 1891. München. S, azóta is rendületlenül jár. Hatalmas súlyok függeszkednek a köteléken, a percmutató és a kis- és nagymutató súlyzói. Kísérőnk, a harangozó fia minden romantika nélkül jegyzi meg:
— Bizony, ezt mindennap fel kell húzni! Legnehezebb a percmutatót. Annak van a legerősebb rúgója. Ezzel a hatalmas kurblival szoktatjuk rendre a mutatókat. Például a percmutató szerkezetét egy percen belül fel kell húzni, különben leszalad az egész és kezdhetjük elölről! De siessünk, mert mindjárt 12 óra, ha meg akarják nézni a harangozást, le kell érnünk Lajos, János és József mellé!
A három harang még mozdulatlan. János elüti a négy jelző harangülést, majd zengőn, mélyen koppan a 33 mázsás József öntött testén a kalapács — 12 óra. Most csak a legkisebb — János — harangoz. Előbb hosszasan leng, aztán elengedi a mágnes a nyelvét és szépen, csengve, bongva megszólal a legfiatalabb harang játéka, hogy emlékeztessen a hajdani győzelemre.
S most még egyet, amit itt nem tudhattunk meg: hová lett a szép kürtszó a toronyból? Valamikor, úgy 25 évvel ezelőtt még emlékeznek rá az egriek, hogy a torony négy sarkában megjelent a toronyőr és megcsillantva kürtjét, kedves dallamot küldött minden égtáj felé. Hová lett? Ki volt? S ma miért nem lehetne megcsinálni? A toronyszoba, alkalmas arra, hogy ott valaki lakjon, nyugalmasan töltse a napokat, s óránként szép, rövid dallammal, kürttel vagy harsonával köszöntse a várost. Ismerünk sok nyugdíjas katonazenészt, vagy talán akadna más is, aki est a kedves — idegenforgalmilag is érdekes feladatot ellátná. Ez se lenne rosszabb, mint az éjjeliőri munka — meg kellene próbálni visszahozni ezt a szép szokást, ha mindjárt a tűzoltók csinálnák is.
Érdekes lenne, szép, a hatalmas európai hírű épületnek megadná a jellegzetességet, savát-borsát, hiszen abban nemcsak az építészet, nemcsak a képek értékesek, de a régi szokás sem megvetendő!
1., József harang
2., Lajos harang
3., János harang
