Az első egri május elseje 1890-ben!

Sugár István írása 1962-ben!

Az 1880-as évek végén indult meg a munkásosztály szervezkedése Egerben, ebben a klerikális, kispolgári városban. 1890. április 7-én, húsvét hétfőjén a „Dobó” vendéglőben összesereglett munkások forró hangulatú gyűlésen határoztak a vasárnapi munkaszünet törvénybe iktatásának követelése, valamint az 1889-es II. Internacionálé szellemének megfelelően, a május elsejének, mint a munkások ünnepének megtartása felett. Sőt, a május elseji program lebonyolítására egy tíztagú bizottságot is választottak. A városban a helyzet tragikus volt. 1890. január 7-iki számában az „Eger és Vidéke” így ír: „Merjük állítani, hogy a lovakra több gond van fordítva, mint az emberekre”. Az egri városi közgyűlés egy különleges céllal kiküldött bizottsága leplezetlenül állapította meg a szomorú valót: „...az éhenhalással küzdő vagyontalanok, vagy munkatehetetlenek száma, s így a segélyezendők száma 866 családra, vagyis 2715 személyre rúg...” Ez a szám az akkori Eger városának mintegy 14 százalékát képezte! A nagy napot megelőzően, vörös falragaszok jelentek meg a város utcáin: „Munkásünnep”! Május elsején, csütörtökön délután 2 órakor összejövetel a Petőfi nyári mulatóban. „Eger munkásai! Elvtársak! Ti május elsejét azzal a renddel és azzal a komoly méltósággal fogjátok megünnepelni, amely a nemzetközi proletariátust, a felszabadulás felé folytatott útján lelkesíti, ezen a világtörténelmi tüntetésnél az egri nevet fényesen lássák ragyogni, mutassátok meg, hogy önállóságra, szabadságra érett népként fogja minden egyes magát viselni. Ezt a rendező bizottság elvárja mindenkitől. Éljen a vasárnapi munkaszünet! Éljen a 8 órai munkaidő! Éljen a munkásnépek összetartó szövetkezete! Az április 7-én tartott nagygyűlés által választott bizottság”. Az öntudatos egri munkásság szervezett tömegmegmozdulásával foglalkoztak a helyi lapok is, és egyhangúlag, kemény retorzióra hívták fel a hatóságokat. Így ír az „Eger Vidéke” még harciasabban érez: „...május elsején az egri munkások ünnepséget fognak rendezni..., hogy ezáltal is kifejezzék csatlakozásukat az országszerte megindult munkásmozgalomhoz, zászlajukra ez újabb hírhedt (!!) szavak vannak tűzve: Éljen a vasárnapi munkaszünet, s a 8 órai munkaidő. Az esetleges demonstrációk meggátlása céljából, hír szerint, az összes katonaság fegyverben fog állni!” Az „Eger” című lap azután részletesen beszámol az 1890- es május elsején megtartott munkásünnepről. „Munkásaink délután 2 óra tájban kezdtek gyülekezni az ún. Hóhérpart melletti térségen. Szinte élvezet volt nézni az erős, jól fejlett mészáros és kovács legényeket henteseket, kéményseprőket, stb. mind megannyi fiatal munkáserőt. . . Volt több nemzetiszínű zászlójuk és egy hatalmas, vérpiros lobogójuk is, „Éljen az általános munkásszövetkezet”felirattal. Innen indult meg a mintegy háromszáz főre rúgó csapat — köztük számos nő is —, élén a rendező bizottsággal és Balogh Gábor zenekarával, mely a Rákóczi-indulót játszotta, legpéldásabb rendben, a Petőfi vendéglőhözvonultak, melynek tetejére egy hófehér lobogó volt kitűzve...” A rendőrfelügyelő szigorúan figyelmeztette a rendező bizottságot, hogy a szónokok a tárgynál maradjanak és semmiféle rendzavarást ne okozzon a tömeg. „Ennek megtörténte után az összes jelenlevők a piros zászlót zajos éljenzések között megkoszorúzták.” A gyűlés első szónoka, az egri szocialista mozgalom feje, Szabó Sándor volt, aki a gyűlést megnyitotta. Őt követte Lesti Sándor szabóiparos, aki a következő forradalmi hangú és jelentőségű határozati javaslatot olvasta fel a tömegnek: „Az 1890. május elsején Egerben tanácskozó munkásgyűlés, egyetértve a párizsi munkáskongresszus határozataival, kimondja: miszerint a normális munkanap, az ipar jogos érdekeinek megóvása mellett, törvényes 8 órára állapítandó meg. Kimondja a munkásgyűlés továbbá azt is, hogy a nemzeti és nemzetközi munkásvédelemnek a párizsi kongresszuson kifejtett követelései a munkálkodó népre nézve életkérdést jelentenek, miért is a törvényhozáshoz fordul, hogy ezen követelések érvényesíttessenek. A gyűlés elnöksége megbízatik, hogy a most hozott határozati javaslatok, a párizsi munkáskongresszus megfelelő határozatainak mellékletével, a magyar országgyűlés képviselőházának benyújtsa. . . ” Az „Eger és vidéke” rázta az öklét az öntudatos egri munkások felé: „Agyon kellene verni mind a sok munkakerülő lajhárt!” A továbbiakban, politikai rövidlátásból, igazolandó, hogy a szocializmus sohasem ereszt gyökeret nálunk, imigyen bölcselkedik: „Kősziklára, vagy futóhomokra búzát vetni — haszontalan munka.” A könyörtelen idő azonban megcáfolta 1890 hamis sajtóproféciáit és bizony az úri Magyarország kőszikláján és futóhomokján is megeredt a szocializmus életdús búzamagja, melynek busás termését ma már azok is élvezik, akiknek elődei még ott szorongtak és öklüket rázva, követelőztek 1890. május elsején, az egri munkásság első úttörő seregszemléjén.