Az ünneplő Eger! 1900. augusztus 17!
— A Hazánk levelezőjétől. —
Eger, aug. 15. Eger város közönsége a kilencszázados ünneplést, melynek rendezését, egyhangú határozatával, maga a városi képviselőtestület vette kezébe, tegnap méltó fénnyel kezdte meg s folytatta a mai napon. Tegnap már a délelőtti órákban kezdték fellobogózni a várost, mely kora délután már teljesen zászlódíszben állt. Nemzeti zászló leng a székesegyház homlokzatán, az érseki palotán, a vármegye és városházán, törvényszéki, dohánygyári, postai és egyéb hivatali s más középületeken, a líceumon, tanintézeteken s a magánházak legtöbbjein. Délután három órakor a főtemplomban ünnepi vecsernye. Este 8 órakor megszólaltak s félóráig zúgtak az összes templomok harangjai s egyszerre fényárban úszott a város. Rendkívül kedvező idő mellett az Egerben eddig páratlan kivilágítás gyönyörűen sikerült. Megragadó szép látványt nyújtott az érseki palota és park, melynek közepén villamos fényben, piros színben ragyogott magasan, 900, s ennek két oldalán nemzeti színű villamos lámpákból alakított hosszú girlandokkal egybekötve, egy-egy szemkápráztató nagy csillag, a palota ablakai is mind fényben. A főtemplom előtti téren Szent István és Szent László nagyméretű szobrai szintén villámmal voltak kivilágítva, míg a főtemplom homlokzata időnként váltakozó színben, bengáli fényben tündöklött. Gyönyörű transzparensek diszítették a lyceumot, az angol kisasszonyok intézetét, Samassa János, Párvy kanonok stb. házait; nappali fényben, világoltak egész utcák, gazdag díszítéssel, különösen kiemelkedett a főispán lakása is; az ünneplésben résztvettek az izraelita polgártársak is, kik közül dr. Alföldi Dávid és dr. Schvarcz Setét Sándor ügyvédek főutcái házai zászlódiszekkel és fényes kivilágításukkal kiváltak. Esti nyolc 8 órakor a 60. gyalogezred zenekara lampionokkal szerenádot adott az érseknek mialatt tengernyi nép özönlé el az érseki parkot s a közeli utcákat és tereket. A szerenád után a zenekar az egész várost disztakarodóval bejárta, követve ezernyi és ezernyi embertől, kik késő estig nagy tömegekben hullámoztak az utcákon s gyönyörködtek a kivilágítás szépségeiben. Augusztus 15-én kora hajnalban mozsárlövések jelentették az ünnepséget, délelőtt 9 órakor pedig a főtemplomban volt ünnepi hálaadó istentisztelet, melyet fényes segédlettel dr. Samassa József érsek végzett. A templomot a szó teljes értelmében minden talpalatnyi helyen teljesen megtöltötte az ünneplő közönség. A vármegye, városi tisztikar, az összes állami hivatalok, a város képviselőtestülete, a katonai tisztikar ittmaradt része, valamennyi testület és egyesület, ezek közt kiváló díszben a
a tűzoltóság, a mindkét nembeli tanuló ifjúság, nőegylet, negyvennyolcas honvédek testületileg felvonulva, zászlósan megjelentek a templomban. Az ünnepi misén Lányi Ernő karnagy vezetése alatt a Dalkör s női vegyeskar magyar egyházi énekeket adott elő. Az ünnepi szent beszédet dr. Sankovits Ignác főegyházi hitszónok tartotta, elmondva ennek végén az Esterházy-féle ősi felajánló imát. Istentisztelet végeztével a közönség a városházához vonult, melynek dísztermében dr. Rátvay Géza jogtanár, városi képviselő tartott a korona alkotmányjogi jelentőségéről tartalmas és lelkeshangú felolvasást. Az összes kereskedők együttes megállapodásuk szerint üzleteiket zárva tartják s atalán ünnepi munkaszünet van. Délben 1 órakor az érseknél 70 terítékű diszebéd volt, melyre a hatóságok fejei s osztály- és valláskülönbség nélkül hivatalosak voltak a város polgárai. A pezsgőnél az érsek a következő felköszöntőt mondotta: Midőn a Bulcsú és Lehel vezérek alatt Németországot megtámadott tetemes hadsereg részint a Lech folyamnál vívott véres ütközetben, részint futásában az útját állott boszuló népség fegyverei alatt teljesen megsemmisíttetett, a nagyszámú foglyok kegyetlenül leölettek, maguk a vezérek felakasztattak, a nemzet, mely magát elbizottságában már-már győzhetlennek tartó, megfélemlett s nagyjainak lelkéhez utat talált azon hit, hogy pusztán a fegyverek éle és a harci vitézség nem fogják a nemzetet a hunok s avarok sorsától megóvni. Mindinkább tért foglalt s gyökeret vert tehát azon meggyőződés, hogy a nemzet európai helyzetének, hatalma és nyugalma fentartásának legjobban a keresztény királyság felel meg. És midőn a körülmények további alakulásai e meggyőződés sikeres végrehajtását biztosítottnak láttaták, István, a német császárok túlterjeszkedő hatalmának ellensúlyául, Rómához fordult királyi címért és koronáért. Elnyervén II. Sylvester pápától a koronát és apostolkodásának jeléül a maga előtt viselendő kettős keresztet, amazzal magát az 1000-ik év augusztus hólvén az országnagyok és a nép gyülekezetében egyházi szertartások közt ünnepélyesen megkoronáztatta. A végbement koronázási tény véglegesen meghatározta a magyar állam és királyság jellegét, mindenkorra ráütvén a kereszténység bélyegét és beiktatván az európai államcsaládba, anélkül, hogy függetlenségében csorbát szenvedett volna. A mai nap tehát a magyar királyság megalapításának kilencszázados emléknapja és ezért e nap minden magyar embernek, szent és nagy napja. Kilenc évszázad óta a nemzet összes értelmi, erkölcsi s anyagi erejét a keresztény királyság védelmére és szolgálatára szentelő és valamint soha a szabadság ügyét el nem hagyta, úgy soha sem árulta el hűségét a hagyományos szuverenitás ügye iránt, melyet úgy tekintett, mint állami létének s társadalmi boldogulásának, valamint a közszabadságok bölcs s lojális élvezetének legtermészetesebb, legerősebb s legállandóbb biztosítékát. Minden magyar lelkében két nagy eszme, mondhatnám szenvedély összpontosul, mely egész életét betölti s ezek: a monarchia és szabadság. E két nemzeti eszme egyesülésében látja ő Magyarország hosszantartó jövőjét, biztonságát, fejlődését, súlyát kifelé s benső jólétét; ezen egyesülést látja a nemzet jelleméhez legméltóbb politikai alakulásnak, ahhoz a jellemhez, mely szereti a szabadságot és szereti a királyi tekintélyt. Innen van az, hogy kilenc századon át egy bizonyos szám köztársasági irányzata, másoknak demokratikus érzületei, valamint a kikiáltott egyenlőség mellett a nemzet a legnagyobb viharok és viszontagságok közt a mai napig monarchikus érzületét megőrzé. És midőn annak védelmére fegyverhez nyúlt, vérét és életét feláldozva, a hazaszeretetnek legfenségesebb tanúságát adá, mert a haza és király, e két eszme minden magyar előtt egy elválaszthatlan egységet képez. S azért megvallom, nem értettem azon, sokféle elmés magyarázattal és nagy leleménynyel össze"keresgélt ürrigygyel védett irányzatot, mely a magyar királyság megalapításának kilencszázados emléknapját a maga sajátlagos jelleméből kivetkőztetni és azt pusztán felekezeti természetűvé átalakítani igyekezett. Ez nagy tévedés, mely félreismeri a kilencszázados királyság védőerejét s nemes felségét. A magyar királyság megalapításának történelmi ténye az egész országnak, az egész nemzetnek köztulajdona, miként közkincse a nemzetnek azon nagy jótétemények, melyek a királyság magaslatáról a nemzet egyetemére kiáradtak; és azért a királyság kilencszázados emléknapja nemzeti közünnep. E jellegét félreismerni, vagy kisebbíteni annyi, mint nem őrködni a nemzet méltósága és becsülete fölött. S azért úgy vélekedem, hogy e napnak ily jellegű és tartalmú megdicsőítésére irányuló minden mozgalom kezdeményezése és fenséges célja felé sikeres irányítása mindenkor azon állami legfőbb közegnek feladata és kötelessége, melynek a társadalmat mozgató nagy nemzeti eszmék és érzelmek mögött soha visszamaradni nem szabad. A gyámság alól kinőtt, önálló, független, öntudatos népek, nemzeti létöknek azon szakait és eseményeit, melyek fennállásuk s nagyságuknak szilárd alapjai, nemcsak hálás keblükben elévülhetlen kegyelettel őrzik, de annak tanúságául azoknak emléknapjait nagy nemzeti fény s pompa közt, összes állami intézményeikkel egyetemben kitörő lelkesedéssel dicsőítik , és e dicsőítésben megnyilatkozik a nemzetek méltósága, becsülete és annak tudata, hogy tovább; egészséges fejlődésüknek gyökerei nagy múltjaiknak ősi hagyományaiban rejlenek és azokból táplálkoznak. Súlyos bajnak és nagy gyengülésnek jele, ha valamely nemzet megfeledkezik múltjáról, vagy tiszteletlenséggel viseltetik iránta. És ha számba nem veszi históriáját s azt hiszi, hogy polgárisodásának százados elemeihez már nincs köze, az nem alapít új társadalmat; amit csinál, az a rombolás szerencsétlen műve. Midőn a nemzedékek, melyek a hazát egy pillanatra birtokolják, botor dölyfökben azt hiszik, hogy az kirekesztőleg egymaguké és hogy a múlt szemben a jelennel, az a halál szemben az élettel; midőn ehez képest elutasítják maguktól a hagyományok hatalmát és azon kötelékeket, melyek nemzedéket nemzedékhez csatolnak, akkor megtagadják az emberi nem jellemét, becsületét és hivatását és amely nép ezen buta hibába esik, az tönkre fog menni, mert Isten nem tűri, hogy műveinek természete és törvényei félreismertessenek büntetlenül. Ma, e nagy és szent napon, minden magyar szív, mely kettős kamarájában hűen őrzi az igazság és rokonszenv érzelmeit régi emlékeink, egykori erkölcseink és azon hajdani magyar társadalom iránt, mely a királyság védő árnyékában kilenc évszázadon át munkáján és dicsőséggel élt azon polgárisodási örökség betakarítására, melyet nekünk hagyományozott, azon imaszerű óhajban egyesül, és minden magyar ajkon azon lelkes kiáltás tör ki: Éljen a magyar keresztény királyság és annak Felséges képviselője fényben, dicsőségben, hatalomban, tiszteletben kint, szeretetben bent éljen, igen-igen soká éljen ! Az érsek beszéde végén viharos éljenzésben tört ki a közönség lelkesedése és meghatottsága, mely a beszéd folyamán többször zajos tetszésben nyilvánult. Az érsekre ezután Jankovics Dezső polgármester és dr. Kállay Zoltán főispán mondottak felköszöntőt, mire az érsek röviden válaszolt. Dr. Samassa érsek ez alkalomból a város szegényei közt valláskülönbség nélkül kiosztás végett 1200 koronát küldött a város polgármesteréhez. Délután 4 órakor az Érsek-kertben ingyenes népmulatság. Az ünneplés augusztus 20-án nyer folytatást, amely napon délelőtt istentisztelet lesz a főtemplomban, délután 4 órakor pedig innét indulva az összes hatóságok és testületek részvételével díszes menetben felvonulás a várba, hol Szent Istvánnak szobra előtt, mely az általa építtetett székesegyház egy fennmaradt oszlopán áll, ájtatosság, szent beszéd s a szobor megkoszorúzása.