MENÜ

Főiskola új neve 1969 

Névadási diszünnepség az egri főiskolán. Az ország négy tanárképző főiskolája közül elsőnek az Egri Tanárképző Főiskola 1969 november 19-én nevet kap, felveszi a nagy ázsiai népvezér, a kiemelkedő internacionalista harcos, a nemrég elhunyt vietnami államfő, Ho Si Minh nevét. Szerdán délelőtt érkeznek Egerbe a diszünnepség vendégei — közöttük több vietnami és magyar közéléti személyiség, párt- és állami vezető — akiket a főiskolán Fóti Jenő, á Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára és Szűcs László, a főiskola igazgatója fogad. A díszünnepségre, Ho Si Minh nevének ünnepélyes felvételére a Gárdonyi Géza Színházban kerül sor, ahol dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese mond ünnepi beszédet, s felszólalnak a vietnami diplomáciai testületele vezetői is. Az ünnepi beszédek után a főiskola irodalmi színpadának és énekkarának erre az alkalomra összeállított műsora következik, majd a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága és a főiskola igazgatósága ebédet ad a díszünnepségen megjelent vendégek tiszteletére.

 

Asztali nézet