MENÜ

Egri süvegesek vitája a 19. század elején.

A XVIII-XIX. században Egerben a férfi fejfedők készítésére két mesterség alkotott céhet: a süvegesek (abban az időben a sapkát süvegnek hívták) és a kalaposok. 1802-ben nagyon összevesztek. A süvegesek kevés fejfedőt árultak és megélhetési problémával küszködtek. A gyapjú nagy ára miatt csupán a süveges mesterségükből nem tudtak megélni, adót sem tudtak fizetni. Mivel látták, hogy a lakosok nagy része kalapot visel, kérték a városi tanácsot, hogy készíthessenek ők is kalapot. A kérvényükhöz mellékelték a bizonyítékokat arra, hogy más városokban, Szegeden, Miskolcon, más helyeken is szabad a süvegeseknek kalapokat készíteni. A kalaposok, mikor értesültek a beadványról, mélységesen felháborodtak. Azzal érveltek, hogy 12-en elegen vannak ahhoz, hogy kielégítség az egriek igényeit, sőt más városokban is árulnak. „Kiki melly mesterségen vagyon, amellett maradgyon, másnak a mesterségébe ne avatkozzon" - mondták a kalaposok. szószólói, Cziffeli Mihály és Russin Pál

A városi tanács tagjai két pártra oszlottak vita kapcsán, végül a püspök is beleszólt és 1802.június 16-i határozatában Bökönyi Pál egyházi fiskális aláírásával. megkapták a kalap készítésére a süvegesek az engedélyt.

MÉZESKALÁCS ÉS GYERTYAKÉSZÍTŐK is perlekedtek ebben az időben.

Jolu Domonkos és Hajszler Ferenc mézeskalácsosok jelentették a tanácsnak, hogy egy rozsnyói mézeskalácsos mester Egerbe az országos vásárokon kívül is gyertyát hord be. Azon kívül egy házaló („Hauzirozó") zsidó is kik házról-házra árulták azokat. A gyertya negyon fontos világító eszköz volt abban az időben. Kérték, hogy tiltsa meg a magisztrátus az idegeneknek, hogy a vásárokon kívül gyertyát árulhassanak. A panaszuk érdekes fordulatot vett, mert mikor a tanács kitiltotta a házaló rozsnyóiakat kiderült, hogy gyertyájuk olcsóbb és jobb, mint az egrieké. Azonos méretű egri gyertya már rég leégett, míg a rozsnyói, csak félig fogyott le. Kötelezte a tanács az egri gyertyakészítőket, hogy a jövőben azonos áron és ugyan olyan minőségben készítsék a gyertyákat, mint a rozsnyóiak.

Irta: Erdei László

Forrás: Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján

Képen korabeli gyertyás lámpa.

 

 

 

 

Asztali nézet